Írók anagrammái

Az anagramma görög szó: egy szó vagy név betűinek cserélgetésével alkotott más szó vagy név. Szójáték tehát, nyelvi humor, tréfa. Napjainkban Tandori Dezső híres így kifundált nevéről: Nat Roid néven bűnügyi regényeket ír. De él Tradoni, D’Tirano írói nevével is.
Valószínűnek tartom, hogy az ötletet a kiejtésben is hasonló nevű költőelődtől, Radnóti Miklóstól kapta. Radnóti 1941. február 6-án ezt írta naplójába: „Őrjáratot írok a Nyugatnak az Eaton Darr-versekből. Ha van humorérzékük – hozzák. De van-é?” Nem volt, nem közölték. Radnótinak e tizenhárom versből álló sajátos ciklusa (Eaton Darr strófái) csak 1970-ben jelent meg az Új Írásban. „Radnóti – írta legújabb monográfusa, Ferencz Győző – fontosnak tarthatta, ha a Nyugatban szerette volna közölni, s noha nem járt sikerrel, további két éven át dolgozott rajta.” E versek jelentőségét méltatva, magyarázva még hozzátette: „Radnóti játékosan ugyan, de a felfordult, kiszámíthatatlan, veszélyessé vált világ keltette félelmeit írta ki magából.” Versenként ki is mutatta, korának milyen jelenségeit kell látnunk utalásaiban. Egyebek közt a háborús jegyrendszerre, a zsidókérdésre, a nyilaskeresztes pártra céloz. Ezért vonhatta le a ciklusból ezt a következtetést: „A valósággá vált rémálom ciklusa.”
Radnóti anagrammája voltaképpen e nyelvi trükk válfaja: palindroma: az eredeti név pontos megfordítása, angolt utánzó helyesírással. (A magyar nyelvészeti irodalomban a leghíresebb e nemben a nevével is ezt képviselő, eredeti nevével máig ismeretlen Lápi Pál hosszabb szövege.) Ilyen tökéletes visszafordítása Brüll Adél nevének Ady adta Léda változata. Hasonlóan alkotta magának francia költői nevét Paul Celan a lengyel zsidó Antschelből: kettévágta eredeti családnevét (mint Tandori), fölcserélte őket, és francia helyesírással, kiejtéssel adta vissza.
Németh Lászlónak hódmezővásárhelyi környezetben játszódó Égető Eszter című regénye 1956-ban jelent meg. A Bethlen Gábor Gimnáziumban tanártársa, legjobb itteni barátja, Sipka Sándor mesélte nekem még akkoriban, hogy amikor rájött, Méhes Zoltán figurájában az író nemcsak ábrázolta önmagát, de valódi nevét is belerejtette, fölfedezését elújságolta Németh Lászlónak. Az író úgy tett, mintha meglepődött volna: azt a képtelenséget akarta elhitetni barátjával, hogy ösztönösen, véletlenül alkotta meg nevének anagrammáját. Még érdekesebb, hogy évtizedek múlva is kitartott e legendája mellett: amikor Ilia Mihály írta meg neki, hogy ismeri a regényhős nevének titkát, még 1970-ben is ezt válaszolta: „Én is csodálkozva fedeztem fel, hogy a Németh László Méhes Zoltán anagrammája; idáig senki sem figyelmeztetett rá; én meg éppen hogy nem gondoltam rá. Lám, mik derülnek ki a szerző háta mögött.”
A világirodalomban is akadt író, aki szenvedélyesen kereste nevének anagrammáit, és különféle regényeibe mentette bele őket. Vladimir Nabokov, az orosznak született, eleinte anyanyelvén, majd franciául, végül angolul fogalmazó amerikai író számos regényében szerepeltette alteregóját, s ezekhez új meg új anagrammákat talált ki: Vivian Darkbloom, Vivian Bloodmark, Baron Klim Avidov, Adam von Librikov. „Olyan fontos jelensége ez a nabokovi életműnek – írta Tompa Andrea, e jelenség értelmezője –, hogy nemcsak az irodalmi művekben jelenik meg, de átsugárzik minden műfajra is: hasonmását interjúkötetébe, a Szigorú véleményekbe is becsempészi egy Van Bock nevű, természetesen sohasem létezett németalföldi festőnek álcázva magát.”