Programellenes kabinet

Hallatlan, borzasztó! – jajveszékel a lassan a statisztikai hibahatár alá, a mérhetőség szélére kerülő SZDSZ, amiért a nagyobbik koalíciós párt húsz-harminc képviselője nem akarja igába hajtani a fejét. Nem tartják célravezetőnek, hogy a megalakuló pénztárakban a kisebbségi tulajdonos magánbefektetők adják a főigazgatót. Jobban szeretnék, ha az állam delegálna arra a posztra, amely vitás kérdésekben, például szavazategyenlőség esetén a végleges döntéseket meghozza. Itt tényleg nem bombasztikus a fordulat: élet és halál uraivá válhatnak a pénztárak vezetői. Akkor hát miért ne lenne jó, hogy az állam, vagyis a mi képviselőnk döntsön azoknak a százmilliárdoknak a felhasználásáról, amiket a mi zsebünkből préseltek ki? Nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen minden ép jogérzékű ember számára az alkotmányellenesség. Ha ehhez hozzávesszük a szabad orvosválasztás tervezett megszüntetését, a kórházak tömeges bezárását, még a Rákosi Mátyás-féle szovjet rezsim egészségügye is édeni állapotnak tűnhet.
A legmegalázóbb a társadalmat tökéletesen hülyének néző, agresszív érvelés. Azt mondják ugyanis az (anti)liberális párt élemberei, hogy a kormányprogramot írnák át azok a szocialista képviselők, akik nem akarják megszavazni a magánbiztosítók érdekeinek totális érvényesülését. Horváth Ágnes miniszter még le is szögezte: az új pénztáraktól üzleti szemléletet várnak el. Azaz nem egészségügy, hanem biznisz lenne… Nem félnek attól, hogy valaki beleolvas az általuk elfogadott kormányprogramba? A dokumentumban tudniillik egy megveszekedett mondat sincsen a több-biztosítós rendszernek még a bevezetéséről sem, nemhogy a kizárólagossá tételéről. Így végképp nem szerepelhet benne az akkor még legfeljebb perverz gondolat stádiumában lévő vegyes pénztárakról semmi. Javaslom, sürgősen mélyedjenek el saját kormányprogramjuk tanulmányozásában a kisebbik koalíciós partner zsugorodó háza táján. Még ha ez az önjelölt szürkeállomány számára intellektuális nehézségekbe ütközik is.
Igaz, Horn Gábor SZDSZ-es államtitkár nemrég egy tévéműsorban azzal a meghökkentő állítással rukkolt elő, miszerint az emberek szerencsére nem olvasnak pártprogramokat. Mint lapunk már többször is kimutatta, a két kormánypárt esetében ez érthető óhaj, hiszen távoli, integető viszonyban sincsenek a hupilila ígéretekkel megspékelt választási programjaik a mai, szélsőségesen életellenes intézkedésekkel. Bizonyára abban reménykedik tehát a szadi–műszoci páros, hogy a kormányprogramot ugyanilyen szerencsére szintén nem forgatja a magyar. Hátha mégis! Mert akkor azt találja benne, hogy „2007 végéig létrehozzuk a biztosítási alapon működő egészségügy szabályozási, intézményi, pénzügyi, működési, felügyeleti és garanciális feltételeit”. Vagyis csupán a feltételek megteremtéséről volt szó, s egyáltalán nem az azonnali, erőszakos bevezetésről. De olvassuk tovább: „A szervezett és szabályozott piac feltételeinek kialakítását követően a tapasztalatok birtokában dönt a kormány az egészségbiztosítási piac több biztosító felé történő megnyitásáról.” Jól figyeljünk: nem a piac bekebelezéséről, a több-biztosítós rendszer kizárólagossá tételéről, hanem csak a magánbiztosítók felé történő megnyitásáról ábrándoztak a kabinetben. Azt is csak egy távolabbi jövőben, „a tapasztalatok birtokában”. Mitől lett azóta ennyire sietős? Csak nem attól, hogy az elfuserált gazdaságirányítás miatt üres a kassza, s csak az adósságok halmozódnak az egekig? S ezért kell lábon kiárusítani az egészségünket, végeredményben a lakosságot, amit még Gogol a Holt lelkekben is túl fantasztikusnak talált volna leírni. Hol van utalás a kormányprogramban a magánbefektetők mindenhatóságára? Ebben még a piacra való beengedésüket is csak óvatosan pendíti meg a kabinet. Érthető is, hiszen a mindenkori kormány mégsem tűzheti ki célként, hogy az állam a balek szerepét játssza el csupán.
Az egyre mosolyogtatóbban önmagát szocialistaként meghatározó erő legalább maradék presztízsét megőrizhetné. Hogy ne legyen hasonlatos a kabarétréfa szereplőjéhez. Ahhoz az apró cowboyhoz, aki belöki a vadnyugati csehó ajtaját, s az üvölti: „Ki festette kékre a lovamat?!” „Én” – emelkedik föl egy toronydaru méretű ember. „Csak azért szólok, mert megszáradt. Lehet lakkozni” – mentegetőzik rebegő hangon a kis tehénpásztor. Az MSZP behódolása azonban ennél is rosszabb. Olyan, mintha a nagy benga erős cowboy mondaná kétrét görnyedve, alázatosan a kis mitugrásznak, hogy lehet lakkozni a lovat. Hisz ne felejtsük, ha igaz a hír, hogy húsz-harminc képviselő a sarkára állna végre-valahára az MSZP-frakcióban, az azt is jelenthetné: a többi honatya és -anya még mindig nem tartja megalázóan abszurdnak, amit a magánbefektetők szélsőséges érdekképviseletévé, kefeügynökévé züllött szabad demokraták művelnek, bohócot csinálva a törvényalkotásból, a parlamentáris demokráciából.
Racionális érveket senki nem tud mondani arra a képtelenségre, hogy a magánbiztosítók jelentenék a megoldást, s a számukra majdnem ingyen átadott egészségbiztosítási pénztár után a megalakuló szervezetekben is miért kellene nekik fenntartani a döntés jogát. Ilyen alapon például követelhetnénk, legyen Áder János a házelnök, hisz nem számít, hogy a választásokon nem a Fidesz kapta a legtöbb voksot. Sőt az efféle logika mentén a miniszterelnököt is a polgári erőknek kellene adniuk. Igaz, így az ország sokkal jobban járna. Kapaszkodjanak meg: a ma még kormányon lévő pártok is. A fiatal demokraták ugyanis nem engednék a hiénatőkét a tb-milliárdjaink közelébe sem. Ezzel viszont önzetlenül megóvnák az MSZP-t attól, hogy egy kellemesen karcsú lengyelországi szintre süllyedjen a számarányuk a következő Országgyűlésben. Az emberek ugyanis újabb, még szisztematikusabban végrehajtott kirablásukat már kevésbé bocsátanák meg, s 1990-es méretű minipárttá olvasztanák a bolsevik utódformációt.
Ha semmi hitele nincsen a kormányprogramnak, talán jobb lenne a sok papírpocsékolás helyett nyíltan bevallani: csupán egyszavas a kabinet projektje. Ami a következőképpen szól: Csak. Rossz helyen keressük a kormányzati direktívákat, hiszen egyetlen alkalommal tényleg őszintén tárta fel a magánbefektetők mindenáron való támogatását a még hivatalban lévő kormányfő. Balatonőszödön, a káromkodásokkal kevésbé teletűzdelt – és ezért méltatlanul ritkán citált – első beszédében. Az egyszavas kormányprogram viszont őszinte lenne. Jobban kifejezné az MSZP, illetve Gyurcsány és köre köldökzsinórszerű kötődését a keleti típusú despotizmushoz, szovjetrendszerhez. Amelyben burjánzik a kontraszelekcióból adódó tehetségtelenség, s virágzik a korrupció. Ahol – Sztálin mélységesen cinikus szavait idézve – a magyar-, illetve emberkérdés csupán vagonkérdés. Vagy ahogy a Doktor Zsivágóban mondja egy ortodox kommunista vezető a sokmilliós emberveszteségre reagálva: „Mindez nem számít.” Nekünk azonban igen. S a választások idején ők se számítsanak a társadalom feledékenységére, ha őrült terveiket meg akarják valósítani.