Hova álljanak a belgák?

Belgiumnak négy hónapja nincs kormánya, és ha a dolgok a jelenlegi mederben mennek, nem is lesz egy ideig. Az ország a szétesés határára jutott. A belga egység hívei kérték a lakosságot, hogy aki az ország egysége mellett voksol, tegyen ki ablakába egy belga zászlót, de nem sokan hajlottak a szóra. Az újságok általában úgy tálalják a krízist, hogy a gazdagabb Flandria nem akarja tovább finanszírozni a szegényebb vallon országrészt, tehát a szolidaritás hiánya az, ami a felosztás felé löki az országot. Valójában a francia nyelvű terület növekszik a flamand rovására, és ez az, amibe a flamandok nem akarnak belenyugodni.
Belgium egy kétezer évvel ezelőtt ott élt germán törzsről kapta a nevét, de az ország mai lakosainak vajmi kevés közük van az eredeti belgákhoz. A flamandok etnikailag és nyelvükben azonosak a hollandokkal, ami elválasztja őket, az az, hogy a protestáns hollandokkal szemben katolikusok. Ez úgy történt, hogy a reformáció korában éppen spanyol elnyomás alatt éltek, és így kevés esélyük volt, hogy Luther Márton elveit kövessék.
Az 1831-ben létrehozott belga államban a vezető szerepet a francia katolikus klérus játszotta, így az ország hivatalos nyelve is a francia volt, annak ellenére, hogy lakosságának többsége flamandul beszélt. A helyzetre jellemző, hogy a belga alkotmányt csak 1967-ben, több mint száz évvel az ország megalakulása után adták ki flamand nyelven.
A flamand nemzeti mozgalom az első világháborúban, az ypres-i csatát követően bontakozott ki, amely csatában a francia nyelvet beszélő tisztikar úgy használta a főleg flamand eredetű közkatonaságot, mint az ágyútölteléket. A több százezres emberveszteség és az emlékezés formálta a flamand nemzeti mozgalmat, amely hosszú évtizedek küzdelmében elérte a flamand nyelv egyenjogúsítását. Az 1963-as nyelvtörvény az országot négy nyelvi zónára osztotta: a flamandra, a franciára, a németre és a kétnyelvű (francia, flamand) Brüsszelre. A felosztás ellenére a francia nyelv terjeszkedése folyamatos, Brüsszelt egyáltalán nem lehet kétnyelvűnek nevezni, vagy ha igen, a második nyelv az angol, amelyet az eurokraták és a bevándorlók egy része beszél. Bár mindegyik flamand párt a flamandok jogainak érvényesítéséért harcol, legradikálisabban, az ország felosztását követelve a Flamand Blokk lépett fel. A párt az 2004-es választásokon a flamand szavazók egynegyedének voksait kapta meg, és így a flamand országrész legnagyobb pártja lett, a pártot azonban a belga legfelső bíróság bűnöző szándékúnak (fasiszta, szélsőjobb) nyilvánítva feloszlatta.
A Flamand Blokk feloszlatása azonban mit sem változtatott a helyzeten, amelyet a jelenlegi válság is jelez. Mindazonáltal felveti azt a kérdést, hogy ha egy terület független akar lenni, vagy akár csak autonómiát akar, akkor az e célt békés eszközökkel elérni kívánó párt legitim lehet-e a „megvalósult” nyugati típusú demokráciákban, vagy e kívánságot csak akkor méltányolják, ha fegyverrel támasztják alá, mint az UCK Koszovóban?