Politikai tanmese Eger köztisztaságáról

Egri polgártársunk, Kakuk László levelet írt. A Metro című, országos terjesztésű, nagy példányszámú és ingyenes kiadványba. Levele a lap október 3-i számában Nem elég egy alpolgármester? címmel meg is jelent. Polgártársunk azért ragadott tollat, mert két héttel korábban, a Heves Megyei Hírlap szeptember 18-i számában arról olvasott, hogy a Fidesz és egy helyi civil egyesület megállapodást kötött egy alpolgármesteri állás létrehozásáról, de nem derült ki számára, hogy mi lesz az új alpolgármester feladata.
Kakuk polgártárs érdeklődése teljesen jogos, amikor felveti, hogy az alpolgármesteri fizetésből és járulékaiból játszóteret lehetne felújítani, tanárt lehetne megfizetni, vagy más értelmesebb dolgokra lehetne költeni. Az viszont, hogy kevesebb hitelt kellene felvennie Eger városának, ha nem lenne új alpolgármester, már ad egy olyan stichet az olvasói levélnek, amit nem jobboldali értelmiségi körökben előszeretettel neveznek demagógiának, de legalábbis populizmusnak. A demagóg stich aztán olyannyira megüli polgártársunkat, hogy a Heves Megyei Hírlap miatti alultájékozottsága ellenére a bizonyosság erejével közli az olvasók százezreivel: mindez azért van, mert többet kell rizsázni, és egy új, jól fizető állást kell kreálni valamelyik politikus retyerutyájának. A levegőben lógó, de magabiztos tudás végül megviseli Kakuk Lászlót, és kifakad: „csalódtam a politikában, a politikusokban”.
No de polgártársunk egy kifejezetten helyi ügy miatt miért általában „a” politikában és „a” politikusokban csalódott? Nemdebár azért, mert a posztkommunista magyar politikai kultúra velejét éppen általában a politika és a politikusok elleni bizalmatlanság képezi? Vagy mert a posztkommunista politikai kultúrában a demagógia kézenfekvő eszköze a politika és a politikusok elleni bizalmatlanság keltése? A posztkommunista ideológiai manipuláció alapképletében a konkrét politikai ellenfelek elleni demagóg támadások annál hatékonyabbak, minél inkább a politikával és a politikusokkal szembeni ellenérzésekbe ágyazzák őket. Hiszen az általános és személytelen ellenszenvet konkrét szereplőkre lehet átvezetni.
Első olvasatban természetesnek tűnhet, hogy Kakuk polgártárs „olvasói levele” csak stiláris elemeiben emlékeztet az ideológiai manipuláció technikáira. Mintha ő maga a posztkommunista politikai szocializáció mintapéldánya lenne, aki öntudatlanul is felmondja a posztkommunista politikai kultúra politika- és politikusellenes egyszeregyét. De ez csak első olvasatban tűnhet így, mert annak, aki a körmére akar nézni a Heves Megyei Hírlapnak, hogy szeptember 18. óta ugyan miért is nem tájékoztatta kellőképpen Kakuk Lászlót és az egrieket, jókora meglepetésben lesz része, ha rákattint a lap internetes honlapjára: Kakuk László aláírással olvasói levelet olvashat „Mire kell az új polgármester?” címmel.
A Metro és a megyei lap olvasói levelei kilencvenöt százalékban szó szerint megegyeznek. A különbség csak annyi, hogy a hírlapban Kakuk nem rizsázásról, hanem mellébeszélésről ír, és politikai vallomást is tesz: a jelenlegi polgármesterre szavazott, mert azt hitte, jobb lesz, más lesz, de azt hiszi, hogy tévedett, mert naivul azt gondolta, hogy az új városvezetés a személyes ambícióit a háttérbe szorítja, hogy tisztább és átláthatóbb legyen a közélet.
Ez a szentimentalizmussal elegy politikai romantika (gaz politikusok hada rabul ejtett egy gyermek lelki tisztaságával megáldott egyedet, aki azonban átlát a szitán, és felveszi a harcot a rosszarcúakkal) képes párát csalni az olvasók szemére. Kakuk polgártárs tehát profi munkát végzett. Felszítja a szenvedélyeket „a” politikával és „a” politikusokkal szemben, amivel sikerrel tereli el naiv olvasóit álnaiv vallomása gyenge pontjáról. Mert hát nagyon úgy tűnhet, ha az átkozott politikusok nem homályosítják el látásunkat, hogy Kakuk László még most is maximálisan elégedett lenne az egri városvezetéssel, ha ez a fránya alpolgármesteri ügy – amiről persze semmit nem tud – nem jött volna közbe. De hát közbejött, és azonnal be is szennyezte az egri közélet tisztaságát… Ezért ő, Kakuk polgártárs a magyar politikai életet megrondító Zuschlag-ügy kellős közepén felfedez egy politikai pacát, amely – mit tesz Isten – a helyi közélet tisztaságát veszi el. A párhuzam világos. Akinek meg mégsem, de hisz antipolitikai polgártársunk politikai álnaivitásának, annak ott van az aduász, hogy az olvasói levél szerzője ellenzéki (fideszes) szavazó volt: ha ő mondja, biztos úgy van, hiszen egy megtévedt ember őszinte vallomásban nyilvánítja ki politikai esendőségét… És ha ehhez hozzáteszszük, hogy az egri közélet tisztaságát szóvá tevő olvasói levél akkor jelent meg, amikor a miniszterelnök is előállt a hétpontos köztisztasági csomagjával, a naiv olvasó nem tud nem gondolni arra, hogy mostanság végül is a miniszterelnök és pártja van a jó oldalon, az ellenzék meg a rosszon. De nem árt emlékeznünk arra, hogy a politikai tehetségtelenségébe belebukott miniszterelnök, Medgyessy Péter is azzal akart utóbb együttérzést kicsalni az állampolgárokból, hogy ő, aki az MSZMP KB tagja, kétszeres pénzügyminiszter és a KGB elleni harc oszlopa volt, gyárilag naiv. A kiábrándult Fidesz-szavazó a baloldali sajtófolklór nagy felfedezettje. Ő is „gyárilag naiv”, de még inkább extrovertált és exhibicionista embertípus. Akire a Fidesz választási győzelme után, kiváltképp egy újabb politikai megméretés előtt olyan őszinteségi roham tör, hogy elengedhetetlen késztetést érez arra, hogy baloldali lapokban ország-világ elé tárja bánatát. A Fidesz (és réges-régen az MDF) szavazóival ellentétben a baloldalt kormányzáshoz segítő szavazó magába zárkózik. Mert vagy sosem ábrándul ki a baloldali kormányzó pártból, vagy ha igen, azt gondosan eltitkolja a világ és különösen a baloldali sajtó elől. Mindkét esetben egyértelmű, hogy a baloldali szavazó különleges anyagból van gyúrva, és ezért a baloldali sajtó leghálátlanabb levelező partnere, hiszen nem osztja meg politikai csalódását azok tömegeivel, akik eleve ferde szemmel néznek a politikára és a politikusokra.
A kiábrándult Fidesz-szavazók baloldali lapokba írt olvasói leveleiből az olvasható ki, hogy valójában a kiábrándult Fidesz-szavazók bizonytalan vagy egykorvolt baloldali szavazók, akikről logikusan feltételezhetjük, hogy a baloldal potenciális szavazóbázisából kódorogtak el. Eme sajtó kreálta politikai embertípus „olvasói leveleinek” tehát az a politikai funkciójuk, hogy a baloldal elbizonytalanodott szavazóit a politikai őszinteségi roham és megbánás látszatával riassza vissza a jobboldali pártoktól.
A gyárilag naiv polgár prototípusává avanzsált Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója is. Történt ugyanis, hogy a Magyar ATV Nagy József vezette műsorában a kiegyensúlyozottságra tekintettel Tarlós István két vitapartnere Bauer Tamás (ex-SZDSZ) és Székhelyi József volt. Székhelyi következetesen civil álláspontot képviselt, mint akinek sosem volt köze pártokhoz, politikához, pártpolitikához, pláne nem az SZDSZ-hez. Mintha egy SZDSZ-es nagygyűlésen nem ő aratott volna vastapsot azzal, hogy Orbán Viktort Tokaj hímvesszejének nevezte, aki szétcsöpögteti nektárját mindenhova. A civil színházi ember olyan vehemensen állt ki a tandíj és a vizitdíj mellett (a nézők is vizitdíjat fizetnek a jegyek megvételekor!), hogy nem lett volna meglepő, ha a konvergenciaprogram sikere és az államháztartás konszolidálása érdekében felajánlja egyéves jövedelmét (á la Széchenyi), és önkéntes mozgalmat indít békekölcsön jegyzésére.
A szabad demokrata civil lelkesedését Tarlós István egy bölcs guru nyugalmával viselte. Bauer Tamást dicsérte viszont, hogy Székhelyi politikai naivitásainak mélypontján, amikor az megkérdőjelezte a NATO-kötelezettségek teljesítésének értelmét, a fejét rázta, kényszeredetten mosolygott, és szomorú pillantásokat vetett a bizonyára gyárilag naiv civilre. De Bauer szemérmes is volt, mert rá nem jellemző módon nem merte populistának nevezni az SZDSZ egykori szónokát.

A szerző politológus