Eljön az igazság pillanata

Alapvető joguk a szakszervezeteknek és a munkavállalóknak, hogy hallassák a hangjukat – vélekedik Szili Katalin. Szerinte oda kell figyelni Gazsó Ferenc professzorra, akinek meggyőződése: a jelenlegi kormány társadalom- és gazdaságpolitikája alapján nem baloldali, hanem neoliberális. Az Országgyűlés szocialista elnöke elismeri, valóban két értékvilág küzdelméről van szó a koalíciós berkeken belül is, és nyilvánvalónak tartja, hogy az őt érő támadások motivációi világosak.

Hogyan érzi magát a tömeges sztrájk uralta ország legfontosabb házában elnökként és a vezető kormánypárt meghatározó politikusaként?
– Felelősséggel érzem a megmozdulásokat kiváltó politikai kérdések és a társadalmi közhangulat súlyát. Mindez azonban nem magyar specialitás. A világban és Európában is most sok minden összetorlódik. Mindenekelőtt azt kell tudatosítani, hogy a Föld eltartó képessége kezd a határához érni. Óriási a társadalmi polarizáció. Azt is látni kell: a termelés mindinkább az olcsó munkaerő irányába vándorol, ezért is kontinensünk elöregedő társadalmainak át kell alakítaniuk az eddig működő nagy társadalmi rendszereket. Ezek a változtatások nem mindig járnak teljes támogatottsággal, most megtapasztalhatjuk idehaza is. Az ilyen megmozdulások intenzitása attól is függ, hogy hol milyen erősek a szakszervezetek, de az sem mellékes, mekkora a pártpolitikai befolyás egy-egy ilyen akcióban. Mindazonáltal szerintem alapvető joga a szakszervezeteknek és a munkavállalóknak, hogy hallassák a hangjukat. Egy demokráciában ez teljesen természetes.
– Jegyezzük meg, az ön által említett fejlett országokban az életszínvonal többször magasabb, mint Magyarországon. Nálunk a legtöbben a kormánypolitikát okolják. Ön szerint mi vezethetett a rendkívül széles körű társadalmi elégedetlenséghez?
– Mindezek, amiket említettem. A sztrájk egyik fő oka, ahogy a szakszervezetek is megjelölték: az egészségbiztosítás tervezett átalakítása. Olyan törvénytervezetről van szó, amelynek a módosulásai még nem lejátszottak. Teljesen természetes, hogy a törvényhez a képviselők módosító indítványokat nyújtanak be, ez nyilván azt is jelenti, hogy nagy érdeklődést kiváltó, fontos témáról van szó. A kérdés az, hogy olyan törvényt sikerül-e megteremteni, amely egyrészt megtartja a nemzeti kockázatközösségi jellegét – nemcsak a befizetési oldalon –, másrészről hatékonyabbá teszi az orvoslást, gyógyítást ellátó intézményi rendszert is. Mindezt úgy, hogy nem jár a biztosítási terhek nagyarányú növekedésével.
– A szociális válság egyik oka, hogy nálunk a multinacionális tőke igen nagy kedvezményeket élvez, eközben a kis- és középvállalkozók számukra jóval kevésbé barátságos közegben vegetálnak, vagy tönkremennek. Gazsó Ferenc ismert baloldali szociológus szerint, „ami ma az országban történik, a „reform” azt jelenti: azokat az újratermelési szférákat, amelyeket eddig még nem építettek át a piaci logika és a profitmaximalizálás kívánalmainak megfelelően, most átalakítják ezen elvárások jegyében. Azon dolgoznak, hogy a társadalom minden területén, minden alrendszerében, minden a humánerőforrást újratermelő szegmensében a profit dominanciája érvényesüljön”. Miképpen értékeli ezeket a mondatokat?
– Nagy tisztelője vagyok Gazsó Ferenc professzor úrnak. Úgy gondolom, őrá oda kell figyelni. Magam is sokszor sok helyütt megfogalmaztam, hogy van, ahonnan nem vonulhat ki teljesen az állam. Főleg azokból a rendszerekből nem, amelyek reprodukálják azt a humánerőforrást, amellyel egy jól működő országnak rendelkeznie kell. Ilyen az egészségügy és az oktatás is. Ez az a két terület, amelyet garanciákkal biztosítva mindenki számára hozzáférhető kell tenni. Nemcsak azoknak, akik meg tudják fizetni, azoknak is, akik önhibájukon kívül kerülnek olyan helyzetbe, hogy a hozzáférésük csak és kizárólag az állam segítségével valósítható meg. Baloldali politikusként nem is mondhatok mást: a legfontosabb kérdés az, hogy ezt az esélyegyenlőséget biztosítsuk. Ezért is javasoltam már néhány évvel ezelőtt, hogy ha valaha alkotmányt módosítunk, akkor jó lenne megfogalmazni, hogy mi az a szint, ameddig az állam felelős a saját polgáraiért. Az egyik legfontosabb szempont számomra a szolidaritás, hiszen kisebb-nagyobb közösségeinkért felelősök vagyunk. Fontos a felelősségmegosztás, vagyis az, hogy a tehetősebbek többel járuljanak hozzá a közöshöz. Mindezt át kell állítani, nem csupán az elosztási rendszerben, hanem a saját gondolkodásmódunkban is.
– Gazsó továbbmegy ennél, hiszen azt hangsúlyozza, hogy a „cél a lakosságnál meglévő pénzeszközöknek a tőkéhez áramoltatása egy magát baloldalinak mondó kormány irányítása alatt”, majd kijelenti: nem az öndefiníció a lényeg, egyedül a tettek számítanak, a jelenlegi kormány pedig a társadalom- és gazdaságpolitikája alapján nem baloldali, hanem neoliberális.
– Az utóbbi időben jóakaróim alapvetően azt gondolják: minden probléma abból adódik, hogy én ezeket kimondom. Pedig ez világjelenség, többek közt a nyugat-európai országokban is érzékelhető a baloldal dilemmája. Legszembetűnőbben éppen a magyar szempontból történelmileg mindig kitüntetett figyelmet élvező német baloldalon, ahol maga az SPD is balra tart, és nem hiszem, hogy ez is az én hibám. Gordon Brown brit miniszterelnök a legutóbbi kongresszusi beszédében elég jelentős baloldali fordulatot tett a blairi harmadikutas politikához képest. Tekintsünk tehát ezekre a folyamatokra is! Az egyre vészesebb társadalmi polarizációt fékezni kell. Ha ezt nem sikerül elérnünk, akkor az olyan feszültségekhez vezethet, ami nyilvánvalóan szélsőségekben nyilvánulhat meg. Változatlanul azt állítom: a célunk csak az lehet, hogy gondoskodjunk azokról is, akik ma önhibájukon kívül kerülnek olyan helyzetbe, amely a hétköznapi megélhetésüket kérdésessé teszi. Nem hagyhatjuk támogatás nélkül azokat, akik ma reményvesztettek, mert egyszerűen nem látják a kiutat és a megélhetés esélyét.
– Az elmúlt hetekben többször úgy fogalmazott, hogy igazából nem a reformintézkedésekkel van gond, merthogy azok öszszességében megfelelőek, hanem a tálalásukkal, a kommunikációjukkal. Ezek szerint a baloldali értékeket illetően mindent rendben lévőnek tart?
– 2002-es kormányra kerülésünkkor belső körben megfogalmaztam az akkori miniszterelnöknek, hogy a nagy társadalmi változtatásokat el kell indítanunk, merthogy ezekre a politikai és a gazdasági rendszerváltást követően eddig nem került sor. A kiindulóponttal senki nem vitatkozhat, vagyis hogy ezeket a reformokat végig kell vinni. Ahhoz azonban folyamatos előkészítő és menet közbeni párbeszédre van szükség a társadalom és a kormányzat, illetve a párt között, hogy a közösségvállalás és más baloldali értékek érvényre juthassanak a nagy rendszerek átalakítása során is. Magyarán, hogy a reformok költségei igazságosabban legyenek elosztva, ne csak a munka és az alkalmazottak világát terheljék egyoldalúan. Ez vezethet el oda, hogy az emberek áldozatot is vállaljanak. Ugyanis erre igazán csak akkor készek, ha látják, meddig tart, és mi az, amiért erre szükség van.
– Eddig ehhez nem volt szerencsénk. Ugyanakkor az elmúlt hetek történéseinek függvényében az látszik, hogy az MSZP bizonyos erős érdekcsoportjai valóban ragaszkodnak egyes baloldali értékekhez, amikor az egészségbiztosítókról vagy a vasúti szárnyvonalakról vitatkoznak a neoliberális vonalvezetésű koalíciós partnerrel, illetve magával a kormánnyal is. Valóban két értékvilág küzdelméről van szó?
– Igen, ahogy azt már a fenti nemzetközi példákkal is illusztráltam. 2002-ben és 2006-ban is négy évre vállaltuk a kormányzást. Mint bármilyen koalíciós kormányban, bizonyos kérdésekben itt is adódnak feszültségek. A fontos az, hogy ezeknek mi az eredője. A koalíciós kormányzás mindig a kölcsönös érdekeken és engedményeken és persze a kormányprogramon alapul. A szocialista párt bizonyos kérdésekben más hangsúlyokat tart fontosnak, mint a kisebbik kormánypárt.
– Sokszor azonban úgy tűnik, hogy a kormánypolitikában is inkább a neoliberális elemek dominálnak. Mely baloldali értékek megjelenítésétől nem tekinthet el egy szocialista-szociáldemokrata öndefiníciójú párt? És ebben a koalícióban ezek közül mit nem sikerül érvényre juttatni?
– Ha ezeket újra megfogalmaznám, akkor holnapután megint az a vád érne, hogy egy idealizált világban élek. Az elmúlt napokban-hetekben elég sok támadás ért, újra a szememre vetették, hogy kifelé beszélek. Ez persze így nem igaz, én ezeket a kongresszuson, az elnökség, a választmány ülésein és más belső fórumokon is megfogalmaztam korábban is. Amit mondok és teszek, a fenti értékek alapján, vállalom. Feladatom az, hogy a közjót szolgáljam. Ezt addig fogom tenni, amíg lehetőségem van rá. Mindig is büszke voltam arra, hogy egy sokszínű baloldali párthoz tartozom, ahol sokféle vélemény fogalmazódhat meg, származzon akár kívülről, akár belülről. Az MSZP demokratikus formáció, én ehhez tartom magam ma is. Egyértelmű számomra, hogy amire a koalíció négy évre kötelezettséget vállalt a kormányprogramjában, azt kell végigvinni. Ebben az igazság pillanata akkor jön el, amikor legközelebb, egy következő kampányidőszak után a társadalom ítéletet mond. Addig azonban az a feladatunk, hogy párton és koalíción belül próbáljuk meg elérni, és a társadalom számára értékesebbé tenni azt, amit mi képviselünk.
– Az a politika, amit a szocialisták vezetése képvisel, nem baloldali, állítja Thürmer Gyula is, ugyanakkor elismeri: az MSZP nagyon nagy párt, ezért felelőtlenség lenne azt mondani, hogy a szocialisták között nincsenek baloldali emberek. Az Országgyűlés elnökét az utóbbiak közé sorolják a legtöbben, amit erősíteni látszik rendszeres karitatív tevékenysége is.
– Az említett úr számomra nem viszonyítási tényező. Ami pedig a karitatív tevékenységet illeti, meggyőződésem, hogy egy társadalom gondjait nem az oldja meg, hogy aki megteheti, időről időre jótékonykodik, bár a rászorulóknak mindez nagyon fontos lehet. Intézményesen még jobban kellene segíteni a szegény, többgyermekes családokat. Az esélyegyenlőség, az igazságosság a baloldaliság legfontosabb értékei közé tartozik. Sajnos magamnak is meg kell tennem havonta, de alkalomszerűen is, hogy figyelmet fordítok a pénzbeli segítségnyújtásra. Próbálok ügyelni arra, hogy a rászorulókat ne bántsam meg, és ne sértsem meg a méltóságukat. Csendben, a nyilvánosságot kerülve kívánom a jövőben is ezt tenni. De nemcsak a karitatív tevékenység fontos számomra, hanem az emberi méltóság melletti kiállás is. Egy évvel ezelőtt Budaörsön megemlékeztünk a hazai németek elűzetésének hatvanadik évfordulójáról. Akkor az öt frakció képviselőinek a jelenlétében ígéretet tettem arra, hogy egy parlamenti emléknap keretében bocsánatot kérünk a németségtől. Ez a minap emelkedett módon megtörtént, ami talán példát mutat másoknak is Európában, gondoljunk csak a Benes-dekrétumok ügyére.
– Említette a többgyermekes családokat, akik kihúzhatnának mindannyiunkat az egyre fenyegetőbb demográfiai csődből. Az ön tevékenységének köszönhetően is alakult ki konszenzus a jövő nemzedékek ombudsmanja intézményét illetően. Ám Szili Katalin szerint elegendő hatékony, családbarát, gyermekvállalást elősegítő kormányzati intézkedés születik?
– Az ilyesmiből sohasem lehet elég. Azt azonban fontosnak tartom hangsúlyozni: szintén ötpárti konszenzus alapján, az általam vezetett konzultációk után létrehozandó fenntartható fejlődés nemzeti tanácsában arra is koncentráljunk, hogy együtt kezeljük a társadalmi-szociális, a gazdasági és az ökológiai kérdéseket. Ezért hosszú távon kell gondolkodnunk, olyan párbeszédet kell folytatnunk, ami kormányzati ciklusokon átívelő stratégiát eredményez.
– Az idő sürget, a Ratkó-gyerekek tíz éven belül gyakorlatilag mind nyugdíjba mennek, ezáltal az egyre szűkülő aktív korosztályokra, amelyeknek a megfelelő számú utódokról is gondoskodni kellene, egyre nagyobb teher hárul…
– Természetesen, minden hónap időveszteséget jelent. Ezért is fontos, hogy megfelelő, koherens jövőképünk legyen. A politikai erőknek, a civil és a tudományos szférának intézményes keretek között kell meghatároznia, hova akarunk eljutni mondjuk húsz év múlva. Ehhez kell igazítanunk a szükséges lépéseket.
– A nemzetpolitikai törvényjavaslat szintén az ön kezdeményezésére születik meg a jövő év első felében. 2007 karácsonyára légiesednek országhatáraink a szlovén, az osztrák és a szlovák szakaszon, hiszen csatlakozunk a schengeni övezethez, ugyanakkor a kárpátaljai és a vajdasági magyarok egy újabb vasfüggönnyel találhatják szembe magukat.
– A Kárpát-medencei magyar képviselők fórumán megegyeztünk arról, hogy az ő számukra akár a kishatárforgalmat, akár a kapcsolattartás más módjait is zökkenőmentessé kell tennünk. Akkori döntésünket a kormány, illetve a Külügyminisztérium nagyon jól megértette, így az uniós elvárásoknak megfelelően teszi a dolgát.
– A vajdasági magyarok több okból továbbra is a kettős állampolgárságban látják a megoldást, amit a szerb vezetés sem utasít el, ám az anyaországi politikai elit különböző szereplői egymásra mutogatnak, amikor a kérdés rendezését firtatjuk. Miért nem a parlament elnöke nyújtja be a vonatkozó jogszabálytervezetet?
– Nem zárom ki ezt, amennyiben a politikai pártok kompromisszumra jutnak. A legfontosabbnak most azt tartom, hogy a schengeni csatlakozást és az ehhez kapcsolódó kérdéseket megoldjuk. Szerintem ha konszenzusra jutnak a parlamenti erők, akkor a vajdasági magyarok kettős állampolgárságának nem lehet akadálya. Ezt meg szeretném konzultálni az Országgyűlésben, hiszen olyan kérdésről beszélünk, amelyet egy ötpárti egyeztetésen érdemes felvetni. Ennek az ideje jövő tavasszal lehet, amikor már megfelelő tapasztalatokra teszünk szert a schengeni csatlakozással kapcsolatban.
– Önt a kancellária egyik államtitkára még két hónappal ezelőtt is támadta, mondván, a házelnök nemzetpolitikai kezdeményezései mellékesek a kormány szempontjából. A minap Gyurcsány Ferenc félhivatalos életrajzírója, Debreczeni József intézett példátlanul brutális támadást a kormány közeli Népszavában és Nap-keltében Szili Katalin ellen. Meddig hagyja szó nélkül a megfelelési kényszerből vagy egyenesen megrendelésre született „kóstolgatásokat”?
– A demokráciában természetesen sajnos még a hazugságok és az ízléstelenségek is fórumot kaphatnak. Egy politikusnak sokszor a méltatlanságokat is viselnie kell. Persze vannak emberek, akiknek a véleményétől akkor ijednék meg, ha dicsérnének. Meg aztán a támadások motivációi is olyan világosak, hogy arra sem érdemes különösebb fejtörést pazarolni.
– Miképpen lehet az, hogy mostanában baloldali orgánumokban többet és jobban támadják az Országgyűlés szocialista elnökét?
– Ezzel azoknak kell elszámolniuk, akik úgy gondolják, erre a hangra, amit én képviselek, nincs szükség a baloldalon. De előbb-utóbb eljön az igazság pillanata.