A fizika és a természetismereti tárgyak fél órája

Az elektronikus média ingerküszöbét – igaz, csupán rövid időre – átütötte a fizika- és a kémiatanárok petíciója, amellyel tantárgyaik óraszámának tervezett csökkentése ellen emelik fel a szavukat. A petíciót magam is aláírtam, ám nem pusztán a fizika- és kémiaórák számának csökkentését ellenzem, nem csupán azt, hogy fizikából a 7. és a 10. évfolyamon tanulóknak, kémiából a 10. osztályosoknak heti fél órával kevesebb órája lenne. Azzal sem értek egyet, hogy a tervezet az alapfokú oktatásban a természetismeret, középfokon pedig a biológia óraszámát is hasonló mértékben javasolja csökkenteni.
Ebben a „félórás” vitában talán nem szükséges hosszasan érvelni amellett, hogy az anyagi jólét megteremtésének alapvető feltétele a kellő számú, magasan képzett, újat alkotni és a technikai környezetet működtetni képes mérnök és természettudományos szakember. Kiváltképp nagy szükségünk van rájuk mostanában, amikor világunk fizikai, kémiai és biológiai értelemben is bonyolultabb lett, azaz sokkal több – éppen e természettudományi tantárgyak által közvetített ismeretet, készséget, és főként ezek együttese által kialakított – természetismereti műveltséget követel ma a világban való eligazodás, mint egy fél évszázaddal ezelőtt.
Biztonságban érezné-e magát a kedves olvasó, ha az ország – sőt az emberiség – sorsát érintő problémákról, akár a génmódosított élő szervezetekkel kapcsolatos kérdésekről, akár az üvegházhatást okozó szennyeződések kibocsátásának korlátozásáról vagy engedélyezéséről, akár az atomenergiáról csak olyanok szavaznának, akiknek még elmagyarázni sem lehet, hogy miről is van szó? Nem pusztán demokratikus működési rendünk kérdőjeleződik meg, de mindennapi életünk is szinte működésképtelenné válik, ha közéletünkben természetismeretből analfabétáknak kell véleményt nyilvánítani.
Mielőtt a természetismereti tárgyak óraszámairól kezdünk vitázni, tisztáznunk kellene azt az alapvető kérdést is, hogy helyénvaló-e, hogy egy magyar fiatal érettségi bizonyítványt kapjon anélkül, hogy természetismeretéről számot adna. Rendjén való-e, hogy vizsgarendszerünk nem követeli meg minden érettségizőtől, hogy a világban való eligazodáshoz szükséges természetismerettel rendelkezzen? Ez a természetben való eligazodás képességét mérő vizsgatárgy lehetne a fizika, a kémia vagy a biológia, vagy e tantárgyak mindegyikének legfontosabb alapismereteiből összeállított természetismereti vizsga. A természetismeret érettségi azt jelentené, hogy a tanuló vagy a fizika, a kémia és a biológia tantárgyak valamelyikéből, vagy egy új természetismeret vizsgatárgyból érettségizik. A természetismeret tehát csak vizsgatárgy, nem tantárgy, s tartalmazna földrajzi alapismereteket is. A földrajz érettségi tárgy azonban nem helyettesíthetné a természetismeretet.
Számos oktatáspolitikus tett már javaslatot a laikusok bátorságával a természetismeret (az amerikai mintájú Science) tantárgyként történő úgynevezett integrált oktatására. Internetes levelezőlistákon kollégáim számos érvet kifejtettek egy ilyen változtatás értelmetlen és káros voltáról, rámutatva arra, hogy egy ilyen változtatásnak semmilyen feltétele nincs meg.
A természetismereti órák „fél órájával” még nem jutunk előbbre, ha csak nem találjuk meg a módját annak, hogy az érettségizőknek számot kelljen adniuk természetismereti műveltségükről. Ha ez a tárgy a magyar irodalomhoz és a matematikához hasonlóan beszámítana a felvételi eredményének kialakításába, függetlenül attól, hogy az érettségiző matematikus vagy hegedűművész szeretne lenni, jelentős mértékben javulna a magyar fiatalok képzettsége minden területen.
Hogy miért kellene egy „kommunikátornak” természetismeretből érettségiznie? A természeti környezetünket alapvetően nem ismerők képtelenek valódi résztvevői lenni egy közösségnek, manipulálhatók, nem képesek gyakorolni demokratikus jogaikat. A természettudományi ismeretek és a megszerzésük révén kialakuló képességek, mint például a logikus gondolkodás, a modellalkotás képessége, a lényeges és lényegtelen megkülönböztetésének képessége, olyan módon fejleszti a gondolkodást, amely segítségével egy sokkal belátóbb, toleránsabb, intellektuálisan magasabb színvonalú társadalom alakul ki. A természetismereti vizsga a felsőfokú tanulmányokra való alkalmasság mérésére is jól szolgálna. Vajon hogyan nyilatkoznának a szülők és a tanulók a fizika fél órájának vitájában? „Tessék mondani, nem mindegy, hogy a gyerek heti két órán keresztül unatkozik fizikaóra címszó alatt vagy csak másfélen?” Már ha van fizikaóra egyáltalán. A természettudományi szakokra járó hallgatóktól ugyanis többször hallottam, hogy ezeket az úgymond nemszeretem órákat az iskolák egy részében meg sem tartják, vagy csak azok a tanulók vesznek részt rajta, akik az adott tárgyból érettségiznek, vagy akiknek beszámít a felvételi eredményükbe. Ha itt tartunk, ezen nem sokat változtat az óraszám.
Miért tartozik a legnépszerűtlenebb tantárgyak közé a fizika és a kémia?
A fizika a képzeletet leginkább megerőltető tantárgyak egyike. Ha a tanulók nem tudják tapasztalatokhoz, látható jelenségekhez kötni, amit tanulnak, éppen az absztrakciónak és modellalkotásnak a képessége nem alakul ki bennük, ami a fizika oktatásának egyik legfontosabb feladata lenne. A megtapasztalható, látható világ értelmezésére – a világban való eligazodásra – használható fogalmak rögzülése előtt a tanulókra rázúduló elvont fogalmak a többség számára elrettentők, elutasítást váltanak ki. Hogy ez ne így legyen, ahhoz nem elég csupán a fizika óraszámát megtartani, vagy növelni, hanem a fizika oktatásának körülményeit, sokszor a tárgyat tanító pedagógusok eszköztárát is meg kellene változtatni. Közös kísérletezés nélkül, a fizikai jelenségek bemutatása nélkül a fizika tanítása megítélésem szerint a tanulók nagy többsége számára szinte értelmetlen.
Legyen azonban bármilyen érdekes kísérleteket bemutató a fizikaoktatás, illúziókat kergetnek azok a kollégáim, akik szerint a fizika úgymond látványos bemutatása tömegméretekben versenyezni tud a show-műsorokkal. Éppen a modellalkotás képzeletet próbára tévő volta miatt van szükség némi „kényszerítő erőre” is, amely szerepet csak az érettségi és a továbbtanulás jelentősége tudnak betölteni. A tanítás legfontosabb eszköze az inspiráció, de fontos eszköze az okosan alkalmazott kényszer is. Ennek lehetne jó eszköze a természetismeret érettségi vizsgatárgy.
Gyorsan változó világunkban a természetismereti műveltség kialakítását illetően is megnőttek az elvárások az iskolákkal szemben, amelyek tanárai egyre eszköztelenebbül állnak a tanulók gyakran hangsúlyozott túlterheltsége előtt. Erős meggyőződésem, hogy ebben az egymást kioltó erőtérben szükség van a fizika és más természetismereti tárgyak „fél órájára”. Szükség lenne az egész napos iskola lehetőségének megteremtésére, amelyben jutna idő a természeti jelenségek megismerésére, az idegen nyelvek megtanulására éppúgy, mint az informatika gyakorlati elsajátítására.

A szerző akadémikus, volt oktatási miniszter