Bíróság előtt az osztrák diplomaták ügye

MTI
2008. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött a budapesti és a belgrádi osztrák diplomáciai képviseletet érintő vízumügy bírósági tárgyalása tegnap a bécsi tartományi büntető törvényszék ülnöki tanácsa előtt. A 120 oldalas vádirat szerint a gyanúsítottak 2001 és 2005 között saját hasznukra több mint 8000 vízumot értékesítettek. A schengeni térségre érvényes dokumentumokat hamis papírok alapján állították ki.
Az államügyészség egyebek között hivatali visszaéléssel, bűnszervezet létrehozásával és embercsempészéssel vádol hat személyt: az osztrák külügyminisztérium volt belgrádi alkonzulja mellett két szerbiai üzletembert és három feltételezett embercsempészt. A fővádlott, aki Budapesten dolgozott főkonzulként, tavaly nyáron 67 éves korában elhunyt. Ha a bíróság elmarasztaló ítéletet hoz, akár öt évig terjedő börtönt is kiszabhat rájuk.
A szövevényes ügy szálai több évre vezetnek vissza. Az ügyészség szerint az érintettek – a néhai budapesti főkonzul, J. R. irányításával – öt éven keresztül bűnszövetkezetben, kiépített hálózatot működtetve állították ki a vízumokat. Az üzlet révén 15 ezer és 300 ezer euró közötti bevételre tehettek szert.
Az eljárásban 140 tanút kívánnak meghallgatni. Az egyik vádlott, egy szerbiai építkezési vállalkozó beismerő vallomásában elmondta: hamis cégjelzéses meghívólevelek alapján szerezte be a vízumokat J. R.-től a belgrádi nagykövetségen. Ezeket szerbiai és moldáviai állampolgároknak adta tovább tekintélyes összegért. Később, J. R.-t Budapestre helyezték át, így a budapesti osztrák diplomáciai képviselet konzuli részlegét is bevonták az ügyletbe. A botrány 2005-ben robbant ki, de állítólag a belgrádi alkonzultól egészen 2006 nyaráig beszerezhetők voltak a hasonló módon kitöltött vízumok.
Az államügyészség az ellenőrzés hiányossága miatt a külügyminisztériumot is felelőssé tette a történtekért. Az eset miatt az akkori osztrák külügyminiszter azzal vádolta az Európai Unió külkapcsolatokért felelős biztosát, Benita Ferrero-Waldnert, hogy tudott a történtekről, de megpróbálta eltussolni a tárcáját érintő kínos ügyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.