Az MSZP egészségügyi ígéretei is hamisnak bizonyultak

Nagyon sietnie kell az MSZP-nek, ha teljesíteni akarja egészségüggyel kapcsolatos választási ígéreteit, hiszen még a terveit sem látni a biopoliszoknak, nagyszabású egészségügyi centrumoknak. Más tekintetben a szöges ellentétét valósítja meg a balliberális kabinet, mint amit a 2006-os kampányban ígért.

A több-biztosítós rendszer bevezetését, az egészségügy fizetőssé tételét, a kórházbezárási terveket felháborodottan utasították vissza a szocialisták a 2006-os választási kampányban. Olyannyira, hogy Veres János akkori és mostani pénzügyminiszter állítása szerint be is perelte az ellenzék vezetőit, mert vették a bátorságot, hogy szó szerint idézzék egy külföldi hírügynökségnek adott félreérthetetlen nyilatkozatát. Ugyanis azt mondta a Bloombergnek: „Valahogy korlátoznunk kell a jelenleg korlátozás nélkül rendelkezésre álló szolgáltatásokat. Ez igaz a támogatott gyógyszerekre, az orvosi és a kórházi ellátásra. Ilyen intézkedés lehet az egészségügyi szolgáltatásoknak a tb-hozzájáruláshoz történő kapcsolása és valamiféle társfinanszírozás bevezetése, például hogy a betegek fizessenek a gyógyszerfelírásért vagy vizsgálatért.” Már akkor is igen nehéz volt másként értelmezni Veres szavait, mint az egészségügy fizetőssé tétele melletti kiállást. Azóta pedig mindenki előtt világos, hogy a társadalom tiltakozása ellenére áterőltetett vizitdíjat és kórházi napidíjat írta le, majd tagadta le a pénzügyi tárca vezetője.
Hogy miért adott hitelt mégis az urnához járulók jelentős része az MSZP-vezetők felháborodásának, amivel visszautasítottak minden jövendő megszorítási tervet? A szocialisták szép, rózsaszínű programjai és bőségesen terített szóróanyagai eleve kizárták a nadrágszíjmeghúzást. Gyurcsány Ferenc agyonreklámozott Útközben című könyvében arról értekezett, hogy a kormány fejének esze ágában sincs bevezetni a fizetős egészségügyet vagy a több-biztosítós rendszert. A 2005 őszén megjelent kötetben a milliárdos így vall: „Véleményem szerint a belátható jövőben az alapbiztosítás versengő magánbiztosítássá történő átalakítása elviselhetetlenül nagy kockázatot jelentene. Ha majd megteremtjük a biztosításalapú egészségügyet, s annak működéséről elegendő tapasztalatot szereztünk, akkor – és csak akkor – lesz érdemes megvizsgálni, hogy az egységes és állami felügyelettel, valamint kiterjedt háttérgaranciával működő társadalombiztosítás kisebb-nagyobb része átalakítható-e versengő magánbiztosítássá. Bevallom, erre én a következő években nem látok sem indokot, sem lehetőséget.” Az egész MSZP megbízhatóságáról kaphat reális képet az, aki belelapoz a párt választási programjába. A 2006. február 18-i kongresszuson elfogadott Erős köztársaság, sikeres Magyarország címet kapott ígéretbank többek közt a szolidaritáselvű nemzeti kockázatközösség fenntartása mellett tör lándzsát, s csak legfeljebb önkéntes alapú egyéni kiegészítő biztosítás lehetőségéről beszél. „Nagyszabású kórházfelújításokat, -bővítéseket, -rekonstrukciókat hajtunk végre” – ígérték. „Javítjuk az ellátás minőségét. Növeljük az alapellátás szerepét. Fejlesztjük a sürgősségi ellátást. Közelebb viszszük az egészségügyi szolgáltatásokat az emberekhez. Kialakítjuk a regionális szakmai központok rendszerét, megerősítjük a kistérségi és regionális együttműködést. Korszerűsítjük és új szolgáltatásokkal bővítjük a fekvő- és járóbeteg-ellátást.” A kérdés valóban csak költői: mi valósult meg ezen ígérethalmazból azóta?
Az MSZP már akkor is tudathasadt kettősségét jellemzi, hogy éppen a választási programot elfogadó kongresszuson hirdette meg a miniszterelnök-jelölt az Új Magyarország programot, mintegy házi programként. A hivatalos választási programmal köszönőviszonyban is alig lévő elképzelésgyűjtemény már akkor is a populista science-fictionok világába tartozott. A hazai egészségügyet akkor még olyannyira rendben találta a kormányfő, hogy úgy vélte: az ország egészségügyi kapacitásait nem csökkenteni kell, hanem kinyitni, hogy „a mi ragyogó orvosaink és nővéreink más országok polgárait is elláthassák”. Szó se volt akkor még vizitdíjról, a hálapénzéhes orvosok megregulázásáról és a gyógyszertúlfogyasztó, potyautas betegek szankcionálásáról. Akkor még a reformerek legfőbb gondja csupán az volt, hogyan köthetnénk össze a magyar gyógy-idegenforgalmat az egészségüggyel, aminek káprázatos jövőt rajzolt fel a multi-miniszterelnök.
Az azóta történtek fényében nem véletlen, hogy a választás után igyekeztek agyonhallgatni az irreális ígéreteket. Ha sikerül elkerülniük az előre hozott választást, bő két évük van még, hogy fantasztikus vállalásaiknak legalább töredékét beváltsák. Munkájukat szinte lehetetlenné teszi, hogy az általuk egyre mélyebbre süllyesztett országgal kellene elérniük az eredeti célokat. A kormányprogram nem írta felül az MSZP választási programjait, így semmi sem indokolja az ígéretek be nem tartását. Az Új Magyarország. Szabadság és szolidaritás című brosúra nem tartalmazza azokat a rombolásokat sem, amelyek napjainkban zajlanak, így azokra nem kért és nem is kaphatott felhatalmazást az MSZP–SZDSZ. Ha másokét nem is, a szocialisták legalább az általuk istenített Tony Blairnek a 2006-os kampányban elhangzott szavait megfogadhatnák. Az akkori brit miniszterelnök ugyanis arra intette budapesti beszédében az MSZP-t: „A hamis ígéret hamis szolidaritás.”