A KBC-leány a legnagyobb

Hírösszefoglaló
2008. 01. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KBC Securities magyarországi fióktelepe lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) legnagyobb forgalmú brókercége 2007-ben. A BÉT 17 875 milliárd forintos összforgalmához a KBC 3477 milliárddal járult hozzá, vagyis csaknem az ötödét ez az egy cég bonyolította le. A teljes forgalom majdnem felét az első három helyezett tudhatja magáénak. A 2006. év nyertese az Erste Befektetési Zrt. volt, ez a társaság tavaly több mint 2500 milliárd forintos forgalommal a második helyet érte el. Az UniCredit Bank Hungary Zrt. 1891 milliárd forinttal a harmadik lett. Keresztesi Andrea vezető üzletkötő lapunknak elmondta: a KBC Securities 2006-ban úgy szerezte meg a kilencedik helyet a brókercégek listáján, hogy csupán az év utolsó három hónapjában volt jelen a piacon. Abban a három hónapban azonban rendre az első vagy a második legnagyobb forgalmat tudhatta a magáénak.
Az összforgalomból 2007-ben a részvénykereskedelem 17 384 milliárd forintot tett ki, 33,7 százalékkal többet az előző évinél. A részvénypiacon 328 920 kötéssel több, összesen 3 258 746 üzlet született. Decemberben a Budapesti Értéktőzsde 1002 milliárd forintos összforgalma 5,5 százalékkal maradt el a 2006. decemberitől, ugyanakkor a részvénypiaci forgalom 15,8 százalékkal 879 milliárd forintra esett vissza – adta hírül a távirati iroda.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.