Zsellérek, szabók, katonák

Tizenkét katonából álló kivégzőosztag a címlapon. Egy-egy elítéltre hárman céloznak. A lövések egyszerre dördülnek, három áldozat holtan bukik el, a negyedik fél térden marad. Tudjuk, 1849. október 6-án az aradi vár sáncárkában Schweidel József, Dessewffy Arisztid honvéd tábornokok és Lázár Vilmos honvéd ezredes esetében a lövések előírásszerűen találtak, Kiss Ernő honvéd altábornagyot azonban csak vállán érte a golyó. A hibát helyrehozandó vele közvetlen közelről leadott fejlövés végzett. Az aznapra rendelt kivégzések végrehajtása körül egyéb gondok is akadtak. Az aradi oszlopszerű bitófákat a vizenyős talajban mélyre kellett ásni, hiányzott kellő magasságuk, így a magas termetű tábornokokkal a hóhérnak nem volt könnyű dolga. Pesten pedig hiába tették meg az előkészületeket az első felelős magyar kormány elnökének kora reggeli felakasztására. Azt maga a halálraítélt akadályozta meg: felvágta nyaki ütőereit, így csak este tudták: agyonlőni. E napnak van még egy mártírja: az ugyancsak agyonlövetett Fekete Imre kóspallagi parasztember, gerillatizedes.
A szabadságharc fogságba esett legfelső katonai vezetői és a miniszterelnök kivégzésének tényleges dátuma a magyar történelmi tudatban annak a könyörtelen és nyers politikai indíttatású megtorlásnak a szimbóluma is, amelynek összesen több mint száznegyven mártírja volt. Róluk, a kevésbé ismertekről alig tud valamit a közvélemény. Régi adósságot törlesztett az utókor a Vértanúk könyvével, amelyben neves történészek hibás adatokat javítva, legendákkal leszámolva, esetenként alapkutatások eredményeire építve valamennyiük nevét és életrajzát közlik, kiegészítve annak a mintegy húsz embernek a biográfiájával, akiket az 1853–54-es összeesküvések résztvevőiként végeztek ki. A negyedfélszáz oldalas reprezentatív, szép tipográfiájú albumot Hermann Róbert szerkesztette, ő írta a megtorlás elveiről és gyakorlatáról szóló összefoglaló fejezeteket, ő mutatja be a megtorlás kulcsfiguráját, Haynaut, s az életrajzoknak csaknem a fele is az ő tollából származik. (A kötet további szerzői Demeter Zsófia, Dér Dezső, Fleisz János, Fónagy Zoltán, Hajagos József, Kedves Gyula, Kovács István, Pelyach István, Pete László, Urbán Aladár és Zakar Péter.)
A magyar társadalom közös teljesítménye volt a forradalom és a szabadságharc, így a megtorlás is minden társadalmi réteget sújtott. A kötet végén található öszszefoglaló táblázatból kiderül, az első halálos ítélet végrehajtása 1848. november 4-én történt, a legfiatalabb kivégzett egy 18 éves földműves volt, a legidősebbek, egy zsellér és egy szűcsmester pedig 68 esztendősek. A táblázatban találunk arisztokratát, földbirtokost és napszámost, katolikus papot, református és evangélikus lelkészt, izraelita mészárost, tanítót, újságírót, csizmadiát, cserzővargát, ott vannak a magyar közigazgatás felső vezetői és hivatalnokai, a honvédsereg tábornokai és tisztjei, s azok a Nádor-huszárok is, akik megkísérelték, hogy hazaszöknek, de elfogták és megtizedelték őket. A listán szerepel egy olasz származású mérnök, aki megpróbálta a Ceccopieri-ezred olasz katonáit a magyarok oldalára állítani, de egy Pesten élő lengyel szabó is, aki tanúk szerint részegen Kossuthot éltette, és szidta a fiatal uralkodót. Mire kijózanodott, már halálra is ítélték.
Igyekeztek jogi érveléssel operálni a bosszúhadjárat kitervelői és végrehajtói, csak „elkövetett” tetteket büntettek. Egyetlen kivétel Batthyány Lajos pere volt, amely a megelőlegezett bűnösséggel és az előre tervezett ítélettel a huszadik századi koncepciós perek előképének látszik. S bár a megtorlást a nemzeti emlékezet elsősorban Haynau nevéhez köti, ő csak az uralkodói akaratot hajtotta végre. „Kezét – mert ő ölt, maga a király – egy nép arcába törölte bele” – a költő, Illyés Gyula szavait a történeti kutatás alátámasztja. Ferenc József 1867-ben ugyan kiegyezett a nemzettel, de soha sem érzékeltette, hogy megbánta volna a kivégzéseket.
Mint Hermann Róbert fogalmaz, 1848–49 mártírjai „tetteikkel egy olyan polgári alkotmányos modell megszületését és megőrzését szolgálták, amely nem illett bele a Habsburg Birodalom vezetőinek abszolutisztikus elképzeléseibe. A tudatosság – nem a vértanúság, hanem a vértanúsághoz vezető harc vállalásában – az az elem, amely megkülönbözteti ezeket az embereket a huszadik század sok százezernyi áldozatának többségétől.”
(Vértanúk könyve. A magyar forradalom és szabadságharc mártírjai, 1848–1854. Szerkesztette: Hermann Róbert. Rubicon-Ház Bt., Budapest, 2007. Ára: 5850 forint)