Nyögvenyelősen, de győztesen

Női kézilabda-válogatottunk a franciaországi világbajnokság tegnapi nyitányán megtette az első lépést, még ha a Japán feletti 35-31-et messze nem tekinthetjük díszlépésnek. Ma Kongó ellen ennél több kell; ha nem is feltétlenül a győzelemhez, de csapatunk minden gesztusból érezhető tekintélye megőrzéséhez igen.

(Nimes)
Szombaton hajnali negyed hatkor kelt útra Budapestről a magyar női kézilabda-válogatott, és délután háromnegyed háromkor érkezett meg Nimes-be, a csoportmérkőzések színhelyére. No meg az otthoni tavasszal vetekedő mediterrán télbe, a tizenöt fokos langymelegbe és a szikrázó napsütésbe, ami december 1-jén bizsergető érzés. Persze nem annyira, mint egy vb-nyitány, még akkor sem, ha az első ellenfél már egy nappal a meccs előtt igyekszik biztos és alázatos vesztesként beállítani magát.
A japánok holland szövetségi kapitánya, Bert Bouwer ugyanis így tett, hiszen amikor csapata edzése végeztével arra kértem, latolgassa együttese és a csoport esélyeit, azt felelte: „A magyarok elleni bemutatkozás számunkra nem tétmérkőzés. Nem tudom megváltoztatni játékosaim méreteit és alapvetően egyéb képességeiket sem. De a spanyolok kerete már eléggé felforgatottnak tűnik, ezért akár a második helyezést is megszerezhetjük.” Felvetettem, e túlzott szerénység kissé érthetetlen azután, hogy Japán az ázsiai olimpiai kvalifikációs tornán legyőzte Dél-Koreát, de a holland mester erre egyedi magyarázatot adott: „Maffia az egész, semmi egyéb. Nézze, én korrekt ember vagyok, és tudom, hogy azon a mecscsen magunkhoz képest jól játszottunk, de semmi esélyünk nem lett volna a játékvezetők nélkül. Ők egy körbeverés árán Kazahsztánt juttatták ki Pekingbe, nekünk ebben annyi szerepünk volt, hogy velünk győzették le Koreát. De Ázsiából egyetlen válogatott üti meg az olimpia szintjét, és az nem a kazah, nem is a japán, hanem a koreai. Ezt ön is meg fogja látni.”
Tegnap vártuk és reméltük is a bizonyítékot, persze nem kazah, hanem japán részről. Előtte azonban még kicsodálkoztuk magunkat az E csoport első összecsapásán. Először azon, hogy telt ház fogadta Spanyolországot és Kongót, hiába, Nimes-ben, ebben a 140 ezres dél-francia városban imádják a kézilabdát. Egy fúvószenekar támogatásával szurkoltak is derekasan a szomszédnak, ami csak Kelet-Közép-Európában szokatlan. Másodszor azon hökkentünk meg, hogy az ibériaiak képtelenek leszakítani a játék egyes elemeiben egészen figyelemreméltó afrikaiakat, akiknek a kondíciójáról azért mindent elárult, hogy a 20. percben ülve és pihegve hallgatták végig az időkérést. Ha a túloldalon nincs ott a túlsúlyosan is klasszis Mangue, valamint Fortuna, talán nyernek is, de így is csak 29-24-re kaptak ki. Megkérdeztem a magyar kapitánytól, Németh Andrástól, a kongóiak váratlanul jó vagy a spanyolok gyenge teljesítményével magyarázza-e inkább a történteket, erre ő kapásból rávágta: mindkettővel. Ha ez mára icipicit nyugtalanító válasznak tűnik is, összességében inkább megnyugtató. Mint ahogy különösebb izgalmak kezdetben Japán ellen sem érték a mieinket. Ha csak az nem, hogy a francia idegenlégió nimes-i laktanyájából eltávozást kapott honfitársaink a Rejtő-regényekből megismert egyenruhában és stílusban olyan műsort adtak, hogy még a helyi hangosbemondó is külön köszöntötte őket. Görbicz és Szamoránsky góljaival tíz perc után sikerült megnyugtatónak hitt előnyt szerezni, de a távol-keletiek lerohanásokra és a felállt fal ellen is sok mozgásra épülő akciói termelték a gólokat; a félidő közepén csak 11-9-re, de szünetben sem jobban, mint 19-16-ra vezetett csapatunk. A lőtt gólok száma tehát rendben volt, a kapottaké messze nem.
A folytatásra Pálingert Herr váltotta a kapuban, majd Pálinger visszaállt. Japán pedig tapadt egyre idegesítőbben, a 45. percre két gólra zárkózott fel, majd két újabb támadás elteltével kiegyenlített 26-26-ra. Ahogy ilyenkor lenni szokott, klasszisaink már támadásban is kapkodtak, bizonytalankodtak, a közönség, és ami nagyobb baj, a bírópáros is a szimpatikusan küzdő esélytelen mellé állt. Csakhogy az ázsiaiak éppen attól blokkoltak le, hogy legnagyobb ámulatukra a hajráig partiban maradhattak, így az amúgy nyilvánvalóan jóval erősebb és rutinosabb magyar válogatott végül kicsikarta a 35-31-es győzelmet. Németh András persze nem volt különösebben elragadtatva, így értékelt: „Sem a kapuban, sem védekezésben nem nyújtottunk elegendőt, és játékosaim sokáig nem hitték el, hogy igenis nehéz mérkőzés vár rájuk. Amikor erre döntetlen állásnál végre rádöbbentek, onnantól rendben mentek a dolgok.”
A számunkra érdekes D, E, F ág tegnapi rangadóján Németország 26-21-re verte Ukrajnát, egyébként csupa nagyok–kicsik párharc zajlott. E szereposztást magyar részről természetesen ma 18.30-ra, Kongó ellen is át kell menteni. Sőt a tegnapinál jóval egyértelműbbé tenni.