Nem csak pech az APEH

Nem magyarázni kell a világot a politikusnak, az a politológusok dolga. A politikusnak meg kell változtatni a világot – eme szentencia az MSZP honlapján található, mint amolyan iránytűül szolgáló bölcsesség, enyhet nyújtva a gondok tengerében. Nem fogják kitalálni, nem Albert Schweitzertől, nem G. B. Shaw-tól, s nem is Winston Churchilltől származik, hanem magától a párt elnökétől, Gy. Ferenctől. Ásító közhelyszerűségében is árulkodóbb, mint egy beismerő vallomás. Ha nem tudsz valamit megmagyarázni, pláne megérteni, nosza, változtasd meg. Természetesen a világváltoztató szándéknak olyan méltatlanul kicsinyes gátjai sem lehetnek, mint a társadalom, a jogszabályok, a törvények. Így aztán akik nem partnerek a felforgató konstruktivitásban, s holmi piszlicsáré erkölcsi aggályokat fogalmaznak meg, azok szintén ne számítsanak magyarázatra, miért takaríttatnak el az útból. A „Similis simile gaudet”, a hasonló a hasonlót szereti aforizmája vaskövetkezetességgel végigvitt vezérlőelvvé válik. Kissé át is szabhatjuk a latin mondást: a simlis a simlist szereti.
Ezért törvényszerű fejlemény, hogy a kormány, illetve a pénzügyminiszter által felügyelt adóhatóság szigorúan pártsemleges módon „megtalálta” a Fidesz kis híján teljes vezérkarát és egy sor képviselőjét. Mint tudjuk, az APEH több ízben és többféle, egymásnak is ellentmondó módon utasította vissza, hogy bármilyen célzatosság szerepet játszott volna az adóellenőrzésre kijelölt politikusok kiválasztásakor. Saját magukkal sem tudtak konszenzusra jutni, hiszen naponta változott, hogy vagyonosodási vizsgálatról, adóellenőrzésről vagy szimpla adategyeztetésről van szó. Szerintük nemcsak huncut, de rosszindulatú, aki rosszra gondol. Mert miért is rossz az, ha az álnok ellenzékieket jó alaposan meg- és kiforgatják? Ha a szóból nem értenek, majd az évtizedeken át bevált adminisztrációs buzera jobb belátásra téríti a reakciósokat – legyenek azok politikusok vagy egyszerű mezei állampolgárok. Hogy átvegyük a szocik kedvelt fordulatát: ők aztán tényleg utcára vitték – az adópolitikát. Nincs egy olyan ötödikes, aki elhiszi a kormány- és APEH-szóvivőknek, hogy csak véletlenül matat a hatóság Orbán Viktorék zsebében.
Legalább hitelének morzsáit visszaszerezhette volna a kormány, ha pár MSZP-s nagykutyának is körmére néz vagyonilag az adóhivatal. Volt ugyan egy vérszegény kísérlet: egy-két no name koalíciós képviselő állítólagos adóellenőrzésével próbálják bizonyítani az eljárások pártfüggetlen voltát. Ám ők sem igazán hitték, hogy sikerül meggyőzni erről az embereket. Aztán mégis kaptak egy esélyt a szavahihetőség megalapozására. Feltűnt – mint fény az éjszakában – Boldvai László. A Tocsik-botrányban pártos részt vállaló MSZP-s képviselőről nemrégiben kiderült, akkora fába, helyesebben házba vágta a fejszéjét, hogy még a piramisokat emelő fáraók is elégedetten csettintettek volna az épületkomplexum láttán. Lapunk a címoldalon hozta a mintegy ezer négyzetméteres szerény kulipintyó fotóját. Bizony sok olvasónk hitte azt tévedésből első ránézésre, hogy Salgótarjánban új pláza, bevásárlóközpont épül. Nem kell hozzá számviteli főiskola, hogy valakinek szemet szúrjon: kevés lehetett hozzá a képviselői költségtérítés, de még a megspórolt ebédpénz is. Hogy az adóhatósági szakzsargonnal éljünk: legalábbis kétséges, hogy a vagyonosodás mértéke arányban áll-e a megkeresett, bevallott jövedelemmel. Különösen, hogy a szocialista kiskirályt – parlamenti vagyonnyilatkozata alapján – nem is vagyonosodási, hanem jóformán elszegényedési vizsgálatra kellett volna kijelölni. Logikus volt tehát mindenki számára: így a pártsemleges adóellenőrzések évadján az APEH is úgy gondolja, hogy nem indokolatlan egy kis udvarias érdeklődés a Boldvai-rezidencián. Jó pár nap eltelt, a hírek mégsem akarnak érkezni, hogy a tarjáni Fort Boldvai-erőd táján nagy lenne a jövés-menés az APEH-ellenőrök részéről.
A kormányzati tervek szerint ha Kovács néni vagy bárki földi halandó vásárol egy kiló krumplit, és nem őrzi meg a számlát, jogszerűen büntethetné meg egy hivatalnok. S ha Kovács néninek a nevét úgymond kidobja a gép, gyanút kelthet előbb-utóbb, vajon miből telik a számlák kifizetésére, ha a nyugdíja nem adja ki a pénzösszeget. Sőt, szinte corpus delictit szolgáltat, amiért valami ördögi véletlen folytán még étkezni is tud néha, holott erre jövedelmi viszonyai papíron nem nyújtanának lehetőséget. Amennyiben viszont nevezett K. néni mégsem tudná a folyamatosan emelkedő közüzemi számlákat teljesíteni, azonmód lecsap rá az áram- és gázszolgáltatója és kikapcsolják nála a szolgáltatást. Egyik oldalra tehát zéró tolerancia, másikra viszont végtelen tolerancia. Egyik állampolgárnak még a gázártámogatását is a legnagyobb szigorral ellenőrzik a kormányzati bejelentés értelmében, a másiknál pedig az sem kelt még egy csekélyke gyanakvást sem, ha az Empire State Buildinget akarja reprodukálni egy akkora telken, mint fél Colorado állam.
De igaza van annak, aki azt vágja a fejünkhöz, miért pécéztük ki a jó tarjáni szocialista oligarchát. Hisz arról sem szállingóznak a hírek, hogy például Juhász Ferencnél, a régebben éppúgy építkezésben utazó volt honvédelmi miniszternél vagy a még nagyobb épületmonstrumot barkácsoló Szilvásy György titokminiszternél kopogtatott volna az adóhivatal. A lassan szintén exminiszter Kóka Jánosnál is csak munkaügyi ellenőrök tébláboltak, ám kiderült, az ő látogatásukat is csak az építkezési alvállalkozó szívta meg. Amilyen malaca van ennek az SZDSZ-elnöknek, nem elég, hogy az ő nevét valahogy sosem csörgeti ki az APEH-os instrumentum, még a helikopterével is jól járt ellenőrzésileg. Friss információ, hogy a hivatal a jachtok és repülők tulajdonosainak alaposan a körmére néz a jövőben. Nagy is az idegeskedés a lakótelepek környékén! Bezzeg a Kóka, a dübörgő rózsaszín puma, az a mázlista most is fellélegezhet. Veres János pénzügyminisztert már nem is említjük. Ő született valahogy a legszerencsésebb csillagzat alatt. Hagyományosan fizikai munkások, kovácsok végzik helyette az intellektuális szakmai munkát, így a gyanú árnyéka sem vetülhet rá. Nemhogy adó-, de még pénzügyek közelébe sem ment ő világéletében. Aki nem hiszi, ne járjon utána, csak nézze meg az ország ramaty monetáris és költségvetési mutatóit.
Még szerencse, hogy Orbán Viktortól kezdve Kubatov Gáboron, Pesti Imrén, Mikola Istvánon, Kupper Andráson keresztül egészen Varga Mihályig mégiscsak kezdik lecsekkoltatni az úgynevezett politikai osztályt. Ja, hogy ők mind ellenzékiek? A szerencse forgandó. Persze nem akkor, ha a kormány osztja a lapokat. Arról pedig, hogy koalíciós politikusokat is meginterjúvol nagy néha az adóhatóság, eszünkbe juthat egy Kádár-rendszerbeli vicc. A protekciós felvételiző nem tudja még azt sem, hogy mikor volt a második világháború, a hadviselő felekről úgyszintén semmit, mégis jelest kap a vizsgabizottságtól. A politikailag rossz családból származó másik jelentkező minden kérdésre egzakt választ ad, hiába próbálják a tanárok belezavarni. Végül megkérdik tőle, mennyi volt a Szovjetunió embervesztesége. „Húszmillió” – válaszol rögtön a jelölt. „Név szerint?” – kapja az utolsó, immár megválaszolhatatlan kérdést…
Kérdés persze, hogy a választópolgárok is igazságosnak találják-e a kabinet látszatra sem ügyelő, diszkriminatív hatósági eljárásait. Jobban mondva már nem is kérdés: az emberek véleményét a közvélemény-kutatási adatok híven tükrözik. S a helyzet a kormánypártok szempontjából még ennél is katasztrofálisabb. Már az sem tud hinni nekik, aki szeretne.