Átugrott árnyék

A második kötet a döntő. Kiss Judit Ágnes Nincs új üzenet című gyűjteménye az egyik legjobb kötet évek óta, amit olvashattam. Úgy szembesíti a vant és a semmit, hogy abból mindig megszülessen egyfajta valami. Létrejöjjön a vers: amelyben minden valóságos szörnyűséget felsorol, leginkább mai életünkből, és mégis mindegyik verséből megerősödve, a megalkotottság örömével kerül ki. Glóriával átlépi a szörnyeteg valóságot. Mert csodálatosan érti a versbéli megvalósítás minden csínját-bínját, és van ereje ezt a kiharcolt formát embert erősítő erőként felmutatni. Hajánál fogva húzza ki magát minden slamasztikából. Vagy inkább Kiss Judit Ágnes verscímével: Bolondistók átugorja az árnyékát. Ha igazi ősét keresem, Villonban találom: a gonosz világ leltára Isten színe előtt olyan formált verssé alakul, amely nem kétségbe ejt, hanem éppen hogy nehéz hűségbe öltöztet. A vers – és általa önmaga – megőrzésére késztet. Előző kötete, az Irgalmasvérnő az apró képek balladája volt, kemény, kegyetlen és elutasító. De benne is ott élt egy erős ember, aki tud dalolni, és énekelve járja a középkori „istenítélet” tűzpróbáját. Ma, amikor a rejtélyesen-szépen formált vers élvezete szinte feledésbe veszett, jön egy nőből és zenészből formálódó költő, és elénk varázsolja a szörnyeteg világ percenként átélt tényei-jelenetei ellenében az erőt adó költemény örömét. Valaha József Attila tudta ezt fájdalmas kései verseiben. Az ember körül lepusztuló világban nem hagyja a verset is utána rombolódni. Úgy eszmélkedik, hogy a mindennapos fájdalmas szét- és önmagába tekintés során a felépülő vers derűjével élteti önmagát. Valami olyat tud, amire ma nagy szükség van: a szenvedést derűre váltani.
(Kiss Judit Ágnes: Nincs új üzenet. Noran Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 2499 forint)