Nyár elején kérte fel a városvezetés a Magyarországon több gyógyszállodát működtető, 1996 óta Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó szállodalánc szakembereit, hogy varázsolják a veszteséggel fenntartott újszegedi Liget fürdő területére az európai színvonalú komplexumot. A terveket a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakértői jelenleg vizsgálják, de mivel a kormány már korábban áldását adta az ötletre, a kabinet végleges, pozitív döntése még az idén megszülethet. Ezután fél éven belül aláírják a szükséges szerződéseket és kezdődhet a nagyszabású terv megvalósítása.
Az eddigi legnagyobb hazai fürdőprojekt kivitelezése során gyógyfürdőt, élménymedencéket, csúszdákat, illetve egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó épületeket húznak majd fel, s megújul a HH tulajdonában lévő, Liget fürdő melletti Forrás Hotel – közölte Hülvely István. A beruházási költség felét uniós forrásból finanszírozzák majd a dél-alföldi regionális operatív program terhére, míg a fennmaradó hárommilliárd forintot a HH biztosítja. Mindezt koordinálja az a projekttársaság, melyet Szeged önkormányzata és a lánc közösen alapított. A cégbe a 80 százalékos tulajdonrészt birtokló város apportként a mostani Liget fürdőnek helyet adó területtel szállt be, amelyet később a jelenleg 20 százalékos tulajdonnal bíró szállodalánc meg is vásárolhat.
Szeged városa mindenképpen jól jár ezzel a lépéssel, mert egyrészt megszabadul attól az évente kétszázmilliós veszteségtől, amit a fürdőterület fenntartása okoz, másrészt, miután a teljes beruházás és az új komplexum működtetésének felelőssége kizárólag minket terhel majd, emellett jelentős többletbevételre tesz szert a fürdő területén működő vállalkozások adóbefizetéseiből – hangsúlyozta a vezérigazgató. Kiemelte: tévhit, hogy ingatlanspekuláció állna a projekt hátterében, hisz az az elképzelés, hogy tíz éven belül a szállodalánc kivásárolja az önkormányzattól egymilliárd forintos bekerülési értéken az ingatlan területét, a város tehermentesítését szolgálja. Mert, mint azt Hülvely István vázolta, egy gyógyfürdő működtetése óriási kihívás, amit egy önkormányzat képtelen nyereségesen megoldani, arra csak egy töretlenül fejlődő, biztos alapokon álló vállalkozás képes. Ráadásul a teljes beruházás költsége, annak anyagi feltételei és a kockázatok biztosítása már a kezdetektől a HH-t terhelik. Az uniós támogatási feltételek és az önkormányzat mindenkori városrendezési terve miatt ezen a területen nem is lehetne mást létrehozni. Nem tudjuk eldugni a világ szeme elől az ingatlant – jelentette ki. A legújabb tervek szerint öt év múlva pályázatot írnak majd ki arra, hogy egy harmadik személy is hozzáférhessen a projekt száz százalékához, de a HH-nak feltett szándéka, hogy Szeged számára új időszakot teremtve évtizedekig sikeresen működtesse a fürdőkomplexumot.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
