(van-e magyar igazság )

Én nem tudom, mi könnyebb, tévedni, hazudni, vagy kimondani az igazságot. Az igazság minden bizonnyal roppant egyszerű, de felettébb bonyolult dolog, s még ily módon, két egymásnak ellentmondó állítással sem lehet minden kritériumának megfelelni. Jézus mondta magáról, hogy ő az út, az igazság és az élet, s nem könnyű megértenünk, miként alkot egységet ez a három.
Amikor valaki úgynevezett magyar útról, magyar életről és igazságról beszél, nehéz feladat elé állít bennünket, hiszen lényegében Krisztusra utal, s eléggé lejáratnánk magunkat, ha megkérdeznénk, tulajdonképpen mi a magyar igazság. Védekezhetnénk ugyan azzal, hogy az igazság, miként maga az élet is, Isten privilégiuma, de ezzel nem sokra mennénk, mivel az emberek saját meggyőződésük szerint az igazságot vélik keresni, s azért folytatnak különböző vitákat egymással, mert azt hiszik, igazuk van.
Persze még azt is nehéz kideríteni, hogy ebben vagy abban az ügyben mi az igazság, ellentétben a hazugsággal, amit hamarabb utolérnek, mint a sánta kutyát. Az igazság bonyolult és sikamlós volta leginkább a különböző információk és vélemények kommunikatív áramlásában tapasztalható, amit bizonyos sajtóorgánumok igazságként, tényként kezelnek, azt más orgánumok cáfolják, hazugságnak, hamisításnak tekintik és saját ellentétes tartalmú igazságukat tárják elénk.
Sokszor megesik, hogy a bíróság dönti el, kinek van igaza. Ez a döntés a tények mérlegelése alapján történik, a pert általában az nyeri, aki több és alkalmatosabb tényt tár a bíróság elé. De ilyen ügyekben például, hogy mi a magyar igazság, a legfelkészültebb bíróság is képtelen dönteni, még a hágai, rendkívüli nemzetközi és elfogulatlan törvényszék sem mondhat ki örökérvényű verdikteket. Így fordulhat aztán elő, hogy egyrészről a magyar igazság felemlegetését (amelyben tényközlésnek nyoma sincs) tényként értelmezik, pedig misztikum, másrészről populizmusnak és fasizmusnak nevezik, ily módon cáfolva egy nem létező vagy ki nem fejtett tényt. Ámbátor – mily szép szó – bizonyára van valamiféle magyar igazság, legalábbis valamifajta vitathatatlan jelenség, jellegzetesség. Magyarországgal és a magyar sorssal, helyzettel kapcsolatban. Ezt kár volna úgy érteni, hogy a magyaroknak (általában) igazságuk van, s ezért perben állnak a külvilággal, inkább úgy, hogy sok magyar kénytelen azt vélni, hogy igazságában sérelem érte. Tehát közelebbről nézve, de még így is elismerve a tévedés lehetőségét, a magyar igazság nem más, mint magyar nyomorúság. A nyomorúság persze nem fejez ki az igazsághoz hasonló erkölcsiséget, nem ad okot büszkeségre, sokkal inkább alázatra és saját cselekedeteik vizsgálatára.
Nem szívesen hozakodok elő most konkrétumokkal, de a magyar igazság senyvedését, az általános nyomorúságot, tespedtséget és tehetetlenséget aligha írhatjuk mások számlájára, legyenek ezek a mások akár külső, akár belső erők, melyek az igazsághoz más oldalról közelednek. A hazugot, hazugokat, akik és akiket magunk választottunk elöljáróinkká, aligha marasztalhatjuk el azért, mert triumfálnak felettünk, becsapnak és kizsigerelnek bennünket, esetleg idegen érdekeket és igazságot szolgálnak. Ténykedésükért magunk vagyunk felelősek és azok, akik a mi igazságunkat képviselik, mert ügyetlenek, tudatlanok, túlzók és hetvenkedők vagyunk nagy nyomorúságunkban, s nem tudjuk birtokba venni a hatalmat saját magunk felett. Nincs olyan bíróság, amely megvédeni hivatott a magyar igazságot, amely valójában nem is tényszerű. Hetvenkedéssel nem megyünk semmire. Hülye akciózással és általános lózungokkal sem. Nem mi vagyunk a rendíthetetlen szikla a globalizáció áradatában. Nagy fogadkozások helyett tennénk inkább rendbe a saját házunk táját. A hazug embert már utolérték. Hogy az igazsághoz és az élethez ennyi elég-e, én nem tudom…