Családi tragédia Vas megyében

Megölte lányát és anyósát, majd magával is végzett egy 53 éves asszony a Vas megyei Rátóton. Két búcsúlevelet is írt, az egyikben a család kilátástalan anyagi helyzetével indokolja tettét. Az apával – aki munkából hazaérve talált rá vérbe fagyott hozzátartozóira – áldozatvédelmi szakemberek foglalkoznak. Hétfőre virradóra egy 70 éves férfi is megölte lányát a fővárosban, de miközben öngyilkosságot próbált elkövetni, megzavarták.

Berta Hajnal
2008. 01. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy húsz centiméteres pengéjű csontozókéssel ölte meg 12 éves lányát, 76 éves anyósát, majd önmagát is egy 53 éves rátóti aszszony hétfőn délelőtt. Hozzátartozóira a szombathelyi munkahelyéről hazatérő családfő talált rá, azonnal értesítette a mentőket, de már egyikükön sem tudtak segíteni. A rendőrségnek a mentők jelentették az esetet. A nyomozók először ismeretlen tettes ellen kezdték meg a vizsgálatot, és fokozott járőrszolgálat indult a településen. Hamarosan bebizonyosodott: az asszony követte el a gyilkosságokat, aki két búcsúlevelet is írt. Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kérdésünkre elmondta: a férj biztos alibit tudott igazolni. A boncolás még nem történt meg, és az írásszakértői vizsgálat is folyamatban van. Ezek eredménye döntő fontosságú lehet. Ha bebizonyosodik a rendőrök gyanúja, az elkövető halála miatt lezárják a nyomozást. Az elsődleges szakvélemény szerint mindkét levelet az asszony írta, az egyiket feltehetően a kettős gyilkosság, a másodikat pedig azelőtt, hogy magával is végzett. A rendőrség a nyomozás érdekeire való hivatkozással egyelőre nem hozta nyilvánosságra a búcsúlevelek pontos tartalmát. Halmosi Zsolt Vas megyei főkapitány azonban a tegnapi sajtótájékoztatón annyit elmondott: az anya az egyik levélben a család anyagi ellehetetlenülésére hivatkozott. Hozzátette azonban, hogy a család a falubeliek és ismerősök szerint is rendezett körülmények között élt.
A rendőrségi közleményben az áll, hogy a munkanélküli nő beteges volt, ennél bővebb információt minősített adat lévén nem árultak el. Több forrás viszont úgy tudja, pszichiátriai jellegű gyógykezelésről van szó.
Az apával áldozatvédelmi szakemberek foglalkoznak, és a helyszínelő rendőrök is kérhettek pszichológusi segítséget a megrázó látvány feldolgozásához.

Megmérgezte lányát. Emberölés miatt indított eljárást a rendőrség egy 70 éves férfi ellen, aki megmérgezte súlyosan beteg, 44 éves lányát, majd magával is végezni akart a fővárosban – közölte tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az idős férfi még hétfőre virradóra nagy mennyiségű gyógyszert adott be lányának, aki hajnalra meghalt. Ezután ő is pirulákat vett be, és megpróbálta felakasztani magát, de egy ismerőse megzavarta, és értesítette a mentőket. A gyermekét megölő apa még kórházban van, a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az esetet. A beteg lányt felesége decemberi halála óta egyedül gondozta az apa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.