Csúszik

A Balatonon még nem lehet korcsolyázni, a közutakon viszont már igen. A mondat első felét a különféle hivatalos szervektől lehet tudni, a másodikat én teszem hozzá mint magánember.
Kezdjük a Balatonnal és a különféle tavakkal. Szakvélemények szerint ezeken még nem hízott meg kellőképpen a jég, bármikor beszakadhat alattunk, esetleg pillanatok alatt egy úszó jégtáblán találjuk magunkat, mint az a legendává lett tíztagú siófoki brigád, amelyet egy háromtagú aggódó asszonykórus vélt látni a zord tavon. (Szerencsétlenek állítólag a tavon biciklizgettek kedélyesen, amikor leszakadt az alattuk lévő jégtábla a nagy egészről, ők meg sodródni kezdtek a festői Tihany irányába.) A védelmi szervek azonnal a keresésükre indultak, még a honvédség harci helikopterét is bevetették, ám egy eltévedt pingvint sem találtak.
A közutakon jobbak a korcsolyázási viszonyok, bár ezt meg én nem ajánlom a lakosságnak. Tegnap reggel például a boltba menet egy leszúrt Rittbergert ugrottam a kertkapunál. A szomszéd kuncogott is kajánul, de csak addig, míg le nem zuhant a veranda tükörjég lépcsőjéről, magára borítva a kezében lóbált sós-homokos vödröt. Csókos haverom a szomszéd utcából anyósához készült autóval, hogy segítsen a karácsonyfát leszedni – tegnap volt vízkereszt –, szokása szerint gavallérrajttal akart indulni, de csak a kerék pörgött, a kocsi meg sem moccant. Négyen toltuk hátulról, mire szerencsétlen bement az árokba…
Csúszósak a magyar utak, nem árt megtanulni. Még az is nyakát szegheti, aki peckesen jár-kel amúgy. Sőt, ez a mód egyenesen magában hordozza a pofára esés veszélyét. És ezen még a nagy mellény sem segít.