Tizenöt-húszezer ember töltötte meg teljesen a fővárosban a Kossuth tér kordonokkal el nem zárt részét a Liga Szakszervezetek tegnap esti demonstrációján. A Parlament előtti nagygyűlésen a szolidaritás napja zárásaként az egészségbiztosítás privatizációja, a nyugdíjrendszer szigorítása és a vasúti szárnyvonalak bezárása ellen tiltakoztak 136 szervezet támogatásával. – A sztrájkolók a rombolás ellen álltak ki – jelentette ki Gaskó István, a Liga elnöke a tüntetők előtt. Miután a békés demonstráció hivatalosan véget ért, több százan a téren maradtak; a tömeget az Oktogonig szorította és feloszlatta a rendőrség. Több tüntető barikádot próbált emelni, és dobálta az egyenruhásokat. Este vidéken is több helyszínen tüntettek békésen a kormány tervezett lépései ellen.
Incidens nélkül zajlottak le tegnap a sztrájkok. A vasúti közlekedés délelőtt (a GYSEV vonalain pedig hat és nyolc óra között) gyakorlatilag teljesen megbénult, a menetrend helyreállását ma hajnalra várják. Sok ezren tiltakoztak munkabeszüntetéssel más ágazatokban is. Két Volán-társaságnál, százötven iskolában, Ferihegyen, a győri Rába gyárban és több erőműben sem vették fel a munkát. Az ország több pontján részleges vagy teljes útelzárással tiltakoztak a kormány politikája ellen. A szakszervezetek sikeresnek ítélték a munkabeszüntetést, és további tiltakozó akciókat ígértek arra az esetre, ha a követeléseik nem teljesülnek.
– Az emberek többsége nemcsak ugyanúgy végezte a munkáját, mint máskor, de a sztrájk hatásából lényegében semmit sem érzett – állította Budai Bernadett kormányszóvivő. Az MSZP pedig politikai tüntetésnek nevezte az esti demonstrációt, amiért a Fidesz előzőleg egyetértéséről biztosította a tüntetőket, és bejelentette: az aktivistáik is segítik a rendezvényt.
Közben kiderült: nem várható, hogy Tóth Károly szocialista képviselő kezdeményezésére az Országgyűlés eltörli a kórházi napidíjat és a vizitdíjat. Gyurcsány Ferenc kormányfő és Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője is úgy nyilatkozott, hogy szükség van a betegek befizetéseire, s Tóth javaslatát az SZDSZ is határozottan elutasítja. A Medián felméréséből ugyanakkor az olvasható ki, hogy egyre többen mennének el a Fidesz népszavazására. Vizsgálták a lakosság sztrájkkal kapcsolatos véleményét is. Az emberek többsége (52 százalék) hatékony eszköznek tartja a sztrájkot.
A közvélemény-kutató intézet felmérése szerint tovább nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, s a vezető ellenzéki párt prominensei – köztük Orbán Viktor – leszorították a népszerűségi lista dobogós helyeiről Dávid Ibolyát (MDF) és Szili Katalint (MSZP).
Továbbiak a 2., a 3. és a 4.,
vezércikk a 7. oldalon
Neve és személyisége is van a ciklonnak, ami elhozta a káoszt Magyarországra, mert most úgy döntött, szenvedéseink nem érnek véget
