Csak öt nap alatt volt képes információkat adni a Kormányszóvivői Iroda Medgyessy Péter 2007-es utazásairól. A hivatalos tájékoztatás szerint a volt kormányfő, utazó nagykövet a célországok kiválasztásakor „a magyar kormány külpolitikai és gazdaságdiplomáciai prioritásait, a miniszterelnök külön felkéréseit és személyes ismeretségéből fakadó, Magyarország számára hasznos, már élő meghívásokat vette figyelembe”. A jelenleg regnáló miniszterelnök politikáját mostanság előszeretettel ostorozó utazó nagykövet a múlt évben 12 millió forintot használt fel, amelyben a hivatalos tájékoztatás szerint benne foglaltatik minden költség.
Medgyessy tavaly január 14-től 21-ig Indiában járt, ahol az ország iparügyi miniszterének és az indiai iparszövetségnek a meghívására részt vett és felszólalt a Bangalorban megrendezett The partnership summit 2007 elnevezésű konferencián, amely magas rangú politikai vezetők részvételével zajló rendezvény. Tartózkodásának költségeit a meghívó fél, az indiai iparszövetség állta.
Február 8–9-én Milánóban volt az Európa jövőjével foglalkozó The European House – Observatory on Europe 2007 alapítvány felső szintű tanácsadó testülete munkacsoportjának ülésén. Az utazás összes költségét az alapítvány állta.
Még abban a hónapban, 19-e és 23-a között a francia szenátus elnökének meghívására négynapos hivatalos látogatást tett Párizsban, ahol a szenátus külügyi és európai uniós bizottsága előtt előadást tartott, továbbá több kétoldalú megbeszélést folytatott francia vezető politikusokkal.
Március 19-e és 23-a között a miniszterelnök felkérésére tett hivatalos látogatást Vietnamban. Az utazás célja a magyar–
vietnami felső szintű kapcsolatok folyamatossága és a gazdasági kapcsolatok erősítése, valamint egy magyar haltápüzem (!) megnyitása volt.
Március 24-én vietnami hivatalos útjáról hazatérőben Medgyessy Péter egynapos udvariassági látogatást tett a Thai Királyságban. Tárgyalt a királyi titkos tanács elnökével, és audiencián fogadta a királyság koronahercege. A kinn- tartózkodás költségét a thai kormány állta.
Április 24-én a Magyar Köztársaság kormánya képviseletében, a miniszterelnök felkérésére utazott Borisz Jelcin elnök moszkvai temetésére. E hónap 26. napján az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának 60. évfordulós közgyűlésén vett részt és szólalt fel Genfben, Kóka János akkori gazdasági miniszter felkérésére.
Május 9. és 11. között a Tiranában megrendezett, a Balkán jövőjével foglalkozó konferencián szólalt fel a magyar kormány képviseletében, illetve találkozott az albán miniszterelnökkel is. A kinntartózkodás költségeit az albán kormány állta.
Június 28-a és 30-a között részt vett a monacói Crans Montana Forumon (CMF), ahol az EU és az unión kívüli kelet-európai országok kapcsolatával foglalkozó panelben elnökölt, illetve felszólalt az EU és az Afrikai Unió üzleti, ipari és infrastrukturális együttműködése panelben. A költségeit a CMF állta.
Augusztus 23–26. között Medgyessy Svájcba utazott, ahol részt vett a Crans Montana Forum felső szintű paneljének megbeszélésén. A kinntartózkodás költségeit ismét a CMF állta.
November 18-a és 20-a között Bahreinben részt vett és felszólalt a bahreini kormány és a Crans Montana Forum közös szervezésében rendezett, a közel-keleti térség biztonsági problémáival foglalkozó konferencián. A volt miniszterelnök A Közel-Kelet biztonságának globális megközelítése: a nemzetközi és regionális együttműködés szerepe című panelben tartotta meg angol nyelvű előadását. A költségeket a bahreini kormány vállalta magára.
November 21-e és 24-e között Szingapúrban a miniszterelnök felkérésére, a Magyar Köztársaságot képviselte az EU–ASEAN-kapcsolatok 30. évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi csúcson, illetve tárgyalt a vietnami miniszterelnökkel, valamint az üzleti életben legbefolyásosabb szingapúri nagyvállalatok vezetőivel is a magyarországi munkahelyteremtő befektetésekről.
Elutasítják a magyarok a kéretlen LMBTQ-érzékenyítést
