Szigorú kritériumoknak kellett megfelelnie minden kiállított műtárgynak: míg tavaly önkéntes alapon vizsgáltatták meg a kiállítók anyagukat a jeles szakemberekből álló zsűrivel, az idén már kötelező volt a zsűriztetés. Így a vásár kínálatának színvonala egészében a korábbi évekhez képest ugrásszerűen növekedett, bár természetesen voltak gyengébb összeállítások. Kiderült: igenis van utánpótlás kvalitásos műtárgyakból, s hogy igenis, lehetséges úgy válogatni, hogy a kiállítók a minőségi és morális szempontoknak egyaránt megfeleljenek. S ha ez így van, az is időszerűvé vált, hogy új fejezet kezdődjön az eddig két szálon futó történetben, hogy egységes arculattal jelenjenek meg az antik, modern és kortárs művészettel foglalkozó galériák, aukciósházak, könyv- és lapkiadók, antikváriumok.
Valószínűleg a Műcsarnok történetében is új fejezet kezdődik. Miközben ugyanis korábban a műkereskedelem várta azt, hogy a helyszín hitelesítse megjelenését, mostantól az intézmény vezetőinek kellene újragondolni koncepciójukat a kvalitás és a közönségsiker tükrében. A Műcsarnok szakmai programját ugyanis az utóbbi időszakban olyan kiállítások jellemzik, amelyek csak a kortárs művészet igen vékony szeletét jelentik, s ennek megfelelően nem új barátokat szereznek a művészet számára, hanem az eddigi hívek jelentős részét is eltávolítják attól (információink szerint a legutóbbi három, meglehetősen hosszú ideig nyitva tartó kiállításnak alig több mint kétezer fizető látogatója volt). A vásár valószínűleg jobban népszerűsíti a modern és a kortárs művészet értékeit, mint az intézmény hivatalos programjában szereplő tárlatok sora.
Elsősorban azért, mert a kínálatban egyszerre szerepelt múzeumi értékű alkotások és fiatal alkotók friss munkáinak kínálata. Egységes, nagyszabású összeállítással jelentkezett például az Erdész & Makláry Fine Arts, a Kieselbach Galéria, előbbi kamaratárlatnyi anyaggal idézte föl a néhány hónappal ezelőtt elhunyt Csernus Tibor művészetét, utóbbi kínálatában a XX. századi festészetnek, grafikának éppen olyan fontos szerep jutott, mint a fotográfiának.
A fotó egyébként is kitüntetett szerepet kapott a vásáron, a többi között a Vintage, a Nessim, az OCTOGONart Galériának köszönhetően. A kortárs művészettel foglalkozó galériák kínálatában élő klasszikusok művei éppen úgy szerepeltek (Riegl Judit képei a Kálmán Makláry Fine Arts standján), mint tehetséges fiatalok (Mécs Miklós az acb-nél, Sipos Eszter a
K. A. S.-nál). A Knoll Galériában Göbölyös Luca sorozata a kortárs művészet és a hétköznapi történelem izgalmas találkozási lehetőségét mutatta meg a fotó és a képzőművészet határvonalán, a Várfok, a Dovin és a Godot Galéria válogatása a törekvések sokszínűségének megmutatása révén vált izgalmassá. A műkereskedelem gyors reagálását példázza, hogy az élesdi művésztelep több fiatal résztvevőjének művei is közönség elé kerültek, vagy hogy kiemelt helyen szerepelnek a mostani hódmezővásárhelyi őszi tárlaton jelentős díjakat elnyert fiatal festők, Czene Márta, Szabó Ábel alkotásai. Öt külföldi galéria is jelen volt a vásáron, három Párizsból érkezett, ezek – csakúgy, mint a londoni Gilden’s Arts – a XX. századi magyar művészet jelentős értékeit hozták vissza Budapestre, míg a pozsonyi Komart Galéria elsősorban a nemzetközi konstruktív törekvések képviselőinek munkái közül válogatott.
A rendezvény kísérő programjában szó esett az elrabolt műtárgyak visszaszolgáltatásának lehetőségéről, a galériás rendszer kialakulásáról, a művészeti sajtótól, s dedikálta legújabb könyvét Judith Miller, a világ egyik legismertebb antikvitás-szakértője. A Műcsarnok auditóriumában képzőművészeti filmeket vetítettek: az egyik a Bázelben élő kiváló műgyűjtőt, László Károlyt mutatta be. Ő a többi között azt mondta: ahhoz, hogy a szellemi, morális, művészi értékek a helyükre kerüljenek, fél évszázadra lesz szüksége az országnak. Ha az Art Fair csak egy kicsit is meggyorsítja ezt a folyamatot, nemcsak figyelemre, de támogatásra érdemes vállalkozás.
időjárás
Ma sem ússzuk meg, hullámban érkeznek majd a zivatarok
