A gyengülő szuperhatalom

Mind egyértelműbbé válik, hogy mi okozza a következő évtizedekben a legtöbb feszültséget a világban. A globális témák között továbbra is fontos helyet foglal majd el a klímaváltozás, az ivóvízkészletek korlátozottsága, multicégeknek a folyamatokra gyakorolt hatása, a vezető és a szegény országok között egyre mélyülő szakadék, középtávon azonban mindezek elé tolul az energiatartalékokért folyó harc kérdése. Ennek látványos jele volt tavaly az orosz– nyugati kapcsolatok lehűlése. Egy állam jelentőségét alapvetően határozza meg annak gazdasági súlya, amelyet pedig behatárol, hogy milyen mértékben fér hozzá a gázhoz, olajhoz és az életbevágó ásványkincsekhez. Ez a tény már az elmúlt évben érezhető változásokat indított el a világ erőviszonyaiban, így szembetűnő, hogy az egyetlen szuperhatalom, a gazdasági erejét tekintve messze minden vetélytársa előtt járó Egyesült Államok veszít befolyásából, s olyan ellenpólusok erősödnek mellette, mint Kína, Oroszország, India vagy Latin-Amerika, s talán Európa is magára talál majd.
Amerika legnagyobb problémája is főképp az energiatartalékok feletti befolyás biztosításának szükségéből adódik. Ez ugyanis a kulcsa Washington közel- és közép-keleti terjeszkedésének, amely párosult a neokonoknak a demokrácia exportálásában megjelenő messianisztikus küldetéstudatával. A régi beidegződések mellett ezzel magyarázhatók az alapvetően éppen e tartalékoknak köszönhetően magára találó, a világpolitikába visszatérő Oroszország beszorítására irányuló agresszív lépések, vagy a közép-ázsiai nagy játszma újjáéledése. E törekvések azonban Irakban és Afganisztánban is megfeneklettek, Irán mind határozottabban ellenáll az amerikai nyomásnak, a színes forradalmak bukása után pedig a demokráciaexportba csomagolt geopolitikai kiszorítósdi is alábbhagyott a posztszovjet térségben. Mindezek után régi eszközhöz, a rakétavédelmi rendszer európai, távol-keleti és ausztráliai telepítéséhez nyúlt a Fehér Ház, így próbálva fenntartani mindenre kiterjedő befolyását a világ felett.
Az idei év minden bizonnyal az ellenpólusok további erősödésének jegyében zajlik majd. Ezt szem előtt tartva folyik például a moszkvai utódlás, amelynek lényege a putyini kurzus zökkenőmentes folytatása. Oroszország elnöke már a tavaly év eleji, vihart kavart müncheni beszédében leszögezte, hogy országa helyet követel magának a nap alatt, s kiáll érdekei védelmében. Az olajdollárok azonban nemcsak magabiztosságot adnak, de megteremthetik a modernizáció alapjait is. Enélkül ugyanis aligha lehet globális befolyásról beszélni, mint ahogy sok a teendő a Kreml e szempontból szintén elengedhetetlen kulturális és ideológiai kisugárzásának hatékonnyá tétele érdekében is. E téren sokat jelenthet majd a szocsi téli olimpia, mint ahogy az energiaínsége ellenére is a világ legnagyobb gazdaságának szerepére törő, egyébként Oroszországhoz sok tekintetben hasonló gondokkal küszködő Kína presztízsét jelentősen növelheti az idei nyári olimpia.
Közben Washingtonban is komoly változások várhatók, s az év végi választások irányadók lehetnek arra nézve, hogy az Egyesült Államoknak sikerül-e megújulnia, rendbe tenni a dollárt, feledtetni az iraki bukást, megőrizni kizárólagos világpolitikai szerepét, avagy éppen rugalmasságával, az új realitásokhoz alkalmazkodva a globális porondon részben másokat is elfogadó magatartással stabilizálni a helyzetét. Ha mindez nem sikerül, azt mindnyájan megérezhetjük, hiszen egy erős, hegemón Egyesült Államoknál csak egy, a kelleténél gyengébb Amerika lehet veszélyesebb a világ stabilitására.