A legderekabb tündér

Õ Szent Föl­sé­ge a tró­nu­sán ült, és kö­rü­löt­te ott áll­tak mind a se­gí­tõ szel­le­mek, jó tün­dé­rek és õr­zõ an­gya­lok; egész had­se­reg. És elõ­lé­pett egy a jó­tét lel­kek kö­zül, és mé­lyen meg­ha­jolt. Õ Szent Föl­sé­ge pe­dig szó­lott:
– Hon­nét jössz?
Amaz fe­lel­te:
– A Kö­zel­-Ke­let­rõl, ahol har­minc évig dúlt a há­bo­rú, öm­lött a vér, ál­lan­dó volt a föl­for­du­lás. Én bé­két sze­rez­tem. Ha­tás­ta­la­ní­tot­tam a föld, a víz és a le­ve­gõ nuk­le­á­ris és ve­gyi szen­­nye­zõ­dé­seit, és meg­gyó­gyí­tot­tam az élõk lel­két.
Õ Szent Föl­sé­ge meg­kér­dez­te tõ­le:
– Men­­nyi idõ alatt tet­ted ezt?
A jó tün­dér így fe­lelt:
– Har­minc nap alatt.
– Mi­ért kel­lett eh­hez ilyen sok idõ?
És Õ Szent Föl­sé­ge mo­so­lyog­va szó­lott a kö­rü­löt­te ál­lók­hoz:
– Ha mi vol­nánk a sá­tán, most meg­ves­­szõz­tet­nénk ezt a reny­hét. De mint tud­já­tok, nem mi va­gyunk a sá­tán.
Min­den­ki bol­do­gan ka­ca­gott; imád­ták Õ Szent Föl­sé­ge hu­mo­rát. És jött a má­sik tün­dér, meg­ha­jolt, és így be­szélt:
– Én a ten­ge­re­ket jár­tam, tor­ná­dó­kat, szö­kõ­ára­kat csil­la­pí­tot­tam, sok száz négy­zet­ki­lo­mé­ter­nyi olaj­szõ­nye­get tün­tet­tem el, ha­jók tu­cat­ját men­tet­tem meg az el­me­rü­lés­tõl, em­be­rek so­ka­sá­gát a víz­be ful­la­dás­tól.
És szó­lott Õ Szent Föl­sé­ge:
– Men­­nyi idõ alatt cse­le­ked­ted eze­ket?
Õ pe­dig­len fe­lel­te:
– Ti­zen­öt nap alatt.
– Ilyen ke­ve­set vé­gez­tél en­­nyi idõ alatt? Ej, ej!
A kö­rül­ál­lók he­lyes­lõ­en bó­lo­gat­tak.
Jött a har­ma­dik jó­tét lé­lek is, és szó­lott:
– Én el­tün­tet­tem a föld szí­né­rõl az ös­­szes szu­per- meg hi­per­mar­ke­tet, plázát és be­vá­sár­ló­köz­pon­tot. Azon­kí­vül Haj­dú­bö­ször­mény­ben el­csi­tí­tot­tam egy ka­szá­ra-ka­pá­ra ka­pott la­ko­dal­mas nép ci­vó­dá­sát. So­kak vé­rét on­tot­ták vol­na ki, a võ­le­gényt is meg­ölik, ha köz­be nem lé­pek. És most el­jöt­tem, hogy mind­ezt je­lent­sem né­ked.
Õ Szent Föl­sé­ge meg­kér­dez­te tõ­le:
– Men­­nyi idõ alatt tet­ted eze­ket?
Amaz pe­dig fe­lel­te:
– Egy nap alatt.
Õ Szent Föl­sé­ge is­mét szó­lott:
– En­­nyi idõ alatt ugyan töb­bet is vé­gez­het­tél vol­na!
A kö­rül­ál­lók he­lyes­lõ­en bó­lo­gat­tak.
És jött a ne­gye­dik jó­tét lé­lek is, mond­ván:
– Én egy po­li­ti­kus mel­lé sze­gõd­tem. Negy­ven évig fá­ra­doz­tam, mi­re si­ke­rült rá­bír­nom, hogy a nyil­vá­nos­ság elõtt leg­alább egy­szer, éle­té­ben elõ­ször és utol­já­ra, iga­zat be­szél­jen: „El­ad­tam ma­gam né­pem szi­po­lyo­zó­i­nak. Õk jut­tat­tak ha­ta­lom­ra, ezért az õ ér­de­ke­ik szol­gá­la­ta szab­ta meg min­den lé­pé­se­met. Amit csak mond­tam és cse­le­ked­tem po­li­ti­kai pá­lyá­mon, az mind-mind ha­zug­ság volt, tel­jes ha­zug­ság, és sem­mi más, mint ha­zug­ság.”
Õ Szent Föl­sé­ge en­nek hal­la­tán föl­kelt tró­nu­sá­ról, le­vet­te a ma­ga fe­jé­rõl a ko­ro­nát, és a leg­de­re­kabb tün­dér fe­jé­re tet­te, majd ma­ga mel­lé ül­tet­te, meg­csó­kol­ta õt, és azt mon­dot­ta:
– Jer ide mel­lém, se­gí­tõ szel­le­mek ele­je, jó tün­dé­rek gyön­gye, õr­zõ an­gya­lok dí­sze, jó­tét lel­kek büsz­ke­sé­ge! Hõ­si­e­sen, min­den­ki­nél töb­bet fá­ra­doz­tál, és a leg­na­gyobb mun­kát te vé­gez­ted!