A nagy népességfogyasztás

A mai Magyarországon a legkomolyabb tabutéma a fokozódó népességfogyás. Ha valaki be akarja tartani a felülről vezérelt kommunikációs játékszabályokat, semmilyen versenyképes megoldási javaslattal nem szabad előállnia. A „trendi” az áltudományos fontoskodás a bevándorlás elkerülhetetlenségéről. Ezt az omertát törte meg legutóbb Bogár László közgazdászprofesszor, aki egyenesen genocídiumról, népirtásról beszélt a globáltőke érdekeinek kiszolgálása kapcsán. A jelenlegi kormányzat programjai és konkrét intézkedései indokolttá teszik az országban kialakult veszélyérzetet.

Igen. Ezt se fogják megcsinálni. Azt akarjuk, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol jó gyereket vállalni és jó gyereknek lenni. Mindehhez azonban nemcsak olyan lépésekre van szükség, amelyek a jelent teszik igazságosabbá és biztonságosabbá, hanem olyanokra is, amelyek a jövőt. A családtámogatási, munkaügyi, jóléti és egészségügyi intézkedések egész sorával ösztönözzük a gyermekvállalási kedvet. Arra törekszünk, hogy a nők és férfiak Magyarországon várható életkora minél előbb megközelítse az európai fejlett országokét. Erre az egészségügyi ellátás javítása mellett elsősorban a jövedelemkülönbségek és a szegénység mérséklődése, a káros környezeti hatások csökkenése, a közbiztonság és a létbiztonság erősödése, a szabadidő bővülése, a sport- és a kulturális lehetőségek elérhetősége, vagyis összességében az élet minőségének javulása ad módot, mert meghosszabbítja a tartalmas emberi élet lehetőségét. Legyen hosszabb az élet, jobb az életminőség és több a gyermek Magyarországon! Ez az MSZP ajánlata Magyarország polgárai számára. (Igen. Megcsináltuk. Erős köztársaság, sikeres Magyarország – részlet az MSZP választási programjából.)

Az úgynevezett szakértők számára vörös posztó, ha bárki nem úgy beszél a demográfiai tendenciákról, mint megváltoztathatatlan fátumról. Pedig nem kellene mást csinálni, mint olyan életkörülményeket és életszínvonalat teremteni az országban, hogy ne legyen gond a családalapítás, és ne legyen sokszor súlyos egzisztenciális áldozat a gyermekvállalás. A kormányzat és támogatói köre azonban nem hajlandó még a hipotézis szintjén sem foglalkozni azzal, hogy más nyugati országokhoz hasonlóan hazánk is kilábalhatna a demográfiai csapdából. A külföldről történő népességbehozatal ötlete érzékelhetően szívügyükké vált, s a maffia omertájával rekesztik ki a más elgondolásokat.
Sajnos reálisnak tűnik az a felvetés, amely szerint a még hivatalban lévő hatalom nem ügyetlenségből tesz meg mindent a gyermekvállalási kedv intenzív rombolása terén. Egyre többen úgy gondolják, hogy a kabinet a társadalmi mobilitás ürügyén valójában az abszurd lakosságcsere módozatait dolgozza ki. Menet közben pedig igyekeznek kipuhatolni, meddig terjed a társadalom félrevezethetősége és tűrőképessége. Bogár László közgazdászprofesszor legutóbb egyenesen úgy fogalmazott: tudatos népirtás zajlik a mai Magyarországon. S bármilyen durvának tűnhet elsőre a sommás ítélet, a száraz tények nemigen cáfolják. Az egyén puszta létfenntartása, munkaerejének újratermelési költsége olyan anyagi korlátba ütközik, ami a gyermekek felnevelését az irreális vagy luxus tartományba tolja. Márpedig ha ezen a képtelen helyzeten a mindenkori kormányzat nem próbál különböző ösztönzésekkel, adó- és egyéb kedvezményekkel változtatni, akkor joggal vetődik fel a szándékos népességapasztás gyanúja. Bogár László szerint a globáltőke érdekeinek kiszolgálása miatt reális veszély a genocídium. Az identitásától, öntudatától megfosztott populáció hatékonyan terelhető a globalizmus profitcélkitűzéseinek szolgálatába. De hát miért lenne más az érdeke egy olyan kormányzatnak, amely az önálló állampolgári akaratban csak fölösleges, legyőzendő akadályt lát? Teljes tehát az érdekazonosság.
Egyedekké alacsonyított egyének
Az MSZP–SZDSZ nevű önérdekvédő közösségnek olyan népességre van szüksége, amely bármikor hajlandó őket újraválasztani. Ehhez pedig le kell nyomni az életszínvonalat, atomizálni a társadalmat, s meg kell szabadulni a kiszámíthatatlanul szuverén értelmiségtől, középosztálytól. Egy pauperizált, betelepítésekkel sakkban tartott lakosságot sokkal könnyebben lehet függésben tartani. Ha nagy a munkanélküliség és bőséges a kínálat a munkaerőpiacon, vígan lehet tallózni az emberanyagból. Az egyedekké alacsonyított egyének tisztában lesznek azzal, hogy egzisztenciális boldogulásuk kizárólag a hatalom iránti lojalitásuktól, nem pedig teljesítményüktől, kvalitásaiktól függ. Ez tehát az a szép új világ, amin vállvetve fáradozik a koalíció és a segítségére siető, zavaros kötődésű tőke- és médiakonglomerátum.
Tudatos manipuláció?
Mindebből logikusan következik, hogy ha megoldódnának a társadalom újratermelésének problémái, a fenti kényelmes, fejlődő világbeli állapotok sohasem fejthetnék ki hatásukat. Ezért kell kíméletlen agresszivitással fellépniük mindenkivel szemben, aki reális, vonzó alternatívát tud kínálni velük és morbid törekvéseikkel szemben.
S ha valakinek mégis kétségei lennének, hogy nem csupán a történelmi végzet hatalmával állunk szemben, hanem tudatos manipulációval? Egy adalék talán meggyőző lehet: a magyarság mindkét vesztes világháború, területi és többmilliós lakossági elcsatolások után talpra tudott állni, és jobban fejlődött, mint a papíron győztes rendszerváltozást követően. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Trianon után tíz évvel, 1930-ban már hétszázezerrel nőtt az ország lélekszáma. Ugyanígy a második világháború után az újjáépítés, majd a kommunista diktatúra megpróbáltatásai közepette is növekedett a lakosságszám. Az viszont elgondolkodtató, hogy az 1980-as évek elejétől napjainkig csaknem nyolcszázezerrel lettünk kevesebben. Körülbelül feleakkora volt az emberveszteség békeidőben – ráadásul a nyolcvanas évek végétől elvileg optimizmusra okot adó történelmi körülmények között –, mint a második világégés idején. Akkor ugyanis egyes számítások szerint majdnem másfél millió embert vesztettünk el a fronton, a bombázások, illetve a holokauszt következtében. Nem lehet véletlen, hogy a születések számának megcsappanása éppen a nyolcvanas évek elejétől figyelhető meg, s tart töretlenül azóta is. A megszorító intézkedések, -csomagok igazi nyitánya tudniillik éppen ez az időszak volt. A magyar állam eladósodása ekkor vált krónikussá, s a pártállam immár nem odázhatta el – az államcsőd elkerülése érdekében – a takarékossági intézkedéseket. Nem véletlen, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt éppolyan kíméletlen tehetségtelenséggel vezényelte le a nadrágszíjmeghúzásokat, mint tizenöt-húsz évvel később az utódpárt. Kizárólag a lakosságra hárították a terhek viselését, a hatalmi kiadásokat viszont nemhogy csökkentették, hanem drasztikusan növelték, a vezetők luxusellátását pedig továbbfejlesztették.
Így érthető, hogy szakmai felkészültség híján tovább nőtt az államadósság, az infláció, csökkent a GDP. Akárcsak ma, negyedszázaddal később. S hogy még teljesebb legyen az átfedés: sokszor személyükben is ugyanazok osztják ma az észt és az igét, mint akkortájt. A végeredmény természetesen nem is lehetett más, mint hogy az állampolgárok elszegényedésével egyenes arányban csökkent a gyermekszületések száma, s több lett a halálozás. A demográfiai statisztikák pontosan leképezik azt a tapasztalatot, hogy a formális politikai rendszeren kívül sok minden nem változott az 1990-es évek elején. Minden álszent frázispuffogtatás ellenére tovább él az úgynevezett baloldali kormányok alatt az a Kádár Jánosnak tulajdonított mondás, amely szerint nem baj, ha kevesebben vagyunk, akár nyolcmillióan is, mert így legalább javulhat az életszínvonal. Természetesen ez a vélekedés nemcsak velejéig cinikus volt, de hazug is. Az életszínvonal – átmeneti emelkedésektől eltekintve – a rendszerváltozás után is tovább romlott.
Bevándorlás mint kompenzáció
Gyurcsány Ferenc szeret frázisokban hitet tenni össznemzeti ügyek mellett, hogy aztán akár másnap már homlokegyenest másképp tegyen. Ha azonban a felszólalásait, interjúit vesszük górcső alá, meg kell állapítanunk: konzekvens a tekintetben, hogy a demográfiai kérdéseket szóba sem hozza. Olyannyira így van ez, hogy ha valaki a miniszterelnöki honlapon kalandozik, s a keresőn beüti például a „népességfogyás” szót, egyetlen találatot sem jelez a szoftver. Az MSZP internetes portáljával sem járunk sokkal jobban. Ott mindössze tizenhárom olyan dokumentumot, beszédet lelünk, amelyben a kérdéses kifejezés előfordul. Ezek az írások is nagyrészt ősrégiek, a frissebbek is csupán legalább másfél évesek, s az ellenzék simfelésére szorítkoznak. Magyarán: szinte nem is szerepel a pszeudoszocialista szókincsben a népességfogyás.
Múlt év február 20-án rendeztek egy parlamenti vitanapot a KDNP kezdeményezésére a feszítő demográfiai gondokról. Tanulságai máig érvényesek. A vezérszónoklatot a kormányfő tartotta, amelyben újólag hiteles látlelettel szolgált valódi szándékairól. Úgy kezelte a demográfiát, mint sajnálatos, de nem túldramatizálandó körülményt, amellyel bizonyos érzékenységek, ókonzervatív beidegződések miatt merő udvariasságból néha mégis foglalkozni kell. Szerinte az Európai Unió országaiban hasonló gondokkal küzdenek, és ezt csak bevándorlással tudják kompenzálni. Azt is állította, hogy a különböző családtámogatási formák és kedvezmények nincsenek összefüggésben a gyermekvállalási kedv alakulásával. Ezek a kijelentések – bár egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak – mai napig hivatalos kormányálláspontként kezelhetők. Az EU számos országában megfordult már a tendencia, s Lengyelországban, Hollandiában is gyarapodott a lakosság. Miként Franciaországban is, ahol – a statisztikák bizonyítják – nem a bevándorlás, hanem a természetes szaporulat következtében növekedett a népesség. Mindez a felelős kormányzatok aktív népesedéspolitikájának eredményességét bizonyítja. Gyurcsányék más valótlanságokat is hangoztatnak. Az egyik legenda, hogy a Fidesz-kormány alatt állítólag csökkent a születések száma, s ez a trend a Medgyessy–Gyurcsány-kormány idején fordult volna meg. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Bokros-csomag után meredeken zuhant száztizenvalahányezerről az újszülöttek száma, 2000-re ugrásszerűen nőtt, majd kilencvenhétezer körül stabilizálódott. Ez 2003-ra visszaesett kilencvennégy és fél ezerre, majd azóta innen indult lassú növekedésnek, hogy 2006-ra – a választás évére – majdnem százezret érjen el. A kormánypárti vádakat a KSH számai tehát cáfolják. A vitanap idején lapunk birtokába került egy kis tabuszótár MSZP-képviselők részére. Eszerint kerülendő kifejezések számukra a család, családpolitika, házasság, adókedvezmény. „Párokról” viszont beszélhettek a központi ukáz szerint.
Egy nemzet lecserélése
A furcsa balliberális felfogás a nemzeti sorskérdéssel kapcsolatban egyáltalán nem új keletű. Emlékezhetünk rá: Gyurcsány Ferenc plénum előtt javasolta, hogy a fiatalok menjenek külföldre szerencsét próbálni. Más ízben úgy fakadt ki a hazai vállalkozók ellen, hogy akár el is mehetnek az országból. Ha mindezt összevetjük azzal a 2004 őszi tévészereplésével, amelyben az öregecskedő feleségek lecserélésével példálózott, még egyértelműbb a kép, hiszen ugyanitt azt is evidenciaként említette: a rendetlen gyereket minden szülő le szeretné cserélni egy rendesre. A multi-miniszterelnök gondolkodásából az következik: a nemzet lecserélése egy rendesebbre szintén megoldható lehet.
Nem is lehet csodálkozni azon, hogy a koalíció negligálja a népesedéspolitikát. Az MSZP választási programjában ugyanis beszédesen kevés szó esett a kérdésről, az is csak a frázisok szintjén. „Számítunk a fiatal generációkra” az egyik alfejezet címe, amiben a következő megfejthetetlen mondat szerepel: „Elismerjük a család és az oktatási rendszer kiemelt szerepét, de számolunk a kortárs-, szabadidős és sportcsoportok, a médiumok és az egyházak hatásával is.” Más helyütt (lásd a keretben) a gyermekvállalási kedv homályba vesző módon történő ösztönzéséről írnak. A kormányprogram még árulkodóbb. Abban ugyanis egyetlen mondatot sem vesztegetnek a születések számának emelésére. Arra még csak-csak történik utalás, hogy a gyerekeknek jobb legyen, de olyasmit már óvakodnak kívánni, hogy minél több legyen belőlük.
Szimbolikus, hogy a mai Magyarországon nincsen sem népjóléti, sem családügyi tárca. 2004-ben az új miniszterelnök megszüntette azt a gyermek- és ifjúságügyi minisztériumot, amely számára csupán dobbantóul szolgált az áhított kormányfői poszt felé.
Sokkolt a Bokros-csomag
2004-ben történt, hogy kinevezték Ujhelyi Istvánt gyermek és ifjúsági kormánymegbízottá. A népesedéspolitikai kormánybizottság honlapján jelenleg a legfrissebb adat a 2005. évből származik. Maga a kormánymegbízott pedig rég államtitkárrá avanzsált. A nagy garral meghirdetett ifjúsági törvényből és népesedéspolitikai kormányprogramból nem lett semmi, pedig 2005-ben még nagylelkűnek szánt százmilliós forrás megnyitásáról regélt a koalíciós propagandagépezet. Kiderült: az agyonreklámozott babakötvényt szinte senki nem veszi igénybe, a gyermekszegénység elleni program is írott malaszt maradt. A még hivatalban lévő, de ügyeket nemigen vezető kormány a direktívákon kívül csak materiális támogatásokban, juttatásokban képes gondolkodni, mivel a kézi vezérlés híve. A potenciális szülők viszont a Bokros-csomag sokkja óta nem hiszik el, hogy a juttatások és kedvezmények a jövőben is megmaradhatnak. Mint ahogy abban sem bíznak, hogy ha támogatást igényelnek, nem jelennek meg náluk az adóhatóság emberei. De bizonytalan az is, vajon településükön lesz-e még bölcsőde, óvoda, iskola, posta, munkahely. Vagy elérhető kórház, ahol az anyák szülhetnek. Nem biztos továbbá, hogy lesz közlekedési eszköz, amivel ők vagy gyermekeik eljuthatnak valahová. S egyáltalán: lesz-e még helység akkorra, hiszen kormányzati tényezők feleslegesnek ítélik a vidéki települések úgymond gazdaságtalan fenntartását? A felelősségére bízott állampolgárok helyett inkább a bevándorlókra alapozna a kormányzat, mint azt a tavaly tavasszal kiszivárgott, egymillió ázsiai betelepítéséről szóló minisztériumi tervezet bizonyította. Holott a válságövezetekből származó menekültekkel könnyen importálhatnánk a köztük fennálló etnikai konfliktusokat és a terrorizmust is.
A globális tőke profitéhségét feltétlenül kiszolgáló mai álbaloldali kurzus képtelen felfogni, hogy ha nincs természetes reprodukció a társadalomban, az a gazdaságot is eltorzítja. Ha pedig az állami feladatokat is privatizálják, a krízis törvényszerűvé válik, hiszen a mamutcégek érzéketlenek a nemzeti érdekek iránt. Igaz, miért is okozna gondot mindez egy olyan kabinet számára, amely még a nemzetgazdaság drasztikus visszaesését is sikerként akarja kommunikálni?