Az Egyesült Államok központi bankjának szerepét is ellátó Federal Reserve október 31-i döntése a tengerentúli alapkamat 25 bázispontos csökkentéséről, valamint a dollár további gyengülése újabb kőolajvásárlásokat indított el a határidős piacokon. A vételi nyomást erősítő hírek között szerepelnek a vártnál nagyobb mértékben csökkenő amerikai készletek, a Kínában fellépő üzemanyaghiány, a török–iraki határon kialakult, a kurd problémával kapcsolatos politikai feszültség, valamint a termeléskiesés a Mexikói-öbölben tapasztalható viharos idő miatt. Mindezek eredményeképp az eladók gyakorlatilag eltűntek a piacról. A leírtak érvényesek a Brent típusú, Európában irányadó kőolaj esetében is, ahol a jegyzé-sek átlépték a hordónkénti 91 dolláros határt.
Az okok között az is szerepelhet, hogy újra erősödni látszanak az Egyesült Államok és Irán között jó ideje fennálló feszültség jelei. A minap bevezetett amerikai szankciók mellett ismét napvilágot láttak olyan hírek, amelyek szerint az amerikai kormány újra „megelőző csapást” fontolgat Irán ellen. A nyár folyamán lapunkkal együtt több elemző a mostani árszint elérésére abban az esetben látott esélyt, ha az iráni probléma fegyveres összetűzésbe torkollik. Az élet mindezt átírta. Egyetlen lövés sem dördült, mégis a százdolláros olajár közelében vagyunk. Ez viszont azt jelenti, hogy ha a „megelőző csapás” bekövetkezik, annak következménye a világ kőolajellátásában fellépő azonnali zavar és egy kozmikus méretű árrobbanás, ami azonnali, eddig soha nem látott válság rémét vetíti előre.
Az OPEC novemberi ülésén érdemi, a kínálati helyzetet befolyásoló intézkedés bejelentése nem várható. Az esetleges napi 500 ezer hordós kitermelésnövekedést a piac régen tudomásul vette. Kérdéses, hogy mely tagországok tudnák növelni kapacitásukat. Az erre leginkább képesnek tartott Szaúd-Arábia esetében az elemzők egy része kétségbe vonja, hogy a királyság egyáltalán rendelkezik azokkal a készletekkel, amiket bizonyítottnak tekintenek. Szintén érdekes, hogy az utóbbi hónapokban az OPEC tisztségviselői, valamint az egyes országok olajminiszterei tartózkodtak a korábban sűrűn elhangzott „világgazdaság szempontjából optimális olajárszint” meghatározásától. Utoljára ilyen nyilatkozatot valahol a hordónkénti 60 dolláros árszint közelében lehetett hallani.
Az emelkedő trend tehát folytatódik, és nem tudni, hol a határ. Az áresésre spekuláló befektetők kedvét valószínűleg elvették az október 30-án és azt követően történt események. Ezen a napon az ár több mint három dollárt csökkent, mert a Goldman Sachs olajpiacokon tevékenykedő befektetői számára – profitrealizálási céllal – eladást javasolt. A másnap megjelenő készletadatok és az újabb, négy dollárt meghaladó száguldás miatt az eladásról szóló tanács időzítése nem volt szerencsés.
Az alapvető helyzetben a közeljövőben változás több ok miatt sem várható. Ezek közé tartozik, hogy a jelenlegi amerikai adminisztráció nem képes arra, hogy közel-keleti politikáján változtasson, emiatt a nemzetközi feszültség úgy Irak, mint Irán esetében fennmarad, a kurdkérdésben pedig az Egyesült Államokban csapdában van (mindkét érintett fél szövetséges).
A drágulást erősíti az is, hogy Kína energiaéhsége nem csökken, amit tovább fűt az a tény, hogy a belső fogyasztást a kormány ártámogatásban részesíti, amire a központi tartalékok fedezetet adnak. Emellett az OPEC és más termelők (például Oroszország) kínálatát a piac magas áron is felszívja, ami óriási bevételeket jelent, tehát a termelői önkorlátozásnak nincs értelme. Ráadásul a befektetők az alacsony nemzetközi kamatszintek miatt előnyben részesítik a nyersanyagpiacokat.
A hazai hatásokat vizsgálva elmondható, hogy az erős forint és a folyamatosan gyengülő dollár, valamint a kőolajtermékek forgalmazói közötti verseny eddig tompította az áremelkedés hatásait. A verseny egyébként máshol is azt eredményezte, hogy a termékárak lassabban emelkednek, mint a kőolaj ára. Kérdés, hogy a forint meddig marad erős: egy jegybanki alapkamatvágás és ezáltal a hozamok növekedése megálljt parancsolhat az eddigi trendnek. Ugyanakkor az egyéb energiaárak (elektromos áram, gáz) további növekedése a kőolajtermék-árak emelkedésével együtt inflációs nyomást fejt ki, ez pedig behatárolja a Magyar Nemzeti Bank mozgásterét kamatcsökkentésében.
A kőolaj és az ebből készült termékek árnövekedése ismételten előtérbe helyezi a hazai energiastratégia kérdéseit, úgymint egyrészről az ellátás biztonságát (orosz–magyar viszony kormányzati szinten, az orosz tőke aktuális és jövőbeni magyar befektetéseinek hazai megítélése), másrészről az alternatív, illetve a megújuló energiaforrásokhoz való viszonyt.
Továbbiak a Magazinban,
a 21., 26–27. oldalakon
Kínai olajéhség. Tettlegességig fajuló viták és végeláthatatlan sorban állások alakultak ki a kínai benzinkutaknál, annak ellenére, hogy a kormány néhány napja tíz százalékkal emelte a benzin és a gázolaj árát. Hunan tartományban egy türelmetlen autóst a benzinre várakozók halálra vertek, de a válság immár átterjedt az eddig viszonylag védett helyzetben lévő fővárosra is. Kína az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb olajfelhasználója, s a fekete arany több mint felét immár importból kénytelen fedezni. Az ország meredeken felfelé ívelő energiakeresletét mutatja, hogy 1993-ig még nettó olajexportőr volt. Az ázsiai tőzsdéken tegnap már hordónként 96 dollárt ért az olaj, miközben a feltörekvő ázsiai országok – elsősorban Kína – csillapíthatatlan olajéhsége maga az egyik legjelentősebb árfelhajtó tényező.
A vegyes gazdasági rendszerű ország ugyanakkor nem engedheti meg magának az inflációt elszabadító magas olajárak begyűrűzését, ezért dollárszázmilliókkal támogatja az állami kézben lévő olajvállalatokat. A legnagyobb olajfinomító, a Sinopec 2005-ben 1,2 milliárd dollárt, tavaly pedig 640 millió dollárt kapott központi segítségképpen, annak érdekében, hogy mesterségesen lent tudja tartani árait. Az olaj nagykereskedelmi ára Kínában így jelenleg 76 dollár körül alakul, miközben a nemzetközi átlag hordónként 102 dollár. Az állami közbeavatkozás elsődleges oka, hogy a tízéves rekordot megdöntő, főleg az élelmiszer- és az olajárak robbanása miatt hatszázalékosra felkúszó pénzromlást kordában tarthassák. A drasztikusabb benzinár-emelkedések ugyanis kihatnának a termelő- és szolgáltatószektorokra is, a hatóságok pedig – legalább a pekingi olimpia lezártáig – nem szívesen látnának esetleges sztrájkokat és tüntetéseket. Az állami erőfeszítések mértékét jelzi, hogy az utóbbi egy év olajárrobbanásának ellenére a kínai benzinárakat utoljára 2006 májusában emelték meg. A most kialakult kritikus benzinhiány miatt Peking a múlt héten már az olajexportáló országokhoz (OPEC) fordult azzal a kéréssel, hogy emeljék kitermelésüket: erre a világ olajtermelésének csaknem felét adó OPEC ígéretet is tett. (Sz. A.)
Lengyelország
Miért rendelték vissza Tuskék a lengyel nagykövetet Budapestről?
