Az MSZP nem hátrál

Zsebõk Csaba
2008. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP továbbra sem akarja alapvetően megváltoztatni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló, a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött törvényt, inkább a garanciákat akarja erősíteni – nyilatkozta Kökény Mihály, a párt szakpolitikusa tegnap az MTI-nek. – Olyan indítványokkal nem foglalkozunk, amelyek alapvetően változtatnák meg a törvényt – mondta az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke, miután a szocialista párt szakpolitikusai reggel megbeszélést tartottak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél.
A találkozón, amelyen jelen volt Kiss Péter kancelláriaminiszter és részt vettek a szocialista frakció vezetői is, a köztársasági elnök átiratáról volt szó, és arról, milyen módosító indítványokkal foglalkozzanak. Kökény példaként említette az országos kockázatközösségi alappal kapcsolatos szabályozás pontosítását, illetve a pénztárak feladatainak tételes felsorolását. Azon is gondolkoznak, hogy benyújtanak egy olyan módosító indítványt, amely az állami működtetés szabályait határozná meg, ha lesz olyan pénztár, amelybe nem lép be egy befektető sem – hangsúlyozta a szocialista politikus, aki azt mondta: a reggeli megbeszélésen szóba kerültek a törvény végrehajtási rendeletei. – A törvény hatálybalépése után rögtön ismertetni kell a Közép-magyarországi régióhoz tartozó területi beosztást, a pénztárak alapításával kapcsolatos részletes szabályokat – tette hozzá. Ismert, eddig két szocialista képviselő, Karsai József és Farkas Imre jelentette be, hogy nemmel szavaz a javaslatra, ha azon nem változtatnak érdemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.