Két cár Oroszország élén

Eljött az igazság pillanata, s Oroszország valamint a világ közvéleménye választ kapott arra, hogy ki követi Vlagyimir Putyint a Kremlben, s milyen posztot tölthet be a jövőben a jelenlegi elnök. A december 17-re, az Egységes Oroszország kongresszusára várt bejelentésben az igazán meglepő, hogy ezúttal bejött a papírforma, s a kártyákat alaposan összekeverő Kreml Dmitrij Medvegyev jelölésével lényegében visszatért az eredeti forgatókönyvhöz. Bár kevesen akarták elhinni, de az is várható volt már egy ideje, hogy Putyin miniszterelnökként marad a politikai életben.
Medvegyev jelölését Oroszországban általános lelkesedés fogadta, s a liberálisnak tartott, a nagy politikai klánokon kívül álló politikus nevének hallatán megkönnyebbülten sóhajthatott fel a Moszkva erősödő nemzetközi befolyásától megrettent Nyugat is. A Medvegyev körül kialakult széles konszenzust hivatott demonstrálni, hogy az Egységes Oroszország mellett mögötte sorakozott fel a szintén Putyint támogató Igazságos Oroszország és a dumán kívül rekedt Agrárpárt, valamint a liberális pártok képviseletében a Kreml üzeneteként a Jobboldali Erők Szövetségének és a Jablokónak, a Polgári Erő is. Rögtön üdvözölte a döntést az ortodox egyház, a tőzsde pedig történelmi csúcsot döntött a hírre. Az utód kijelölésekor a Kreml első számú szempontja a stabilitás megőrzése és az elmúlt nyolc évben kialakított sikeres irányvonal folytatása volt. Medvegyev tökéletesen megfelel e feltételeknek, hiszen szorosan nem tartozik egyik politikai lobbicsoporthoz sem, így képes lehet a belső egyensúlyok megtartására, a Gazprom igazgatótanácsának elnökeként ismert és befolyásos politikus, első miniszterelnök-helyettesként pedig kellő tapasztalatot szerezhetett az államirányításban. Ő irányítja a négy legfontosabb, úgynevezett nemzeti terv végrehajtását, s e minőségében tisztában van Oroszország modernizációjának fontosságával. Putyin iránti lojalitása megkérdőjelezhetetlen, így személye garanciát jelenthet a következő időszakra. A 42 éves Medvegyevet az elnök legszorosabb szövetségesei között tartják számon. Még a leningrádi városi tanácsnál ismerkedtek meg, ahol akkor Putyin a nemzetközi osztályt vezette. Amikor Putyin ellen különféle vádakat hoztak fel, fiatal jogászként Medvegyev védte, sikerrel. Még a kilencvenes évek elején szerzett tudományos fokozatot, s az évtized végéig tanított a Leningrádi Állami Egyetem jogi karán, ahol polgári jogról írott tankönyvét máig használják. Amikor Putyin 1999-ben miniszterelnök lett, Medvegyevet nevezte ki a kormányfői adminisztráció helyettes vezetőjévé. Később mentorát követve az elnöki apparátus második, majd első embere lett, Mihail Fradkov kormányának hivatalba lépésével pedig 2005-től első miniszterelnök-helyettes. Erre az időszakra datálható, hogy Szergej Ivanovval együtt a legesélyesebb utódjelöltek között emlegetik. Megkezdődik Medvegyev tudatos felépítése, miközben e párosról a figyelmet elterelendő, egy, a Kremlből elejtett mondat után harmadik jelöltről kezdett el találgatni a média. Végül az eredeti forgatókönyv jött be, s Ivanovval szemben talán Medvegyev mellett szól, hogy jelölése jó üzenet a külföld felé is. Putyin ugyanis amellett, hogy keményen kiáll Oroszország érdekei mellett, mindig ügyelt az ország szalonképességének megőrzésére. Így rögtön megjegyezték a nyugati elemzők, hogy Medvegyev nem tartozik a szilovikok, a fegyveres testületek és titkosszolgálatok képviselői közé, soha nem volt köze a KGB-hez, s annak egyik utódszervezetéhez sem. Piacbarát liberális értelmiségi, s ami talán ennél is fontosabb volt a kiválasztáskor, igazi csapatember. Lojalitásának egyértelmű demonstrálása mellett igyekezett saját arculatot is kialakítani, így óvatos kritikát fogalmazott meg Mihail Hodorkovszkij letartóztatásakor, s diszkréten elhatárolódott a Kreml által meghirdetett szuverén demokrácia kifejezéstől, mondván, a demokrácia elé nem kellenek jelzők. Leszögezte ugyanakkor, hogy Oroszországot ma már nem kioktatja, hanem tiszteli a világ.
Utódként történt megnevezése után Medvegyev nem sokat várt a másik nyitott kérdés, a Putyin jövőjét illető találgatások megválaszolásával sem, mondván, nélküle nem biztosítható a hatékony kormányzás. Putyin, mint arra már maga is utalt, így távozása után a miniszterelnöki posztot foglalhatná el. Egyelőre sokan nem tudják még elképzelni, hogy Oroszország erős embere hetente járul majd jelentéstételre fiatal tanítványa elé a Kremlbe, Medvegyev bejelentése azonban komolynak tűnik, s az elemzők többsége hajlik arra, hogy Putyin el is fogadja az aligha légből kapott ajánlatot. Ez esetben felmerül azonban, hogy marad-e az elnöki rendszer, avagy megváltoznak a jogkörök? Putyin a hatalmat is átadja fiatal protezsáltjának, avagy csak az államfői széket? Mennyiben kockáztatja a belső stabilitást, ha gyenge felhatalmazással egy erős ember ül a miniszterelnöki székben, míg a Kremlben komoly jogkörökkel felruházva egy fiatal, kevésbé fajsúlyos politikus irányít? Irányíthatja-e két cár Oroszországot? Megőrizheti-e huzamosan ilyen felállás mellett a befolyását Putyin, amikor a rendszer automatikusan az elnököt erősíti majd? A visszatérésre vagy az utód megvédésére, további nevelésére használná a kormányfői posztot Putyin? Lesz-e még meglepetés, így saját hatalmát erősítendő támogat-e még más jelöltet is Putyin? Megannyi kérdés, amelyekre csak a jövő adhat választ.
Vlagyimir Putyin ugyan egyszer-egyszer felvillantotta annak a lehetőségét is, hogy politikáját stabilan továbbvinni képes utód megválasztása esetén akár távozhat is a politikából, az utóbbi hónapok történései azonban egyértelműen arra utalnak, hogy marad. Ha nem is elnökként, de mindenképpen Oroszország első számú politikusaként. Az Egységes Oroszország nagyarányú győzelmével és Medvegyev jelölésével teljesültek azok az előfeltételek, amelyek mellett Putyin jelezte, hogy elfogadná a miniszterelnöki posztot. Így befolyását mindenképp megőrizné, s aligha csupán bölcs tanácsadóként viszonyulna az ország új elnökéhez. Ismerve Medvegyevet, ez a páros akár még működhetne is, kérdés azonban, hogy meddig tartana ez a felállás. Putyin többször leszögezte, hogy nem készül az alkotmány módosítására, s Oroszország csak erős elnöki berendezkedés mellett maradhat stabil s befolyásos szereplője a világnak. Nem lehet tehát arra számítani, hogy alapvetően megváltoznának az elnök és a kormányfő jogkörei. A parlament szerepének erősödése sem valószínű, s a dumában kétharmados többséggel bíró Egységes Oroszország is inkább a távozó elnök befolyását megőrizni hivatott eszköz lesz, s nem válik klasszikus értelemben vett kormányzó párttá. Sőt, arra is lehet számítani, hogy túlerősödése esetén Putyin a „jegyinorosszok” ellensúlyozására előveszi a támogatására létrejött társadalmi mozgalmat. E helyzetből tehát logikusan ki lehetne hozni a pártrendszer erősítését, ám aligha erre felé mozdul el a rendszer. Inkább arra lehet számítani, hogy Putyin csak egy ideig töltené be a miniszterelnöki posztot, s egy átmeneti periódus után visszatérne a Kremlbe. Ez az időszak optimális esetben akár négy év is lehetne, az elnök túlzott megerősödése vagy a helyzetből fakadó instabilitás érzékelhető növekedése azonban lerövidíthetné ezt. Putyin a felhalmozott stabilizációs alap segítségével ez idő alatt megmutathatná, miként lehet hatékonyan felgyorsítani az ország modernizációját, így népszerűségét más szerepkörben is növelhetné, a kormányfői poszttal azonban kétségkívül komoly kockázatot is vállalna.