Megtartja a holnapra meghirdetett ágazati sztrájkokat a Liga és a Munkástanácsok, miután a kormány tegnap sem tett érdemi ajánlatot követeléseikkel kapcsolatban. Az érdekvédők mindenekelőtt azt akarják, hogy a kabinet vonja vissza a társadalombiztosítás üzleti alapú átalakítását célzó törvényjavaslatot. A kormány tegnap azt ajánlotta, hogy december 17-ig, azaz a tervezett parlamenti zárószavazásig folytassanak tárgyalásokat, de a szakszervezetek csak a javaslat visszavonását tartják elfogadhatónak. Szerintük a kormány egészségbiztosítási koncepciója munkavállaló- és társadalomellenes, kifogásolják, hogy nem folyt róla valódi társadalmi vita, és megsértve a jogalkotási törvényt, nem készült hatástanulmány az évente 1500-1600 milliárd forintot és tízmillió állampolgárt érintő átalakításokról. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a kötelezően befizetett járulékokból, azaz közpénzből a biztosítók magánprofitot termeljenek, miközben százezrek szorulhatnak ki az ellátásból. Az érdekvédők ellenzik azt is, hogy a kormány ragaszkodik a jövő évi nyugdíjszámítási mód alkalmazásához, amely 8 százalékkal csökkenti a 2008-tól nyugdíjba vonulók juttatását. A kabinet mindössze a korkedvezményes nyugdíjazás szabályainak módosítására dolgozott ki egy ütemtervet, amit az érdekvédők tanulmányozásra átvettek. Bár a szakszervezetek készek ma, vagy akár még holnap is további egyeztetéseket folytatni, a korábbi bejelentéseknek megfelelően holnap 6 és 12 óra között leáll a vasúti közlekedés a harmincnyolc mellékvonal tervezett bezárása elleni tiltakozásként. Az egészségbiztosítási reform miatt a GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete 6 és 8 óra között tart kétórás munkabeszüntetést. A társaság ezalatt egy-egy vonatpótló autóbuszt indít Sopronból Győrbe, Győrből Sopronba, Sopronból Szombathelyre, Szombathelyről Sopronba, Szombathelyről Szentgotthárdra, Szentgotthárdról Szombathelyre.
Ugyanebben az időpontban a Vasi és a Békés Volán kétórás, a Rába Munkavállalók Szakszervezete pedig egyórás figyelmeztető munkabeszüntetést tart. Ferihegyen a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete hajnali 2–4 óra között szervez szolidaritási sztrájkot, a menetrend szerinti járatokat viszont nem érinti a munkabeszüntetés. A villamosenergia-ipari dolgozók három erőműben és egy áramszolgáltatóban függesztik fel két órára a munkát.
A társadalmi szolidaritás napja záróakkordjaként 18 órakor tüntetés kezdődik a Kossuth téren, melyre tízezer embert várnak.
A szervezők visszautasították a kormány és az MSZP vádjait, hogy az akciósorozat egy szűk csoport érdekeit képviselné, illetve hogy pártpolitikai megbízottak lennének. Ismert, miután a Fidesz bejelentette, hogy erkölcsileg és politikailag támogatja a társadalmi szolidaritás napját, az MSZP azt állította: az ellenzéki párt akarja megbénítani az országot. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége rögvest be is jelentette, hogy nem vesz részt sem a sztrájkban, sem a tüntetésen.
Gaskó István hangsúlyozta: az MSZP-vel is egyeztettek, amikor a párt ellenzékben volt, és most se titkos tárgyalásokat folytattak a Fidesszel, hiszen az egyeztetésről tájékoztatták a nyilvánosságot. – Nincsenek politikai követeléseink, csak a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeinek védelmére vonatkozók – jelentette ki a Liga elnöke. Arról nem tehetnek, és nem is tilthatják meg, hogy egyes pártok – például a Magyar Kommunista Munkáspárt is (a szerk.) – egyetértsenek követeléseikkel, ugyanakkor pártszimbólumokat nem engednek be a demonstrációra. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerint azzal, hogy kétségbe vonja a sztrájkok jogszerűségét, a kormány el akarja bizonytalanítani, meg akarja félemlíteni az azokban részt vevőket. Az érdekvédők hangsúlyozták, ha a kormány semmibe veszi tiltakozásukat, további nyomásgyakorlásra is készek.
Jövő kedden a Volánon a sor. A Volán-társaságoknál november 27-én legalább kétórás munkabeszüntetést tartanak a vezetett jármű típusához kötött korkedvezményes nyugdíj elleni tiltakozásul. A sztrájk üzemkezdéstől hét óráig tart. Ezt Korcsolayné Kovács Krisztina, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke közölte. A KKSZ mellett a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, az Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége is részt vesz a munkabeszüntetésben.
Gyurcsány szavaira emlékeztetnek. Látványos akciót tart ma reggel fél kilenckor a Parlament előtt a Védegylet, a Humanista Mozgalom és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete összefogásából született TB Mentők szervezet. Egy közel hetvenméteres transzparenst állítanak ki a Parlament előtt a munkába vonuló képviselők okulására. Ezen Gyurcsány Ferenc a választások előtti, „elfeledett” gondolatai olvashatók, amikor a miniszterelnök még ellenezte a több-biztosítós rendszer bevezetését.
Ártatlan civilekre támadtak az ukránok
