Az SZDSZ játszmája

Gyermekkoromban, amikor rissz-rossz bicajunk hajtott kerekében elkoptak a csapágygolyók, hiába erőlködtünk a pedál taposásával, nem haladt előre a kerékpárunk. Persze a köznyelv minálunk leleményesebb volt, mint hogy egyszerűen néven nevezte volna a dolgokat: elkopott a csapágy… Mifelénk ezt a jelenséget úgy hívták: szalajszt a bicikli. Ennek analógiájára azt az embert, aki sok hülyeséget beszélt – tehát kikoptak a „kerekei” –, úgy jellemezték, sokatmondó kézlegyintéssel szemléltetve a dolog reménytelenségét: szalajszt az agya. Mert a csapágyak kopását némi zsilettpengék betördelésével ideig-óráig át lehetett hidalni a biciklikben, ám az emberi hülyeség ellen már akkor sem nagyon volt mit tenni.
Könnyű lenne most a Magyarország kormányának élén ideiglenesen tartózkodó Gyurcsány Ferencünktől idézni néhány paszszust, s bebizonyítani, hogy bizony, szalajszt az ő agya is, kár a gőzért. Könnyű lenne, mert a szocialista pártvezető szinte csak akkor nem beszél badarságokat, ha nem szólal meg, s szalajsztó elméjére éppen elég példát szolgáltatott az elmúlt években, hónapokban, hetekben is. De azért óvatosan kell itt fogalmazni: Gyurcsány egyre inkább amolyan dupla fenekű embernek látszik. Soha magyar politikus ennyi „böszmeséget” még nem „csinált”, soha ilyen rosszul nem kormányozták még az országot – néha az is kétséges, hogy egyáltalán kormányozzák-e –, soha ennyit magyar vezető még nem hazudott. S persze, soha ennyire nem gyűlöltek még ilyen nagy tömegek magyar politikust. Rákosi hozzá képest közszeretetnek örvendő népvezér lehetett. Rajta netezett a fél világ, amikor egyszer véletlenül interjút adott egy igazi újságírónak (CNN), s volt ő már a hónap legrosszabb demokratája is. Recseg-ropog ez az egész tákolmány, amit létrehozott: a pártjából kikiabálnak, a koalíciós partner is húzza az orrát egyre gyakrabban, s már külföldön is azt latolgatják, mennyi ideje lehet még hátra Gyurcsánynak.
S mégis. Valamit tudhat ez az ember, mert még mindig ő a kormány feje, pártjának vezére, s kívülről úgy tetszik: a végső szó még mindig az övé. Akaratának meghajolnak az MSZP még kibeszélő képviselői is, ha gombot kell nyomni a parlamentben, s a szabad demokraták is addig szabadok és demokraták, amíg ő akarja. Demokratának lenni például egyre gyakrabban utólag jut eszükbe: idézzük csak fel az egy évvel ezelőtti „sajnálatos” eseményeket! Mennyire megmámorosodtak akkor egyes SZDSZ-es vezetők a rendőri erőszaktól, szinte kevesellték, még több verésért, útlezárásért, még kevesebb véleménynyilvánítási lehetőségért könyörögtek. Utólag már, legalábbis ezt mondják, bánják az egészet. Hát, hisszük, ha akarjuk.
Szóval azt azért nem lehet pontosan tudni, miféle technikákkal és eszközökkel él a szalajsztó agyú miniszterelnök hatalma megtartása érdekében. Nyilván, ha kell, könyörög, ha kell, fenyeget, vagy akár zsarol, s ha úgy adódik, osztogat és fosztogat. Őrült dolog ez, de van benne rendszer, ahogyan ez már sokszor előfordult az emberiség történelmében. A lényeg, hogy egyelőre úgy-ahogy működik a sajátosan gyurcsányi hazugságrendszer. Közben persze belegebed az ország, s egyre több ember fejében fordul meg, hogy a szocialisták „Nagy Párbeszédje” helyett mennyivel szívesebben hallgatnának már egy nagy perbeszédet…
De térjünk csak vissza a szabad demokratákhoz, akik előtt most például kiváló alkalom mutatkozott, hogy szabadságukról és demokrataságukról – emberségükről és vitézségükről – jó példát mutassanak. Az adócsökkentés pártja hirtelen rájött: jó lenne, ha némi költségvetési átcsoportosítással jövőre egy kicsit csökkenteni lehetne az emberek adóterheit. Hogy ez a Hirtelen Nagy Rájövés az egy százalék körüli közvélemény-kutatási adatoknak szólt-e, azt nem tudni. Mindenesetre a túl magas kormányzati, állami intézményi kiadások csökkentésében megtalálták a szükséges forrásokat is a büdzsé tervezetében. Sőt a hírek arról szóltak, pontosabban a Népszabadságon keresztül azt üzenték, akár az „ördöggel” is képesek cimborálni – a Fidesszel együtt szavazni! – ötletük megvalósítása érdekében. Az adócsökkentési ötlet persze nem új, mint tudjuk, ezzel kürtölte végig az országot és a médiumokat a választási kampány idején nem csupán az SZDSZ, hanem az MSZP, s maga a kormányfő is. Ez az adócsökkentés kormánya, suttogta a limuzin hátsó ülésén Gyurcsány, majd első dolga volt visszavonni a korábbi csökkentéseket, s felemelni egy-két adónemet. De mindegy, volt, ami volt, tudjuk, elrontották, a magyar puma fejbe rúgta önmagát, hengerbucskázott egyet, a talpáról a fejére állt, s a nagy a jólétből nagy a baj lett. Az MSZP–SZDSZ-kormány a legkönnyebb utat választotta: növelte a nép terheit, megszorítócsomagokkal ajándékozta meg az embereket, hol nyíltan, hol bátor reformlépéseknek álcázva ezeket. De itt és most ne rágódjunk a múlton, hiszen az SZDSZ újra az adócsökkentés pártja lett. Úgy két napra.
Ám Gyurcsány és Veres szigorúan összevonták szemöldöküket, s az SZDSZ-nek inába szállt a bátorsága, s a „jóhiszemű és őszinte párbeszédnek” nevezett koalíciós tárgyalás vége az lett, hogy az adócsökkentési javaslatot visszavonták, s még azt sem mondták: elnézést. Pedig ők maguk írták, nyilatkozták többször is, hogy a kisebb állam és a kevesebb adó – no meg a minél több SZDSZ – az ő liberalizmusuk alfája és ómegája. „Kijelentjük, hogy legfőbb gazdaságpolitikai prioritásnak tekintjük az adók csökkentését” – írták az úgynevezett adóchartában. „Az állam szerepének a változása természetesen nemcsak a kiadási oldalon és az intézményi berendezkedésben, hanem a bevételeknél, az adóknál is megmutatkozik. Az SZDSZ az adóterhelés csökkentését hirdeti meg” – jelentették ki a hangzatos nevet A korszakváltás programja viselő alapvetésükben. De még mostani adócsökkentési javaslataikat is azzal ideologizálták meg, hogy a 2008-as költségvetés így lesz szolidáris, a civil szférát segítő, azaz liberális. Akkor most, kérem szépen, miután visszavonták, a jövő évi büdzsé sem szolidáris nem lesz, a civileket sem fogja segíteni, s liberális sem lehet. De akkor a magát liberálisnak nevező párt hogyan szavazhatja azt meg? Főhet hát a fejük a szabad demokrata ideológusoknak, hogy újraértelmezzék sajátságos szabadelvűségüket.
Pedig az SZDSZ által is javasolt adócsökkentés – a Fidesz is hasonló módosításokat nyújtott be a költségvetési törvény tervezetéhez – csupán egy pici eszköz lett volna arra, hogy néhány százezer, millió ember terhei egy kicsikét könnyebbedjenek 2008-ban. Mert már most is sokan, családok százezrei, a lehetőségek határán is túl állnak. A kilátások: élelmiszerválság, szociális válság, áram- és gázáremelés, a támogatások csökkentése, magas infláció, a nullához alulról közelítő reálbér-emelkedés. Sorolhatnánk az elmúlt hetek rossz híreit. Nyakunkon a tél meg a karácsony, és az emberek kénytelenek újabb és újabb hiteleket a nyakukba venni. Már akik nyakát egyáltalán még terhelhetőnek tartják a bankok.
Hogy végül milyen költségvetést szavaz majd meg az Országgyűlés, még nem tudhatjuk. A gyurcsányi–veresi eltökéltséget és érzéketlenséget látva valószínűsíthetjük: jövőre sem lesz könnyebb magyarnak, s különösen szegény, nagycsaládosnak lenni Magyarországon.