Péntek óta sporttörténelmivé lépett elő az 56. síugró négysáncverseny, hiszen a viadal 1953-as kezdetei óta még nem fordult elő, hogy valamelyik helyszínen elmaradjanak a küzdelmek. Márpedig Innsbruckra rárontott a főn, s a szélviszonyok a másik ausztriai állomásra, Bischofshofenbe száműzték a résztvevőket. Ahol szombaton pótolták az innsbrucki kiesést, s a különleges harmadik viadalt Janne Ahonen nyerte meg a Világkupában vezető osztrák Morgenstern és a svájci Ammann előtt. A finn legenda 1999-ben, 2003-ban, 2005-ben és 2006-ban már diadalmaskodott négysáncon, így tegnap, ugyancsak Bischofshofenben ötödik összetett diadalára tört. Ez még senkinek sem sikerült.
Neki igen, több vetélytársával ellentétben (Schlierenzauer, Hilde vagy Ammann kiesett az 1. ugrás után) alkalmazkodott a zuhogó esőhöz. Megint ő nyert ezen a sáncon a norvég Bardal és Morgenstern előtt, s így összetettben sporttörténelmet írt. A harmincéves világklasszis a négyszeres győztes német Jens Weissflogot utasította maga mögé. „Továbbra is Jens a példaképem. Üzenem neki, hogy ne szomorkodjon” – nyilatkozott szokása szerint szinte mosoly nélkül, mégis boldogan a lahti születésű sztár. A tavalyi első norvég Jacobsen csak a 9. lett.
Az 56. négysáncverseny végeredménye: 1. Ahonen 1085,8 pont, 2. Morgenstern 1066, 3. Neumayer (német) 994,9.
Pár nap alatt ez a sokadik földrengés volt ebben a magyar városban
