A magyar feltalálót nem kell feltalálni

Aki szemügyre veszi a találmányok kiötlőit a Magyar Feltalálók Egyesületének díjkiosztó ünnepségén, több nem épp elegáns ruházatú és frizurájú, excentrikusnak tűnő figurát is lát, pedig valójában az a kormány a visszariasztó és excentrikus, amely továbbra sem áldoz erre a nemzeti szempontból életbevágó területre elegendő pénzt, törődést.

Joó István
2008. 01. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még jó, hogy 19 éve megalakult a Magyar Feltalálók Egyesülete (Mafe), hogy csillapítsa a „bogaras tudósok” sorsának mostohaságát. Tavaly a találmányokkal rendelkező honfitársaink a Mafe szervezőmunkájának köszönhetően 14 nemzetközi versenykiállításon szerepelhettek, remek eredménnyel – persze minden állami támogatás nélkül. A magyar ember innovációs tehetségének ilyen széles körű, Cannes-tól Kuala Lumpurig terjedő megmutatása nem következhetett volna be egy fontos személy, Vedres András főtitkár erőfeszítései nélkül. Ő volt még nemrégiben az egyesület elnöke, ám utóbb megválasztották a nemzetközi feltalálószervezet, az IFIA élére, amely Budapesten alakította ki székhelyét. Az új elnök Szántay Csaba akadémikus, kémikus – „a molekulák varázslója”, más néven a „Cavinton atyja” lett. Szántay professzornak 246 bejegyzett találmánya van, 80 éves, nem tűnik tehát részrehajlásnak, ha a Magyar Feltalálók Egyesülete a Grand Genius-nagydíjat neki adta át tegnap.
A közgyűlésen egyébként záporoztak a díjak. Számos magyar „elme” – ahogy Vedres főtitkár hívja az egyesületi tagokat – ekkor vehette át a nemzetközi találmányi kiállításokon szerzett díjait. Vedres András azon igyekezett, hogy egyetlen arra érdemes találmány se maradjon parlagon, viszont eljusson a műszaki innováció fellegváraiba, a külföldi szakzsűrik elé. A termékek képzeletmozgatók a szakavatatlan számára is. Környezetbarát, sűrített levegővel működő újfajta aeroszolos palack. Baktériumokat, kémiai szennyeződéseket eloxidáló, de a rendszer számára áramot fejlesztő szennyvíztisztító eljárás. Háromdimenziós orvosi képdiagnosztika. A jövő autójába helyezhető, turbófeltöltőnek alkalmas keringődugatytyús gép. Jelentkeztek a kutatók elektroszmogdetektorral, kutya-macskaitallal vagy éppen sugárfertőzések elleni készítménnyel is, de a legtöbb múlt évi nemzetközi elismerésre tekintettel az Év Feltalálója 2007 vándordíjat a Thész János, Boros Béla, Király Zoltán hármas foghatta kézbe. Ők egy olyan új biodízelfajtát „nemesítettek ki”, amely a biodízel olajából képződő glicerint is a tüzelőanyagba építi; gazdaságos, nem kormos és kisebb a nitrogénkibocsátása, mint az eredeti változatnak.
– Ha Magyarországon bármely átlagtársaságban szóba kerül valakiről, hogy feltaláló, az összes arcra kiül a lesajnáló vagy kétkedő mosoly… Abban a rendszerváltozás-kori hitemben pedig csalódtam, hogy a tudás, az újítások kitartó megvalósítása, a mérhető teljesítmény meg fogja hozni a tehetségek kiválasztódását és a méltó támogatást. Ez ma sincs így! – panaszolja az egyik díjazott, a bonyhádi Baricz István, aki a „lélegző cipő” életre hívója. Az 59 éves szakember különleges anyagból lévő és üreges talpszerkezettel összefüggő találmánya nemcsak szellőzteti a lábfejet, hanem még azt a legutolsó lábujjig kedvező hőmérséklethez is juttatja télen-nyáron, sőt, gombásodás elleni védelemmel is ellátja. Emellett kényezteti az izületeket járás közben… A feltaláló útja azonban az ő esetében is rögösnek mondható. 2004-től bombázza a kormányzatot és a közigazgatás legfelső köreiben található döntnököket, hogy a pályázati rendszer alkalmas legyen az ő találmánya támogatására. Elmondásából az a rémtörténet bontakozik ki, hogy ha nem packáznak vele, ha érdemben foglalkoznak leveleivel, Medgyessy miniszterelnöksége idején nem kellett volna utcára kerülnie 800 cipőgyári dolgozónak.
– Ha minimális támogatást kapunk a kormánytól, nem történik meg ez a tragédia – emlékezik vissza a jeles technológiafejlesztő. A Salamander világcég távozásáról van szó. Csak pár hónap átmeneti támogatásra lett volna szükség, az innovációs termék az itthon maradt gépsorokon hamar talpra állította volna a szebb napokat látott bonyhádi cipőgyárat. Baricz azonban mindmáig nem fér hozzá munkahelyteremtő támogatásokhoz. Más kérdés, hogy oltalom alatt lévő, méltán világhírű találmánya így is beérik, Bariczéknak minden bizonnyal önerőből is sikerül átvenni a gyárat, és nemsokára ismét dolgozók százai tódulhatnak az üzembe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.