Bush elhanyagolta Koszovó ügyét

Sajnálatosnak nevezte a trianoni és a második világháború utáni békeszerződések következményét tegnap Richard Holbrooke. Az Egyesült Államok egykori balkáni tárgyalója, korábbi ENSZ-nagykövete, aki 2009-ben egy demokrata kormányzat külügyminisztere is lehet, a Lánchíd Rádiónak nyilatkozott.

2008. 01. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha Budapest nem törődik a vajdasági magyarokkal, ezt senki sem fogja megtenni helyette – jelentette ki a politikus az interjúban, amely ma délután negyed egykor hallható a Kulissza című műsorban. Hillary Clinton külpolitikai főtanácsadója a Magyar Nemzetnek nyilatkozva leszögezte: ha demokratajelölt nyeri meg az elnökválasztásokat 2008-ban, óriási változás következik be az amerikai diplomáciában. A jelenlegi amerikai külpolitika vészesen tévútra visz – mondta. Minden demokratajelölt, úgy Clinton, mint Obama azonnal megkezdené az iraki kivonulást, míg a vezető republikánusok, így John McCain folytatnák a háborút. Egy demokrata nagyobb hangsúlyt helyezne az európai kapcsolatokra, ahogy Magyarország számára is jó hírt jelentene valamelyik demokratajelölt sikere. Arra a kérdésünkre, hogy milyen különbségek lehetnek a Balkán-politikában, a volt államititkár-helyettes úgy válaszolt: a Bush-kormányzat elhanyagolta Koszovót és Boszniát. – A daytoni béke még áll, 12 éve szünetel a konfliktus, de Bushék lejáratták azt, ahogy negligálták Koszovót is a legutóbbi időkig. Ezért szembekerültek Moszkvával, amit megelőzhettek volna, ha folytatják a korábban megkezdett erőfeszítéseket – mondta Holbrooke, aki szerint több jelölt kritizálja a jelenlegi elnököt amiatt, ahogyan Vlagyimir Putyint kezelte. Megváltoznak az orosz–amerikai kapcsolatok? Igen. Visszatér a hidegháború? Semmiképpen sem – véli Hillary Clinton külpolitika főtanácsadója.
Richard Holbrooke – aki magánlátogatáson tartózkodik Budapesten – hétfőn találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel, ma pedig tárgyal Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, akivel a polgári kormány idején rendszeres eszmecserét folytatott a balkáni rendezésről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.