Nyugat és demokrácia

Az már hónapokkal ezelőtt nyilvánvaló volt, hogy az orosz választások sem szabadok, sem tisztességesek nem lesznek, hiszen Putyin népszerűségi rátája hetven százalék körüli volt, és a demokratikus ellenzék már akkor jelezte, hogy csalások várhatók. Ennek ellenére az Európai Unió nem készült fel a méltó válaszra. Kétnapi vitába telt, hogy a soros portugál elnökség enyhe rosszallását fejezze ki.
Zavar mutatkozott abban is, hogy míg a francia elnök, Nicolas Sarkozy a választási eredmények ismeretében gratulált Putyinnak, addig Angela Merkel szóvivője azt mondta, hogy a választás „a mi normáink szerint nem volt sem szabad, sem tisztességes, sem pedig demokratikus”. Az Európai Unió bizonytalankodása azért is érthetetlen, mert az Oroszországgal kapcsolatos miheztartás tekintetében az amerikai politikai elitet tömörítő Council of Foreign Relations már több mint egy éve kiadott egy független szakértői jelentést (Oroszország rossz irányba megy: mi az, amit az Egyesült Államok tehet, és amit meg kell tennie), amely minden lehetséges területre kiterjedően megadta az értékelés szempontjait. Sőt az euroatlanti demokráciák közösségének állampolgárai nemrég nyílt levélben fordultak az Európai Unió országainak kormányfőihez, hogy változtassák meg az Oroszországgal szembeni túlságosan enyhe politikájukat, hiszen az eddig követett gyakorlat nem hozott eredményt. A nyílt levelet olyan ismert személyiségek írták alá, mint Richard C. Holbrooke, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete, John McCain szenátor, Joshua Muravchik az American Enterprise Institute képviseletében, valamint a hazánkban is jól ismert Mark Palmer.
Oroszországban Jelcin idején a demokrácia még jól működött. Erre példa, hogy amikor 1996-ban Jelcin népszerűsége tíz százalékon állt, Hodorkovszkij Menatep nevű bankjának 200 millió dolláros segítségével és a demokratikus média támogatásával sikerült megnyernie a választásokat. Jelcin a demokratikus erők segítségét azzal viszonozta, hogy a privatizáció során Hodorkovszkijnak juttatta az orosz kőolajkincs húsz százalékát, amelyből a Jukosz nevű vállalat létrejött. Hodorkovszkij, aki szintén értette a nyugati demokrácia működését, a vállalatot eladásra kínálta az amerikai ExxonMobil olajvállalatnak, és már meg is beszélték az ügyet Dick Cheney amerikai alelnökkel, amikor Putyin utasítására – teljesen váratlanul – a novoszibirszki repülőtéren letartóztatták a menekülésben lévő Hodorkovszkijt. Ez megrontotta az orosz–amerikai kapcsolatokat, mert világossá vált, hogy az elnök nem tiszteli a demokratikus elveket.
Az amerikaiak igen nagy erőfeszítéseket tesznek a volt Szovjetunió utódállamainak demokratizálására, ami – az USAID honlapja szerint – az Egyesült Államok nemzeti érdeke. 2006-ban például 510 millió dollárt költöttek az utódállamok demokratikus szervezeteinek és médiájának támogatására, amit Putyin – félreértve a jó szándékot – az ország belügyeibe való beavatkozásként értelmez. A legutóbbi EU–Oroszország-csúcson azonban maga Putyin említette meg, hogy országa is szándékozik demokráciakutató intézeteket létrehozni az unióban, amelyek például olyan kérdésekkel foglalkozhatnának, mint a baszk hazafiak bebörtönzése, a Korzika függetlenségéért harcoló erők támogatása vagy az európai alkotmány népszavazásra bocsátása. Putyin azért mégiscsak megérthetett valamit a nyugati demokráciák működéséből.