A világon mintegy ötven szigetország létezik, de még ennél is valamennyivel több olyan sziget van, amely noha lehet autonóm, de területileg nem önálló állam, hanem valamely más országhoz tartozik. Utóbbi csoportba tartozók közül tizenöten úgy döntöttek évtizedekkel ezelőtt, hogy megalapítják az International Island Games Association (IIGA) nevű közösséget, és 1985-ben ennek szervezésében sor került az első Szigetjátékokra a Man-szigeten. Akkor még hét sportágban mintegy hétszáz sportoló indult el az eseményen, ám a folytatásban kétévente megrendezték a Szigetjátékokat, egyre több sziget tagja lett az IIGA-nak, és egyre több sportágban egyre több versenyző vett részt. A koronavírus-járvány miatt 2021-ben nem volt Szigetjátékok, ám ezt leszámítva valóban biennálénak mondható, így idén 20. alkalommal rendezik meg – először az Orkney-szigeteken.

Már csak azért sem véletlen, hogy az Egyesült Királysághoz tartozó szigetek szoktak a legeredményesebben teljesíteni a Szigetjátékokon, mert az IIGA jelenlegi 24 tagja közül 15 ehhez az államhoz tartozik. A pénzügyileg a NatWest International által segített házigazda általános feladata, hogy adott 18 sportág közül válasszon ki 12-t, 13-at vagy 14-et, így aztán az sem meglepő, hogy sokszor a rendező ország zár az éremtáblázat élén. Így volt ez például 1991-ben (Áland-szigetek) és 1999-ben (Gotland) is, ezenkívül viszont csupán egyszer (2009-ben Feröer) volt egy nem egyesült királyságbeli sziget a legeredményesebb. Minden más esetben Guernsey, Jersey vagy a Man-sziget volt a legsikeresebb.
Az IIGA tagjai, azaz a Szigetjátékok résztvevői:
- Egyesült Királyság: Alderney, Anglesey, Bermuda, Falkland-szigetek, Gibraltár, Guernsey, Jersey, Kajmán-szigetek, Külső-Hebridák, Man-sziget, Orkney-szigetek, Sark, Shetland-szigetek, Szent Ilona, Wight-sziget
- Dánia: Feröer szigetek, Grönland
- Észtország: Saaremaa
- Finnország: Áland-szigetek
- Málta: Gozo
- Norvégia: Fröya, Hitra
- Spanyolország: Menorca
- Svédország: Gotland
Idén július 12. és 18. között az egyre népszerűbb Szigetjátékok házigazdája első alkalommal az alig húszezres népességű Orkney-szigetek lesz, amely tizenkét sportág mellett döntött: atlétika, fallabda, golf, gyepteke, íjászat, kerékpár, labdarúgás, tollaslabda, torna, triatlon, úszás és vitorlázás. Ez azt jelenti, hogy 2025-ben kimarad a „miniolimpia” programjából az asztalitenisz, a cselgáncs, a kosárlabda, a röplabda, a sportlövészet és a tenisz, de így is bő kétezer sportoló küzd majd a majdnem kétszáz elérhető aranyéremért. A versenyszámok zömét érthető módon atlétikában és úszásban rendezik, de kerékpározásban is több mint egytucatnyi szakágban versenyeznek a résztvevők.