A Balaton-felvidék téli örömei

Ludwig Emil
2008. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdejét szörnyű nagynak és szépnek, hegyes-völgyesnek, makkal és vadállatokkal bővelkedőnek írja le a XIX. század nagy földrajztudósa, Fényes Elek. A Bakony természeti szépségei mit sem változtak azóta, ami pedig az utazási körülményeket illeti, nem olyan nagy baj, ha manapság már kevesebb vadregényességet, de több kényelmet kínál, mint Sobri Jóska és híres betyár társai idejében. Régi panasza a belföldi turizmusnak, hogy a Balaton és környéke az esztendő két nyári hónapján kívül nem tud vonzó programot kínálni, ami egyrészt nem igaz, másfelől elgondolkodtató, hogy az a sok tízezer vendég, amelyik nyaranta összecsődül a Művészetek Völgyének túlzsúfolt, zajos falvaiban, miért nem tér vissza télen, amikor csendesebb, meghittebb – és olcsóbb – körülmények közt élvezheti e vidék szépségeit.
A Bakony fővárosa, Veszprém önmagában is megér egy felfedező- sétát: a Szent István alapította püspökség kéttornyú székesegyháza, mellette a román kori Szent György-kápolna romjával, a barokk püspöki palota és a hozzá tartozó Gizella-kápolna a XIII. századból fennmaradt gyönyörű falképekkel igényes látnivalókat kínál. A mélyben kanyargó Séd-patak völgye Szent Margit királykisasszony apácakolostorának maradványaival, vagy a várban nemrég megnyitott, országos jelentőségű téglaépítészeti gyűjtemény a régi korok hangulatát kínálja, s akit a természet világa jobban érdekel, megnézheti a városi állatkertet; Veszprémből Zircen át (itt szép arborétum látható) Bakonybélbe, avagy Eplény, Gézaháza, Csesznek felé is veheti az irányt, ahol mostanában síelhet, szánkózhat is egy jót.
Ha a Balaton-felvidékre Tapolca felé autózunk, nem árt ilyenkor óvatosan hajtani, mert könnyen fejre lehet állni a gyakran hófúvásos, soha sem szórt, korcsolyapálya síkosságú aszfalton. Veszprémtől húszpercnyi autózás után feltűnik a nagyvázsonyi Kinizsi-vár szögletes öregtornya. A romantikus műemlék télen is látogatható. Igazán festői látvány a közelében, az erdő rejtekében található pálos kolostorrom, valamint az országút mellett az 1481-ben – szintén Kinizsi Pál építette – gótikus templom. Vázsonyban télen is találni jó éttermet, és innen szép úton közelíthető meg a Balaton északi partvidékének egyik legszebb tája, a Dörgicsei-medence. Alsó-, Felső- és Kis-dörgicse községek régi házainak és templomainak látványán kívül a kiváló borai marasztalják a vendéget. Érdemes felkeresni a Pántlika pincészetet (Fő utca 42.) vagy az itt áthaladó borúton, a környező kis falvakban sűrűn megtalálható családi pincéket.
Tapolca felé tovább autózva hamarosan a Malomvölgy falvaiba érkezünk. Ízlés dolga, de Pula, Vigántpetend és Kapolcs látképe a füstölgő kéményű, ódon házakkal, öreg malmokkal, a hó borította erdőkkel, zúzmarától csillogó fákkal legalább olyan hangulatos, mint a nyári fesztivál idején, mínusz a nyomasztó tömeg és a mindent ellepő autóáradat. Taliándörögdről remek gyalogos- vagy lovas túrákra nyílik lehetőség a hatalmas erdőségekben, fel a Kabhegy 600 méteres csúcsáig, s el egészen a halimbai, szőci, nyirádi, sáskai határig, az Árpád-kori Dabas falu romos templomáig. Szálláslehetőség a dörögdi Pegazus panzióban Demjanovicséknál, ahol vagy húsz paci is várja, hogy megjártassák őket a téli erdei, mezei utakon.
Jófajta rizlinget a szomszédos Monostorapátiban, a Csobánc és a Szent György-hegy oldalában iddogálhatunk. A már Tapolcához tartozó Diszel községben téli kulturális program gyanánt is figyelemre méltó a Vörösváry-féle malomban lévő Első Magyar Látványtár, benne a Fábry Sándor rendezte dizájngyűjteménnyel. Tapolcán a híres Tavas-barlang és a bájos, ilyenkor is meleg vizű malomtó az óriásira nőtt piros díszhalaival a legjobb példa arra, hogy a Balaton környékén télen is van élet. A város széli bolhapiac két helyszínen a téli időszakban is működik, figyelemre méltó régiségekkel, és ha nagyon megéhezünk, Magyarország legjobb, fatüzű kemencében sült pizzaféleségei közt válogathatunk a tapolcai La Pergola nevű vendéglőben.
További tartalmas téli kirándulócélpontok a közelben: Szigliget és a badacsonyi hegy községei, hegyormai és borpincéi, az Edericsi-hegy csodás cseppkőbarlangja, a balatongyöröki Szép-kilátó – ahonnan most a Balaton csillogó jégtükrére nyílik a legszebb panoráma –, Hévíz meleg vizű gyógyfürdője és Keszthely város kulturális, múzeumi kínálata. Mindezek azonban már újabb napok programajánlójához tartoznak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.