Ismét ufóláz tört ki Amerikában

HírösszefoglalóEgy pilótákat, katonai szakértőket, kormánytisztviselőket és politikusokat tömörítő csoport, amelynek tagjai hét országot képviselnek az azonosítatlan repülő tárgyak természetének újbóli elemzését várja az amerikai kormánytól – írta a BBC. A csoport emlékeztet arra, hogy az amerikai légierő irányításával 1952-ben megkezdett vizsgálatokat, amelyek megállapításait az úgynevezett Kék könyvben öszszegezték, a múlt század hatvanas éveinek végén felfüggesztették. Tették ezt annak ellenére, hogy a több ezer tüzetesen elemzett ufóészlelés húsz százalékára nem sikerült kielégítő magyarázatot találni.Az Air Force szerint semmi nem történt az elmúlt négy évtizedben, ami indokolná az ufóbejelentések további elmélyült tanulmányozását, noha az USA-ban minden évben emberek ezrei állítják, hogy különös tüneményeket láttak. A csoport azt várja a kormánytól, vessen véget a ködösítésnek, amely szerint minden szemtanú közismert repülőszerkezeteket vagy természeti jelenségeket vél ufónak, vagy éppen képzelődik.A felhívók nem állítják, hogy a makacsul ismétlődő tünemények más égitestekről származó űrhajók, de ha nem is azok, ez szerintük nem elegendő ok a létezésük folyamatos tagadására. A véleményük az, hogy a lebegő gömbökről, szokatlan fényjelenségekről és az égen  száguldozó objektumokról szóló beszámolókat komolyan kell venni, mert nemzetbiztonsági kockázatot rejt, hogy a kormány semmit sem tud ezek természetéről.

Hírösszefoglaló
2007. 11. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy pilótákat, katonai szakértőket, kormánytisztviselőket és politikusokat tömörítő csoport, amelynek tagjai hét országot képviselnek az azonosítatlan repülő tárgyak természetének újbóli elemzését várja az amerikai kormánytól – írta a BBC. A csoport emlékeztet arra, hogy az amerikai légierő irányításával 1952-ben megkezdett vizsgálatokat, amelyek megállapításait az úgynevezett Kék könyvben öszszegezték, a múlt század hatvanas éveinek végén felfüggesztették. Tették ezt annak ellenére, hogy a több ezer tüzetesen elemzett ufóészlelés húsz százalékára nem sikerült kielégítő magyarázatot találni.
Az Air Force szerint semmi nem történt az elmúlt négy évtizedben, ami indokolná az ufóbejelentések további elmélyült tanulmányozását, noha az USA-ban minden évben emberek ezrei állítják, hogy különös tüneményeket láttak. A csoport azt várja a kormánytól, vessen véget a ködösítésnek, amely szerint minden szemtanú közismert repülőszerkezeteket vagy természeti jelenségeket vél ufónak, vagy éppen képzelődik.
A felhívók nem állítják, hogy a makacsul ismétlődő tünemények más égitestekről származó űrhajók, de ha nem is azok, ez szerintük nem elegendő ok a létezésük folyamatos tagadására. A véleményük az, hogy a lebegő gömbökről, szokatlan fényjelenségekről és az égen száguldozó objektumokról szóló beszámolókat komolyan kell venni, mert nemzetbiztonsági kockázatot rejt, hogy a kormány semmit sem tud ezek természetéről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.