Az igazság valódi katarzisára van szükség

Ahhoz, hogy nemzeti ünnepeinken, megemlékezéseinken elhallgassanak a sípok és a szirénák, az „igazság valódi katarzisára” van szükség. Ez azt jelenti, hogy helyre kell állítani az őszödi beszéd által durván megbontott kollektív erkölcsi rendet. Amíg ez nem történik meg, a társadalmi feszültségek – erőszakos cselekményekben is megjelenő – állandósulásával számolhatunk, minden pusztító hatásával együtt – véli Münnich Iván agressziókutató. Leszögezte azt is: mindez elsősorban a jelenlegi hatalom felelőssége.

Az őszödi beszéd kiszivárgása után olyan reakciókat mutatott a magyar társadalom, amelyekre évtizedek óta nem volt példa. Nemcsak az utcán állandósultak a konfrontációk, de az emberek egymás közötti mindennapi viszonyában is. Münnich Iván agressziókutató szerint ennek a „lázas” állapotnak, amelyben a társadalom immár több mint egy éve létezik, megvannak a pszichológiai okai. – Ha valakit becsapnak, hülyének néznek, morálisan mélyen megsértenek – a szemébe vágják, hogy a szavazatáért folyamatosan hazudtak neki –, és még azt is elvárják tőle, sőt hatalmi pozícióból arra kényszerítik, hogy ezt fogadja el, ráadásul a beszédhez fűzött magyarázatok még azt is sugallják, aki nem fogadja el a hazugságot, annak szégyellnie kell magát: ez óhatatlanul agressziót szül. És ez befelé, de kifelé, társadalmi szinten is megnyilvánul előbb-utóbb. A következmények, amelyeket érzékelünk is: egyrészt frusztráció, a társadalmi kapcsolati, bizalmi háló szétesése, ezzel párhuzamosan pedig a lázadás a megaláztatás, a belső értékrend elleni kendőzetlen támadás miatt – hangsúlyozta Münnich Iván.
Szerinte elhibázott stratégia, hogy a politikai és az értelmiségi elit egy része azzal próbálja meg szalonképessé tenni a hazugságot, hogy ebben a normaszegésben igyekszik mindenkit cinkosként feltüntetni, lerántva a saját szintjére. Münnich kifejtette: ugyanis nem igaz az, hogy „mindenki hazudik”, tehát ezért a hazugság bocsánatos bűn. A fokozódó feszültségek is éppen ezt bizonyítják. A Kádár-rendszer alapköve volt a hazugság, a kis stiklik fölötti kényszerű, meghunyászkodó összekacsintás, amely a túlélést jelentette, s a „társadalmi béke” alapja volt. A nyolcvanas évek óta azonban új generációk nőttek fel, amelyek már nem a kádári közmegegyezéses „mutyin” szocializálódtak, és saját értékrendjük mellett ki is állnak. Az őszödi beszéd relativizáló kommunikációja azt jelzi, hogy a kiötlők erről nem vesznek tudomást. Az utcai harcokban, az ünnepeken történő rendzavarásokban az a feszültség robban ki időnként agresszív formában, amely az elvárt és közmegegyezésen alapuló, tradicionális erkölcsi normák szinte magamutogató megszegéséből fakad, éppen azok részéről, akiknek példát kellene adniuk, és akiknek a kezében hatalom is van. Az agressziókutató hozzátette azt is, hogy ráadásul mindez azzal is párosul, hogy a „többiektől” – azaz a néptől – maximális normakövetést igyekeznek kikényszeríteni éppen azok, akik nyilvánosan, bevallottan megsértették azokat. „Nekünk szabad büntetlenül, de neked nem” – ezt a békát kellene lenyelnie a társadalomnak.
– Ebben a hozzáállásban ismét a kádári reflexek működnek, csakhogy már nem élünk diktatúrában. És ez csak a jelen dimenziója. De nem szabad elfeledkezni arról, hogy a most hatalmi pozícióban lévő személyek tekintélyes része a jogelőd MSZMP neveltje, a diktatúra haszonélvezője, kivételezettje volt. Mit látnak a közép- és a fiatal generáció tagjai, akik már nem voltak áldozatai a kádári agymosásnak? Azt, hogy most pedig milliárdosok, és hatalmuk van az ő sorsuk felett is. Joggal teszik fel tehát a kérdést: hogy van ez? Egy bűnös rendszer kiszolgálója maga is bűnrészes. De hol a büntetés? Ez ismét olyan súlyos feszültségforrás, amit ha nem oldunk fel, agressziót szülhet. A feloldásnak pedig csak egyetlen útja van, az igazság katarzisa, a kollektív szembenézés, ami révén visszaállhat a megbomlott erkölcsi rend – mondta Münnich Iván. Ám úgy véli: a dolgok most nem ilyen irányba mennek. – „Aki hazudik, az lop is”, tartja a mondás, és ez a népi bölcsesség bebizonyosodni látszik. Az őszödi beszéd romboló hatását most már tetézi a korrupciógyanús ügyek áradata, amelyek nagy része a hatalmon lévőkhöz köthető. Ez is szítja az indulatokat, s negatív viselkedési mintát is nyújt a társadalom tagjai számára. Miközben a társadalom nagy része – és ez felmérésekkel is bizonyítható – erkölcsileg elkötelezett a klasszikus értékek iránt, azt tapasztalja a vezetői példáját látva, hogy felrúgásukkal lehet „sikeres”. Ez egy újabb feszültségforrás, amelynek hatása hosszú távon a bűnügyi statisztikákban is megjelenhet – tette hozzá.
– A jelenleg hatalmon lévő elit a Kádár-korban szocializálódott, elvárásaik a társadalom felé a régi beidegződéseket tükrözik. És megsértődnek, ha kiderül, hogy az egykori módszerek már nem működnek olyan olajozottan. A hazugság össztársadalmi konszenzusát már nem lehet elérni, és már nem lehet kikényszeríteni sem a demokratikus viszonyok között. Ahhoz, hogy az agressziót szülő feszültségek enyhüljenek, az agresszió fokozódását pedig meg lehessen állítani, tiszta vizet kell önteni a pohárba. Az értékek relativizálása, a bűn – mint például a hazugság – büntetlensége, következmények nélküli tűrése, sőt a média, a politikusok és az értelmiség segítségével való felmagasztalása veszélyes lejtőre visz, amelynek a végén már nem az lesz a legnagyobb gondunk, hogy nemzeti ünnepeinken, megemlékezéseinken kifütyülik-e a miniszterelnököt – szögezte le Münnich Iván.