Borulhat az MSZOSZ megállapodása

Bákonyi Ádám
2008. 01. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Túlturbózott történetnek nevezte Pataky Péter a Népszabadság értesülését, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) több tagszervezete felmondaná a Gyurcsány Ferenccel a választások előtt kötött együttműködési megállapodást. Azt ugyanakkor a konföderáció elnöke is elismerte, hogy az ügy téma az MSZOSZ-ben, ezért találkozót kezdeményeztek a miniszterelnökkel, amin tételesen végigvennék, mely pontok teljesíthetők a megállapodásból. Felvetésünkre, hogy ennek van-e értelme, hiszen ez ügyben korábban már Kiss Péterrel, nyáron pedig Gyurcsány Ferenccel egyeztettek, Pataky azt mondta: a tárgyalásoknak mindig van értelme. Elismerte viszont, hogy nem teljesült a kormányfő legutóbbi ígérete, miszerint a reformok előkészítésébe bevonják a szakszervezeteket, hiszen az egészségügyi törvényt az érdekvédők egységes tiltakozása ellenére fogadta el a koalíció. A miniszterelnökkel való találkozó után az aláíró tagszervezetek önállóan, az MSZOSZ nevében pedig a szövetségi tanács dönthet az egyezség esetleges felmondásáról.
Majd akkor kiderül – mondta az elnök kérdésünkre, hogy a Medgyessy Péterrel, majd Gyurcsány Ferenccel kötött megállapodások kudarca után 2010-ben újra szövetségre lépnek-e az MSZP kormányfőjelöltjével. Házon belül meg kell vitatnunk, a jövőben miként viszonyulunk a pártokhoz, a pártpolitikához. Azt, hogy az értékalapú együttműködés két év múlva mit jelent, most nem lehet tudni – fogalmazott Pataky Péter. Emlékezetes, az MSZOSZ-szel kötött megállapodásában Gyurcsány Ferenc az Európai Unió átlagos foglalkoztatási szintjének megközelítését, a bérek uniós felzárkóztatását, a nyugdíjasok életminőségének javítását, rendezett munkaügyi kapcsolatokat, a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentését, azaz a jelenlegi folyamatok tökéletes ellentettjét ígérte.
„Közös cél, hogy Magyarországon legyen több munkahely, váljon nyugodtabbá az élet, szülessen több gyermek, gyarapodjon az ország, és gyarapodjanak az emberek. A szociális kiigazítások után a jövőbe való beruházásoknak kell következniük. Történelmi méretű fejlesztésekre van szükség az élet minden területén ahhoz, hogy Magyarországot olyan országgá tegyük, ahol egyre könnyebb felemelkedni. Egyetértünk abban, hogy a 2006–2013 között bővülő európai uniós források felhasználásának meghatározó célja az életminőség javítása, a biztonságos emberi életet elősegítő befektetés legyen” – olvasható a megállapodásban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.