Drámai az építőipar helyzete

Mélyrepülésben az építőipar: a termelés negyedével, a szerződések száma harmadával volt kevesebb szeptemberben, mint egy esztendővel korábban. A szakma és az ellenzék szerint válság van, ám ez még nem a gödör alja.

Bodacz Péter
2007. 11. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az építőipari termelés 2007 szeptemberében munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 24,8 százalékkal csökkent 2006 szeptemberéhez képest. Az év első kilenc hónapjában a termelés 10,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A tegnap közzétett adatok szerint megdöbbentő mértékben, egy év alatt 46,8 százalékkal csökkent az építőipar szeptember végi szerződésállománya. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések száma 32,6 százalékkal, az egyéb építmények építésére kötötteké 55 százalékkal csökkent. Tehát az adatok alapján nem várható, hogy a drámaian zuhanó kereslet megfordul, sőt további visszaesés valószínű. Mindeközben a korábbinál kisebb mértékben, 4,6 százalékkal nőttek az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 2006 szeptemberéhez képest, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 5 százalékkal emelkedtek.
Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke a KSH adatait elszomorítónak, de korántsem meglepőnek nevezte. Mint mondta, minden jel szerint az építőipar még nem érte el a mélypontot, mivel a szerződésállomány drasztikus zuhanása csak később érezteti hatását az építkezésekben. – Újabb vállalkozások mehetnek tönkre, amelyek jó része már eddig is a túlélésre játszott. Mindeközben tőkeerős külföldi építési vállalkozások jelentek meg, amelyek tovább rontják a hazaiak amúgy sem rózsás helyzetét – fogalmazott a szakember, aki hozzátette: az ágazaton az segítene, ha az uniós tenderek 70-80 százalékát – hasonlóan az Európa-szerte megszokotthoz – nálunk is hazai vállalkozók nyernék meg, valamint az, hogy a közbeszerzések esetében ne a nyilvánvalóan irreálisan alacsony árú ajánlatokat favorizálják, hanem azokat, amelyek valós tarifákkal számolnak.
– A kormány megszorító intézkedéseinek, valamint az állami, önkormányzati megrendelések megcsappanásának köszönhető, hogy ilyen drámai mértékű visszaesésnek lehetünk tanúi. Az ágazat az elmúlt egy esztendő nagy vesztesének tekinthető – értékelte a KSH adatait Mádi László, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az ellenzéki szakpolitikus – hasonlóan Tolnayhoz – hangsúlyozta: a magyar kis- és középvállalkozások folyamatosan kiszorulnak a piacról, miközben a multinacionális vállalatok kapják majd az uniós megrendeléseket. Mádi decemberre ígérte pártja építőiparral kapcsolatos javaslatcsomagját, amelyről mindössze annyit közölt: az Orbán-kormány időszakából ismert elemekkel, valamint a mostani állapotot orvosló javaslatokkal fognak előállni.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium megkeresésünkre későbbre ígért értékelést a statisztikai adatokat illetően.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.