Fenékig ittuk a méregpoharat Párizsban

Női kézilabda-válogatottunk csütörtökön, noha egy góllal kikapott, a meccs nagy részében felülmúlta a címét tegnap megvédő Oroszországot, vasárnap azonban kikapott Angolától, és ezzel a nyolcadik helyen végzett a franciaországi világbajnokságon. Mióta a társaság pénteken pördült néhányat az óriáskeréken a párizsi Concorde téren, fejére fordult körülötte a világ. Az idei az előző évtized leggyengébb szereplése. Az eredmény sajnos önmagában minősít, ám a játékosok és a vezetők sem kímélték magukat, váltakozva használták a „szégyen” és az „égés” kifejezést. A finálé, ahol – hasonlóan a tavalyi Eb-hez – Norvégia és Oroszország találkozott, az oroszok diadalát hozta.

(Párizs)
Ki korán kel, azzal itt sok minden történhet, de aranyat nem lel. Viszont küszködhet vasárnap „hajnali” kilenckor Angolával a hetedik helyért. Az időpont, az ellenfél és a tét is igen lehangoló volt, de ettől még – vagy éppen ezért – mindegyik veszélyes. A többiek még az éremesélyesek álmát aludták, amikor a mieink ébredeztek, reggeliztek, átbuszoztak a kihalt Párizson, majd becipelték táskáikat az ürességtől kongó Bercy sportpalotába.
Ahhoz, hogy csapatunk e méltatlan helyzetbe kerüljön, háromszor is ki kellett kapnia. Azaz dehogy kellett, bármelyik vereség elkerülhető lett volna! A Korea és az Oroszország elleniről már részletesen beszámoltunk, de a franciáktól szombaton elszenvedett 27-32 mindegyiknél kijózanítóbb volt. Mert a korábbiakban mindig lehetett mibe kapaszkodni, ezúttal azonban nem. Válogatottunk addigi erényei elillantak, hibái ugyanakkor megmaradtak. Ezúttal nyoma sem volt hullámzásnak, a lányok egyenletesen átlag alatti teljesítménnyel sorolták magukat a 7–8. pozícióba. A házigazda nem mutatott semmi emberfelettit, nem élvezte a bírók támogatását, nem hajtotta a győzelembe az őrjöngő közönség; csupán kihasználta a magyarok hervatag játékát.
A vb legingerszegényebb veresége után a társaság visszatért a szállodába, ezzel legalább újabb traumától kímélte meg magát. Nem látta ugyanis, hogy azok az oroszok, akik csütörtökön azt sem tudták, hol a labda, amikor a mieink felpörgették a ritmust, 30-20-szal döngölik a földbe a románokat, és jutnak be előbb a fináléba, majd hamarosan az olimpiára is, mert az elődöntő másik ágán Norvégia jobb hajrájával 33-30-ra elintézi Németországot. Így pedig, mivel megismétlődik a tavalyi svédországi Eb fináléjának szereposztása, mindkét résztvevő pekingi kvótát is szerzett.
Pálingeréknek erre a március 28–30. közötti selejtezőn adódik lehetőségük, de erről majd később. Előbb jöjjön a méregpohár! Angolával tipikusan az a meccs következett, amellyel sokat már nem lehetett volna javítani az összképen, rontani viszont annál inkább. A találkozó hangulata körülbelül olyan volt, mint a csavargyárban egy hét végi délelőttös műszaké, ám a félidő közepére így is sikerült négygólos előnyt szerezni (10-6), és ebből szünetre megmaradt három (20-17). Női kézilabdában tizenhét fekete-afrikai gól a magyar kapuban egy félidő alatt napszaktól függetlenül szokatlan, de lett ez még rosszabb is: az átlövésekre építő Angola átállt a percenkénti egygólos átlagra, és a 37. percben kiegyenlített (24-24). Odaát megérezték a váratlan lehetőséget, itt még nem a veszélyt. Illetve a kapuba visszacserélt Pálinger Katalin igen: „Valamit próbáljunk már meg!” és „Lássam a kezeket!” felszólítással igyekezett egyszerre buzdítani és segítséget kérni, de hasztalan, mert olykor még emberelőnyben sem sikerült elosztani a támadókat. Angola 34-34-ig makacsul egalizált, majd az 55. percben 35-34-re először vette át a vezetést, és ettől megrettenve ugyan rögvest elkövetett néhány szarvashibát, mégis megérdemelten győzött 37-36-ra.
A magyar válogatott hat veretlen találkozó után sorrendben negyedszer maradt alul, ám e tegnapi sokk hatásában csak a férfiak 1995-ös, az izlandi vb-n Tunéziától elszenvedett kudarcához mérhető. Az első ocsúdás után az okokat boncolgatva mindenki el is jutott legalább néhány részigazságig. Németh András szövetségi kapitány például elsőre leszögezte, nagyon szégyelli magát, majd azzal folytatta: „Csapatként buktunk el, pedig nem is voltunk igazi csapat. Egyéni értékelésbe most még képtelen vagyok belemenni, de az egyik legnagyobb baj éppen az, hogy ha megkérdezné a játékosokat, utoljára keresnék magukban a hibát.” Műsoron kívül többen is szóvá tették, hogy ahogy a győzelmek összehozták, úgy a vereségek szétzilálták a közösséget, Németh András is ezt sugallta. Ami azért meglepő, mert a hangulat egy hete a külső szemlélő számára még az idillit súrolta. Pálinger Katalin csapatkapitány szerint nem is ezzel volt a gond: „Hiba lenne a témát elvinni a közösség boncolgatása felé, mert semmi rendkívüli nem történt. Régebben előfordult, hogy két klasszisunk alig beszélt egymással, mégis olimpiai döntőbe kerültünk. Más a probléma. Amíg így védekezünk, és így futunk vissza, nem is számíthatunk többre. Minden komolyabb csapattól ki fogunk kapni, mert hiába lövünk sok gólt, Angola is dob nekünk 37-et. Emellett nyilvánvaló, hogy az oroszok ellen egy góllal elveszített mérkőzés és továbbjutási esély miatt összeroppantunk, s nem tudtunk talpra állni. Most is szörnyű érzés lesz nézni, hogy mi nyolcadikok lettünk, ők pedig vb-döntőt játszanak.” Sőt 29-24-re le is győzték Norvégiát, ezzel megvédték vb-címület.
Visszatérve a magyarokhoz: a szövetség elnöksége az 1–7. hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul, ez nem teljesült. A helyzet azonban, bár szomorúbb, talán még tisztább is így, mint egy prémiummal és álságos dicsérettel járó hetedik helyezéssel. Az olimpiai részvétel lehetősége ellenben még adott, március végén, minden valószínűség szerint – ehhez az kell, hogy Angola nyerje az afrikai selejtezőt – a román, magyar, japán, lengyel négyesből kellene bejutni az első kettőbe. A románok és az oroszok ellen látott magyar csapat az első, a franciák és angolaiak verte a harmadik helyért lehet harcban.

Helyosztók. Az 1. helyért: Oroszország–Norvégia 29-24; a 3. helyért: Németország–Románia 36-35 (hosszabbítás után); az 5. helyért: Franciaország–Koreai Köztársaság 26-25; a 7. helyért: Angola–Magyarország 37-36.