Törvényes avantgárd

k ö n y v e s h á z

P. Szabó Ernő
2007. 12. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy héttel ezelőtt még talán azzal kezdtem volna a recenziót Szilágyi Sándor könyvéről, hogy a közönyről beszélek, amely a kortárs magyar fotóművészetet, azon belül az experimentális törekvéseket idehaza körülveszi. Néhány nappal ezelőtt azonban szenzációs leütési eredmény született egy fotóaukción: kétmillió forintért kelt el Tóth György fotóművész alkotása, olyan áron, amely még a világ fejlett fotókultúrájú országaiban is figyelmet keltett volna. Nem a közöny, hanem éppen a siker miatt érdekes e pillanatban a kép készítőjének személye, akinek pályáját részletesen megismerhetjük Szilágyi Sándor könyvéből, mondhatni, képsorról képsorra érzékelve a változásokat, amint korai dokumentarista korszakától eljutott a különös hangulatú, többszörös expozícióval készített, ezért bemozdultnak tűnő, valójában az idő megragadására kísérletet tevő felvételeiig. Miközben a kötet megrajzolja a pályaképet, bemutatja azt a közeget is, amelyben a képek megszülettek: a puhuló, de a kísérletező fotóval szemben még mindig túlságosan kemény kádári–aczéli diktatúra időszakát.
Az is igaz persze, hogy bár az említett leütési eredmény igencsak meglepő, azoknak az alkotóknak a művei, akik a magyar neoavantgárd fotó első korszakának meghatározó alakjai voltak, már évekkel ezelőtt a figyelem középpontjába kerültek, s Nagy Zoltán mérnökien pontos kompozícióinak, Koncz Csaba fekete-fehér drámai ellentétére épülő absztrakt képeinek fotótörténeti rangja jó ideje nyilvánvaló. Lőrinczy György New York, New York című kötete immár könyvészeti ritkaság, Haris László 1971-es munkája, a Törvénytelen avantgárd pedig tökéletesen kifejezi, milyen viszonyban állt egymással művészet és hatalom Magyarországon. Jól jellemzi ezt a viszonyt, hogy Nagy, Koncz és Lőrinczy is emigrálni kényszerült, s a folytatást is tiltások, zsákutcák, kitérők nehezítették, ami persze magában rejti a művek megsemmisülésének lehetőségét is.
Kulcsfontosságúnak tekinthető Szilágyi Sándor vaskos kötete, amelynek anyagát, pontosabban annak egy részét néhány hónappal ezelőtt kiállításon is bemutatta, mégpedig a Lajos utcai galériában, ott, ahol a nyolcvanas években a kortárs fotó jó néhány izgalmas tárlatát láthattuk. A szerző a kötetben szereplő alkotókkal készített mélyinterjúk során vált nemcsak közeli szemlélőjévé, de részesévé is az időszak legfontosabb történéseinek, ennek köszönhetően imponálóan gazdag anyagot mutat be a kötetben részben kronológiai, részben az időrenddel párhuzamosan érvényesített vagy éppen uralkodó formai-esztétikai tipológia szerint.
Fotóakciók, szekvenciák, térkonstrukciók, városvíziók, fényrajzok, önarcképkonceptek, portrékonceptek, megrendezett fotók, képzőművészeti fotóhasználatok – több mint harminc fotográfus mintegy négyszáz képe szerepel a kötetben a fenti címszavak köré csoportosítva; az előzmények között szó esik az expresszív dokumentarizmusról, a Kitekintés című fejezetben pedig az autonóm riportról is. Olyan alapmunka született a többéves kutatás eredményeként, amely a fotótörténet egyetemi szintű oktatásához is kiváló tankönyvként szolgálhat. Különösen akkor, ha a mű második része is elkészül, amely az 1980–1990 közötti posztmodern törekvéseket ismerteti majd. Ahogyan a dátumok jelzik, időbeli átfedés van a két kötet között, ami abból adódik, hogy a kétféle szemléletmód jó ideig együtt élt, ahogyan szüntelen kölcsönhatásban voltak, vannak egymással a fotósok képzőművészeti ihletésű alkotásai és a képzőművészek fotóalapú művei.
(Szilágyi Sándor: Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben, 1965–1984. Új Mandátum Könyvkiadó, 2007. Ára: 8900 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.