Hamupipőke ünneplőbe öltözött

Szombaton 30-30-as döntetlen Németországgal, vasárnap 34-31-es diadal Románia felett, és női kézilabda-válogatottunk számára mostantól nem a negyeddöntőbe jutás a tét a franciaországi világbajnokságon, mert az már megvan, hanem a csoportelsőség. A kezdeti rémálomtól haladunk az egyre édesebb álmok felé.

Majdnem egy hetet kellett várni rá, de Hamupipőke végre ünneplőbe öltözött, és elkápráztatta a közönséget. A korábbi négy meccsén olykor kifejezetten zavartnak tűnő csapat szombaton a rég áhított, szellemes, egyéni rögtönzésekre is építő magyaros kézilabdával rukkolt elő, és az addig huszonhat gólnál többet egyszer sem kapó németek örülhettek, hogy megúszták harminccal. Hisz támadásban remekelt Ferling, Kovacsicz és Szamoránsky is, ráadásul a „fő állásban” védekező Szűcs Gabriella két pazar gólt vágott két kísérletből. Hogy akkor miért lett mégis „csak” 30-30-as döntetlen a vége? Mert átlövőink még keresték a formájukat, és mert az ellenfél kiváló képességű, jól összerakott alakulat, a német sportolók összes erényével. Jellemző, hogy 28-24-es hátrányból 6-0-s sorozattal fordított a hajrában, és győztesnek látszott. De csak addig, amíg a szépítés után az utolsó pillanatokban Szamoránsky be nem préselte az egyenlítő gólt; alig vánszorgott el a labda a hálóig, de a hatvan perc alapján bizony ott volt a helye a német kapuban. Nem vitatta ezt Armin Emrich, a rivális szövetségi kapitánya sem, hanem azt mondta: „Nagy tempójú és színvonalas volt a mérkőzés, emellett még fordulatos is, egészen a végéig. Pálinger Katalin különleges teljesítményt nyújtott. Igaz, nyerhettünk volna, de mivel a magyarok is vezettek négy góllal, nem érezhetjük úgy, hogy pontot veszítettünk.” A mieink sem sopánkodtak, az Emrich által külön kiemelt, valóban kulcsfontosságú védéseket bemutató magyar kapus pedig, megismételve Görbicz Anita korábbi gesztusát, az ezúttal neki ítélt „Meccs Embere” díjat továbbadta Szamoránsky Piroskának. Erre Ferling Bernadett is rászolgált volna, bár ő szokás szerint a társait méltatta: „Jót tett, hogy pár napja leültünk beszélgetni, és megfogadtuk, kicsit lazábban, mosolygósabban kezeljük a helyzetünket, s igyekeztünk meggyőzni egymást arról, hogy valószínűleg nem a vb-re felejtettünk el kézilabdázni.”
Ez előbb szóban, majd szombaton tettben is sikerült, így tegnap a románok ellen vártuk az újabb bizonyítékot. Sőt abban reménykedtünk, hogy a meccs kezdetére már negyeddöntős lesz válogatottunk, ehhez csupán a koreaiaknak kellett volna legyűrniük a spanyolokat. Papírforma, mégis borult, az ibériaiak 28-26-os győzelme után csak magunkra számíthattunk. Az első sikert már a Himnusszal elérte a magyar küldöttség, mert némi méltatlankodás hatására – a lányok kijelentették, ha kell, ők éneklik el, a legutolsó szótagig – Dijonban először fordult elő, hogy végigjátszották.
Természetesen a meccset is végig kellett. Pedig hamarosan azt kívántuk, bár ne kellene. Az első félidő derekára öt, majd hat góllal vezettek a románok (14-8), Tadici mester, a kelet-európai edző prototípusa mégis folyamatosan szapulta az övéit. Kezdetben mi is csak Tóth Tímeát dicsérhettük, a többieket támadásban „megfogta” Dinu kapus, akit még leánykori nevén, Hutupanként tanultunk meg tisztelni. Talán túlságosan is. Pálinger bravúrjaival, valamint hol szemfüles, hol kiszenvedett gólokkal szünetre így is felzárkózott 16-14-re csapatunk, és ebből erőt, hitet merített a folytatásra.
Védőfalunk egyre biztosabban állta az ostromot, 19-19-nél megtörtént az egyenlítés, majd „lapot kértünk 19-re”, és máris 21-19 volt ide. Luca ekkor piros lapot érően leütötte Görbiczet, de megúszta két perccel, Tadici pedig lecserélte Dinut, mindhiába. Tóth Tímea kegyelmi állapotban kézilabdázott, szórta a gólokat, egészen tizennégyig jutott, Görbicz pedig – ugyancsak káprázatos produkcióval – tízig. A románok a balszélső Maierre kihegyezett akcióikkal tartották a lépést, a szokásos, infarktusos végjáték mégis elmaradt. Vérten három gólja ugyanis megadta a kegyelemdöfést; Magyarország 34-31-re győzött, és visszatért oda, ahová mindig is képzeltük: a vb éremesélyesei közé. „Számolgatunk itt, hogy így meg kell verni Koreát, meg úgy, aztán tessék, legyőztük a románokat, negyeddöntősök vagyunk” – szakadt ki a sóhaj Németh András szövetségi kapitányból, a meccs hőse, Tóth Tímea pedig így lelkendezett: „Nagyon boldog vagyok, meg emellett beteg és náthás is, de ha ez kell, akkor egy ideig még ne gyógyuljak meg.” Szakszerűbb értékeléssel egy picit még valóban várhatunk, bár ezt a győzelmet végképp nem kell magyarázni. Csak élvezni, akár egészen a csütörtöki negyeddöntőig.