Tizenkilenc felvételből összeállított háromdimenziós képet állítottak össze a kínai tudósok a november 7-én hold körüli pályára állított kínai szonda, a Csang-o ji-hao (Holdistennő) által továbbított adatok alapján. Az első térhatású felvételt, amely a Hold felföldjének krátereit ábrázolja, a kamera által befogott 460 kilométer hosszú és 280 kilométer széles területről, tegnap mutatták be a pekingi űrkutatási központban. A képet Ven Csia-pao miniszterelnök leplezte le – adta hírül az AP.
A nyolc mintagyűjtő felszereléssel is rendelkező Holdistennő több mint egy éven át készít majd felvételeket az égitestről. Feladata, hogy a lehető legpontosabban feltérképezze a felszínt. Elemeznie kell minden megvizsgált kőzet és a holdpor összetételét, és adatokat gyűjtenie a Hold és a Föld bonyolult kapcsolatának megértéséhez.
Kína űrprogramja szerint 2012-ben a Holdra juttatnák az első önjáró szondát, 2017-ben mintát hoznának vissza, és az ambiciózus terv az, hogy 2020 körül saját űrállomást is létrehoznak a Holdon. Az űrkutatási sikerek hajszolása most elsősorban azt a célt szolgálja, hogy demonstrálják az ország növekvő gazdasági erejét és technológiai tudását, a távlati elképzelések között azonban a Hold természeti erőforrásainak kiaknázása is szerepel. A Chinaneewsban nemrégiben megjelent írás szerint a Holdon egy-ötmillió tonna lehet a hélium-3 izotópból is, amely több ezer évre megoldhatná az egész emberiség energiagondjait, ha felhasználnák a fúziós erőművekben.
A legenda szerint a Holdra repült kínai istennőről elnevezett, 2350 kilogrammos űrszondát október végén indították el Szecsuanból, nem sokkal azután, hogy Japán is útjára bocsátotta holdkutató műholdját. India is bejelentette, hogy jövő áprilisban bekapcsolódik égi kísérőnk kutatásába. Minden jel arra mutat, hogy a vezető ázsiai hatalmak új fejezetet akarnak nyitni az űrkutatási versenyben.
Kína, amelynek haditechnikai fejlesztéseket is szolgáló törekvéseit az Egyesült Államok gyanakvással szemléli, többek között azzal igyekszik jó szándékát bizonyítani, hogy hangsúlyozza, nem a verseny, hanem az együttműködés a célja, ezért régóta szívesen bekapcsolódna a nemzetközi űrbázis építésébe is. Ezúttal pedig az űrkutatási hivatal szakemberei arra emlékeztettek: a Holdistennő által összegyűjtött adatokat megosztják más országok űrkutatóival is – írta az AFP.
Durva szabályozás jöhet a fagyira, ez sokakat érint
