Várhatóan egy hónapon belül rendeződik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozó négy szőlészeti és borászati kutatóintézet sorsa, amelyek közül a kecskemétit felhalmozott tartozásai miatt valószínűleg végelszámolják – közölte lapunk megkeresésére Karakas János, a kutatóintézetek ügyét koordinátorként felügyelő agrárminiszteri politikai főtanácsadó. Mint korábban megírtuk, a kecskeméti, az egri, a badacsonyi és pécsi székhelyű kutatóintézetek közel két éve járják kálváriájukat, miután a kormány folyamatosan változtatta működtetésükkel kapcsolatos koncepcióját. Tavaly – miután elvetették az intézmények összevonásának tervét – az akkor még közkereseti társaságként működő kutatóintézetek gazdasági társasággá való átalakítása mellett döntöttek azzal a céllal, hogy később esetleg privatizálhatók legyenek. Emiatt az állami feladatokkal is felruházott intézmények – bár az államháztartási törvény ezt előírja – nem szerepeltek önálló tételként a központi költségvetésben, vagyis idén, az első negyedév végétől meghatározott források nélkül működtek, pénzhez pillanatnyi minisztériumi döntések alapján jutottak. Közben a privatizációt is elvetették, s egy kormányrendeletben döntöttek amellett, hogy a kutatóintézeteket átadják az oktatási minisztériumnak, amely rendelkezni fog arról, hogy mely felsőoktatási intézmények felügyelete alá kerüljenek. Erre július végi határidőt szabtak meg, ám a jelen állás szerint a minisztérium e kormányrendeletet sem tartotta be, mivel eddig nem sikerült megegyezni az átadás részleteiről. A két tárca közötti vita lényegében azért robbant ki, mert az agrártárca források nélkül adná át az intézményeket, amelyeket ilyen formában viszont az oktatási tárca nem akar átvenni, s egy kivételével a kutatóintézetek átvételének igényét jelző felsőoktatási intézmények sem kérnek állami támogatás nélkül az egyébként állami feladatokkal is felruházott intézményeket.
Tekintettel arra, hogy a kutatóintézetekben őrzött növénygenetikai alap elvesztését egy kultúrállam sem engedheti meg magának, nyilvánvaló, hogy a tárca megoldást fog találni azok további működtetésére – mondta Karakas János, akinek véleménye szerint ettől függetlenül a kecskeméti intézetet a 170-200 millió forintos köztartozása, s az elmaradt átszervezések miatt valószínűleg fel fogják számolni. Mivel a gyöngyösi egyetem jelezte, hogy források nélkül is átvenné az egri kutatóintézetet, már csak a pécsi és a badacsonyi helyzetét kellene rendezni. Ugyanakkor Karakas szerint ha nem érkezik átvételi szándék mindhárom intézetre, úgy a tárca valószínűleg maga fogja működtetni azokat. Ehhez a határidőt megszabó rendelet is módosítani kellene. Kérdésünkre nyilvánvalóvá tette, hogy az intézmények 150-200 millió forintos támogatását a tárca képes lenne fedezni.
Neve és személyisége is van a ciklonnak, ami elhozta a káoszt Magyarországra, mert most úgy döntött, szenvedéseink nem érnek véget
