Feltehetőleg az MSZP népszavazási stratégiájáról is szó esik azon a kihelyezett, vidéki elnökségi ülésen, amelyet január 12–13-án tartanak, ám a pontos napirend még nem ismert – tudta meg Nyakó István MSZP-szóvivőtől lapunk. Más forrásból származó információink szerint a következő napon, 14-én lesz a nagyobbik kormánypárt kibővített vezetőségi ülése, amelyen részt vesznek a megyei elnökök, az országos választmány és a parlamenti frakció vezetői. Ezeken a szeánszokon várhatóan meghallgatják Szigetvári Viktor korábbi kampányfőnököt, akit a párt december elején fél évre szerződtetett arra, hogy a népszavazási kampányt szakmailag irányítsa. A politikai irányító értesüléseink szerint a legnagyobb eséllyel Juhász Ferenc elnökhelyettes lehet, akire azért is eshet elsősorban Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök választása, mert sikertelen eredmény esetén rá lehet terhelni a kudarcot. Kérdés, milyen eredmény számítana sikernek a szocialisták számára.
Egy neve elhallgatását kérő elnökségi tag lapunknak azt mondta, hogy a minél nagyobb számú „nem” mellett elsősorban a szavazók távolmaradását kell elérnie az MSZP-nek, csakúgy, mint 2004. december 5-én. Amennyiben azonban a Fidesz–KDNP szempontjából sikeres, illetve érvényes és eredményes lesz a referendum, akkor ha az nem is járhat egyből vezetőváltással, de „egy újabb szög lehet Gyurcsány politikai koporsójában” – állítja forrásunk, aki szerint akkor cserélhetnek első embert, ha Kiss Péter kancelláriaminiszter, a párt alelnöke, Szekeres Imre hadügyminiszter, a párt elnökhelyettese, Szili Katalin házelnök és Lendvai Ildikó frakcióvezető összefognak, é s megállapodnak az utód személyében. Így nem is a Baja Ferenc által újjászervezett – „és több irányba szabad vegyértéket képező” – Szocialista Platform lehet az integráló erő, hanem maga Gyurcsány Ferenc – bár ő aligha tervezi így a jövőt.
– Nem a Fidesz által erőltetett és részben meghaladott témákra kell építeni a kampányt, hanem az általunk felmutatandó eredményekre, illetve arra, hogy a reformoknak mi az értelmük, hiszen ezt eddig amúgy sem magyaráztuk el – nyomatékosította lapunknak a vezető szocialista politikus.
Nevük elhallgatását kérő szocialista politikusok még az év végén a távirati irodának arra a kérdésére, hogy mit várnak a jövő évtől, illetve milyen hatással lehet a népszavazás pártjukra többen a 2008-as esztendőt jelölték meg vízválasztóként és a vezetőváltásra alkalmasnak, hiszen ez az év már éreztetheti hatását a 2009-es európai, majd a 2010-es országgyűlési választáson.
Megérkezett a vihar, hatalmas a pusztítás + videó
