Nem Hillary, nem Evita, Cristina! – vasárnap este ez a győzelmi kiáltás is felhangzott a Buenos Aires-i szállodában, ahol hívei azért gyűltek össze, hogy méltón megünnepelhessék CFK, azaz Cristina Fernández de Kirchner elnökké választását. Argentínában – ahol kötelező a voksolás – az érvényes szabályok szerint, ha egy elnökjelölt az első fordulóban megszerzi a szavazatok több mint 45 százalékát, vagy ha 40 százalék fölött teljesít, és 10 százalékpontos előnyt szerez a második helyezettel szemben, akkor eléri az államfővé választás küszöberedményét. Egy másik jelöltnő, Elisa Carrio, aki több mint húsz százalékkal (22 százalék) kevesebb szavazatot gyűjtött a jelenlegi elnök feleségénél (44 százalék), már vasárnap este elismerte vereségét.
„Kristina elnöknő” – köszöntötte egy felirat így, k-val írva az 54 éves, kétgyermekes szenátornőt. A nagy K betű egyértelműen utalt férjére, Néstor Kirchnerre, aki bár másodjára is pályázhatott volna a legfőbb tisztségre, mégsem tette. Soha nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem indul újból az elnökségért, hiszen a múlt hét végén a népszerűségi mutatókat tekintve nagy valószínűséggel neki kellett volna győznie. Egyes források szerint a peronista politikus magánbeszélgetéseken azzal indokolta a választásoktól való távolmaradását, hogy a második mandátum közepe után minden elnök kifárad, veszít lendületéből. Ő ezt nem akarta, inkább lehetőséget ad a feleségének.
Vannak azonban, akik kétkedéssel fogadják ezt a magyarázatot: a Kirchner család jól kiszámolta, hogy ha egymás közt váltják az államfői megbízatást – az alkotmány egy személynek kétszer ad erre lehetőséget –, akkor 16 évig, majd 2020-ig uralhatják az argentin politikai életet. Mégpedig úgy, hogy a másik befolyását senki sem kérdőjelezheti meg. Az ötlet briliáns. A találgatások között azonban szerepel egy sokkal prózaibb ok is: az 57 éves Néstor Kirchnert a közelmúltban operálták. A kiadott közleményből semmi sem derült ki betegségéről, érthető, hogy ezek után híresztelések kaptak lábra, amelyek az elnök rákjáról szóltak. Mindenesetre a magas – 190 centiméteres – Kirchnernek jól megy az argentin tangó: egy lépés hátra, két lépés előre.
Legyen bármi is a férj szándéka mögött, az biztos, hogy a dél-amerikai macsóvidéken történelmet írtak, ugyanis egy tűzrőlpattant, csinos nőt választottak meg elnöküknek, akinek fiatalkori beceneve a „lázadó” volt. Argentínában az 1970-es évek közepén ugyan volt már egy elnöknő: Juan Domingo Perón halálát követően harmadik felesége, Isabel, aki alelnökből lépett elő rövid ideig államfővé, de őt nem választották meg. Most már a tavaly év elején Chilében hatalomra került Michelle Bachelet-vel, akivel Cristina nagy barátságban van, megalakíthatják a dél-amerikai női szárnyat. Arról nem is beszélve, ha északon, az Egyesült Államokban jövőre Hillary Clinton szerzi meg az elnökséget…
Cristina Fernández alighanem világgá menne, ha egy újságíró még egy kérdést intézne hozzá Evitáról, Perón második feleségéről, aki mítoszként él az argentin nép körében. Az 1950-es évek elején harminchárom évesen rákban meghalt Evitáról már számtalanszor kifejtette véleményét. De most idézzünk pártatlan szakértőket. Cristina talán késői és távoli örököse lehet Perón feleségének. A lendület, a gesztikuláció, a szókimondás – bárhogy tagadja az utód – sokban közös. Egy hasonlóság viszont kétségtelenül létezik: a rajongás a luxusdivatcikkekért. Rossz nyelvek szerint Cristinának az év minden napjára van cipője. Természetesen csak neves divattervezők által kreált ruhakölteményeket visel. „Nőies vagyok, és nem feminista – szögezte le egy interjúban. – Mindig is sokat adtam a megjelenésemre. Nem hiszem, hogy egy politikusnőnek szegénynek kellene magát álcáznia.” Tökéletes smink nélkül egyszerűen nem hajlandó megjelenni a nyilvánosság előtt.
De nem elhanyagolható a származásbeli és a korkülönbség sem Evita és Cristina között. Perón huszonévesen ismerte meg a szegénysorból származó Evitát, aki B kategóriás filmekben szerepelt. Cristina a középosztály gyermeke, másrészt még egyszer olyan idős, mint elődje. A La Plata-i szülői ház kiválóan alkalmas volt arra, hogy a kis Cristinát felvértezze vitakultúrából: az anya harcos peronista, szakszervezeti vezető volt, mindamellett a helyi Gimnasia futballcsapatának drukkolt. Az apa buszvállalatot vezetett, meggyőződéses antiperonista, és kedvenc klubja a Boca Juniors. Hát volt kiktől örökölnie vitakészségét.
A fővárostól, Buenos Airestől 50 kilométerre fekvő La Plata egyetemén találkozott Néstorral Cristina, mindketten jogot tanultak. A fiatal peronisták gyűléseire jártak, a fiúnak már ekkor határozott célja volt, hogy a jövőben politikával fog foglalkozni. Ám 1976-ban egy szokásos katonai hatalomátvétel miatt halasztani kellett ezt a tervet. Az ország egyik legdélebbi – a patagóniai Santa Crúz – tartományának székvárosába, Néstor szülővárosába, Rio Gallegosba tették át székhelyüket, ahol ügyvédi irodát nyitottak. Az olajban gazdag vidéken megtalálták szerencséjüket: Néstort előbb a város polgármesterévé választották, majd 1995-ben kormányzói tisztséget ért el. Közben Cristina sem tétlenkedett, 1989-ben bekerült a tartomány törvényhozásába.
Néstor Kirchner 2003-ban lett Argentína elnöke, igaz, olyan eredménnyel, amelyet nem tesz ki az ablakba: mindössze 22 százalékot ért el. Elnökké választásához hozzájárult Menem korábbi államfő visszalépése a versenytől. Cristina 12 éve szenátornő, ráadásul 2005-ben a fővárosban és környékén választották meg, ami majd negyven százalékát adja a 40 milliós ország szavazóinak. A mostani elnökválasztásra létrehozta a Győzelem Frontja elnevezésű politikai tömörülést, amelybe peronisták, radikálisok és pártelhagyó szocialisták léptek be, mindenesetre ez valamivel szociáldemokratább színezetű szervezet, mint azt a hagyományos peronista etikett megkövetelné. Cristina kiváló szónok, félelmetes vitapartner, karizmája megkérdőjelezhetetlen, ám neki is van hibája: mint munkatársai tanúsítják, néha kibírhatatlan. A kapcsolatuk Néstorral kiegyensúlyozott, az argentin elemzők határozottan tagadják, hogy házasságukban bármiféle meglepetésre kellene számítani. A férj elnöksége alatt – mint azt a tanácsadók elmondták – nem volt olyan döntés, amelyről a feleség ki ne fejthette volna álláspontját.
Pedig nagy számban kellett fontos döntéseket hozni. A 2001–2002-es gazdasági válság padlóra küldte Argentínát. A nemzeti össztermék 11 százalékkal esett vissza. Ebből sohasem lesz ország – ezzel a lemondó legyintéssel vándoroltak ki az elszegényedett középrétegek a világ számos államába, de különösen Spanyolországba. Néstor Kirchner elnöksége alatt kifizették a Nemzetközi Valutaalap kölcsöneit, tartalékot hoztak létre, hatvanszázalékos szintről a lakosság negyedére szorították vissza a szegénységet, a munkanélküliséget 25 százalékról 10 százalékra csökkentették. Negyedik éve nyolc-kilenc százalékos a gazdasági növekedés, amire hatvan év óta nem volt példa. De még mindig törékeny a gazdasági fellendülés – figyelmeztetnek a szakértők, többek között az inflációt kézben kellene tartani, tavaly évi húszszázalékos volt a drágulás mértéke. Külföldi beruházások kellenének, hogy tartóssá tegyék a stabilitást. Épp ezért Cristina az elnökválasztási kampányidőszak majd felét külföldön töltötte, ahol bevetette legkedvesebb mosolyát is, hogy országába csalogassa a tőkét. „Változások a stílusban lesznek – jelentette ki a megválasztott államfő –, nem a lényegben.”
magyarellenes
Magyarellenes üzenetek és gyújtogatás Kárpátalján
