Csődközelben az egészségügy?

A Gyurcsány-kormány élen járt a takarékosságban – bizonygatta Budai Bernadett kormányszóvivő annak kapcsán, hogy a Fidesz élesen bírálta a kabinetet, amiért az egészségügyből forrást von ki, miközben szórja a pénzt luxusberuházásokra.

Munkatársunktól
2008. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megmaradhat a Sportkórház. Szemben a korábbi tervekkel, amelyek szerint bezárták, összevonták, illetve elköltöztették volna jelenlegi helyéről a Sportkórházat, megmarad az intézmény – írta a szombati Népszabadság. A lap birtokába került, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter nevével jegyzett dokumentum szerint a pekingi olimpiáig még kisebb szervezeti átalakítások sem zavarhatják meg a fővárosi intézményben zajló munkát. Az olimpia után pedig az egyetlen ésszerű megoldást az jelenti, ha a jelenlegi helyszínen egy modern, a XXI. század színvonalának megfelelő sportegészségügyi centrummá alakítással biztosítják a működést. Információk szerint a kormány decemberben a központi költségvetés tartalékából kifizette az intézet 320 millió forintos adósságát, és ugyanebből a forrásból havi 15 millió forintos juttatásával igyekszik az év hátralévő részében megakadályozni az újabb eladósodást. Az intézmény tavaly harmincmillió forinttal kapott kevesebb pénzt sportegészségügyi feladatokra, mint 2006-ban. Az idei állami támogatás kapcsán arról lehetett hallani, négyszázmillió forinttal lesz kevesebb a költségvetés a 2007-esnél, ami veszélyezteti a versenysportot is segítő kórház működését.


Csődközelben van az egészségügy a forráskivonás miatt, a „reform” legnagyobb vesztesei pedig a kórházak – hangsúlyozta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa. Emlékeztetett, hogy 2002 és 2006 között az egészségügyi kiadások mindössze 14-16 százalékkal nőttek, vagyis még az inflációt sem fedezték, majd a kórházaknak az elmúlt másfél évben harmincszázalékos forráselvonást kellett elszenvedniük, a kormány pedig összesen 250 milliárd forintot akar kivonni az egészségügyből. A politikus utalt arra, hogy eközben az MSZP– SZDSZ-kormány 2002 óta ennek a kivonásnak csaknem a felét – 101,5 milliárd forint – költötte autókra, irodabútorokra és mobiltelefonokra, emellett – mint mondta – van pénz kormányzati negyedre, buta, használhatatlan, sumák tanulmányokra, és több milliárd a postásbiciklikre is. Szerinte a „reform” legnagyobb vesztesei a magyar polgárok és elsősorban a kórházak, hiszen a vizitdíj és a kórházi napidíj miatt a szegények 25-30 százaléka nem fordul orvoshoz, idő előtt távozik a kórházakból, vagy nem váltja ki a gyógyszert, míg a kórházaknak folyamatosan nő az adósságuk és a működésképtelenség határán vannak. Mint mondta, sokak szerint az egészségügyben kialakult helyzet miatt romlás következhet be a várható élettartamban is. Lassan egy vízió is felsejlik a reformintézkedések mögött – fűzte hozzá –, ami azt mutatja, hogy a szocialisták a kórházak privatizációjában érdekeltek, az SZDSZ pedig, mielőtt végképp kivonulna a magyar közéletből, az egészségbiztosítással a hóna alatt szeretne távozni. Budai Bernadett kormányszóvivő a fentiekre reagálva úgy vélte: Pesti Imre nyilatkozata „felér egy Fideszen belüli puccskísérlettel Orbán Viktor ellen”. Szerinte ugyanis „Pesti Imre pontosan tudja, hogy Orbán Viktornak ártott a legtöbbet azzal: újból felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány az urizálás és a hatalmi pazarlás iskolapéldája lett a fényűző költekezések miatt”. Azt állította: Orbán miniszterelnöksége idején annyi luxusautó állt a kormányfői garázsban, mint a rendszerváltás utáni összes többi miniszterelnöknek összesen. – A Gyurcsány-kormány ezzel szemben élen járt a takarékosságban, és nemcsak a minisztériumi vezetők számát, de a kocsikét is drasztikusan csökkentette, felére csökkent az autópark – bizonygatta Budai Bernadett.

Hármas ikrek kálváriája. Vasárnapra virradóra nem fogadta a miskolci Semmelweis-kórház azt a hármas ikreivel vajúdó nőt, aki ebbe az intézménybe járt terhesgondozásra. A nő választott orvosa egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott rendelkezésre állni, ám arról biztosította az asszonyt, hogy az ügyeletes orvos levezeti a szülést. Miután az intézményben nem fogadták, a családja személygépkocsival volt kénytelen átvinni a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház szülészeti osztályára, ahol császármetszéssel világra jöttek a hármas ikrek. Lapzártáig nem kaptunk hivatalos választ arra, miért nem fogadta a kismamát a Semmelweis-kórház. (T. L. L.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.