Bodrogolaszi román kori temploma

Hegyalját dél felől a Bodrog, a vele párhuzamosan futó országút és a – még meglévő – vasútvonal szegélyezi. A Sárospatakon át Újhelyig, majd tovább, az 1920-ban Szlovákiához csatolt zempléni részekig vezető ősi kalmárút az elmúlt másfél évszázadban kettévált: a 37-es számú miskolci főút a távolsági, míg a folyóparti településeket összekötő út a belső forgalmat szolgálja. Ez utóbbi mentén Patak déli szomszédja a nyolcszáz lakosú Bodrogolaszi. Neve – Olazy alakban – a XIII. század elején bukkan fel írásban, és vallon földről érkezett telepesekre utal, akiket újlatin nyelvük miatt neveztek általában olasznak Magyarországon. (A Dunántúlon három hasonló korú és elnevezésű települést találunk, a szepességi XIII. századi Olaszi régi szász neve pedig Wallendorf.)
Imre király 1201-ben kiváltságlevelet adott a Sárospatak közelében lévő, Szent Miklós titulusú egyház körül lakozó hospeseknek. Az 1332. évi dézsmajegyzék a bizonyítéka, hogy a megjelölt hely Olaszival azonos, mivel a falu Szent Miklós-parókiája szerepel a pápának adózók lajstromán. Anonymus úgy tudta, hogy a Bodrogra lejtő hegyvidék egy honfoglaló vezér leszármazottainak szállásterülete volt, amelyet I. András király (1046–1060) szerzett meg a koronának. Krónikáink szerint az uralkodó felesége, a kijevi Anasztázia számára alapította azt a királyi udvarházat Patakon, amelyik az Árpád-kor végéig királynéi birtokközpont maradt, és ahol 1207-ben II. András hitvese, Gertrúd a későbbi Szent Erzsébetet szülte. Ennek a kornak egyetlen építészeti emléke a plébániatemplomtól délre feltárt körkápolna alapfala.
Bodrogolaszi XII. századi temploma Hegyalja legépebben megmaradt román kori emléke. Gondosan illesztett, vízszintes sorokba rakott faragott kváderkövekből épült, éles, szabályos falsarkokkal. Hét méter széles, tizenegy és fél méter hosszú hajójának keleti végéhez félköríves szentély, nyugati oldalához négyzetes hasáb formájú torony csatlakozik. A déli hajófalon három tölcsérbélletű ablaknyíláson át jut be a fény, az apszis tengelyében is egy román stílusú résablak nyílik. Szintén a déli oldalon találjuk az íves keretű bejáratot. Az épület legértékesebb része a torony. Háromszor három méteres belméretű, tizenöt méter magas, négyemeletes építmény, arányos gúlasisakkal. Első szintjén – a nyugati kapu átjárója fölött – csak egy keskeny lőrés látható, a második és harmadik emeletet azonban remekbe szabott, román stílusú ikerablakok tagolják. Fölöttük íves vakárkádsorok törik meg a kváderháló monoton rendjét.
A bodrogolaszi templom jellegzetes példánya a XII. század második felében épült, módosabb falusi plébániatemplomainknak. Sajnos közülük csak kevés élte túl a török hódoltságot és a kuruc–labanc háborúkat. A hozzá leginkább hasonló, tornyos, hajós, félkör apszisú, kváderfalazású emlékünk az Ipoly menti Nagybörzsönyben látható, az esztergomi érseki és uralkodói központ közelében; Hegyalján és a Bodrog táján, Felsőregmecen, Karcsán és a szlovákiai Szentesen találunk korabeli kőtemplomokat. Olaszi egyháza sem vészelte át sértetlenül a zivataros századokat: 1566-ban a János Zsigmond erdélyi fejedelem által behívott tatár horda felperzselte. Ekkor omolhatott be a szentély boltozata is, amelyet a település hamarosan visszatérő lakói kijavítottak. A XVI. és a XIX. század közötti kisebb-nagyobb átalakítások sokáig elleplezték a templom román kori mivoltát. Érdekes, hogy műemlékké is csak 1964-ben nyilvánították. Ezután hamarosan sor került méltó helyreállítására – írja a régészeti feltárásában részt vevő Feld István –, amelyet a torony falának meglazulása is szükségessé tett. Az 1970-es évek elején megkezdett munkálatok 1979-ig tartottak. Az építész-tervező Erdei Ferencnek sikerült hűen rekonstruálnia a középkori állapotot, csupán az északi oldalhoz készült új sekrestye képviseli modern korunk gyarló ízlését.
Különleges felfedezés örvendeztette meg 1975-ben a kutatásban részt vevő régészeket, Dankó Katalint és Lovag Zsuzsannát. A torony második emeletén, a lépcsőfeljáró padozatába pallóként beépített öreg deszkák fonákján rendkívül értékes műalkotás lappangott. A napvilágra került másfélszer két méteres nagyságú táblán látható, a szent család látomását ábrázoló oltárképet – az alján lévő VB monogram tanúsága szerint – Bastiano Vini festette. A Veronese néven ismert, világhírű veronai művész – aki 1528 körül született és 1602-ig élt – 1550 táján készítette a képet, amelyről nem tudni pontosan, hogyan került Bodrogolasziba. A legvalószínűbb, hogy Sárospatak akkori urai, a Perényiek jóvoltából. Perényi Gábor országbíró – a családi hagyomány szerint – 1565-ben vendégként részt vett Francesco Medici és Ausztriai Johanna firenzei esküvőjén, ahol szintén jelen volt Sebastiano Veronese. E találkozás alkalmával vásárolhatta az oltárképet Olaszi kegyurasága a mestertől temploma számára. Mindez egyelőre bizonyításra váró, hézagpótló feltételezés. Tény ezzel szemben, hogy a restaurált festmény az esztergomi Keresztény Múzeumban látható.