Egyoldalú konferencia a romákról

Gyurcsány Ferenc a roma integráció iránti mély elkötelezettségéről beszélt egy, a romák oktatási és képzési helyzetéről tartott konferencián a Parlamentben. A miniszterelnök a teljes társadalmi összefogás szükségességéről is szót ejtett, ugyanakkor a rendezvényre egyetlen ellenzéki politikust sem hívtak meg, csak a kormány képviselői voltak jelen. Varga József (Fidesz) ugyanakkor felhívta a figyelmet: a Medgyessy-kormányhoz képest is csökkentették a roma oktatásra szánt pénzeket.

Pilári Darinka
2008. 01. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az integráció nem egymás mellett élés, hanem az együttélés megtanulása – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc azon a parlamenti napon, amin a roma lakosság oktatási és képzési helyzetéről tartottak beszédet szocialista politikusok. A miniszterelnök szerint ma hazánkban „sokkoló képet fest” egy kisiskolás, roma gyermek hétköznapja. Gyurcsány a konferencián számos középiskolás és egyetemista fiatal jelenlétében azt igyekezett szemléltetni, hogyan készülődik egy diák az általános iskola első osztályába. „Arról gondolkodik, hogy milyen ruhába fog bújni másnap, nem egy roma gyereknek, sajnos, nincs mit gondolkodnia ezen, mert egy vagy két ruhája van legfeljebb. Késsel hegyezi a mama a ceruzát és pakolja össze a táskát” – festette le a kormányfő egy roma gyermek életét. Ezután többször hangsúlyozta: az integráció mellett áll, aminek csak nyertesei vannak.
Lévai Katalin, az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője arról tájékoztatott, európai „roadshow-ra” indulnak, amely egyfajta „diszkriminációfigyelés” a roma szervezetektől érkezett jelzések nyomán. Varga József, a Fidesz parlamenti képviselője a konferencia híre hallatán kifejtette: nem hívták meg őket az eseményre, amiből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nyilván egyedül akarja megoldani a felmerülő problémákat. – Már nem hiszem el, hogy Gyurcsány Ferenc mélyen elkötelezett az integráció mellett, mert még a Medgyessy-kormányhoz képest
is csökkentették a roma oktatás-
ra szánt pénzeket – mondta a politikus.
Hozzátette: a roma integrációt csak az összes politikai erővel közösen lehet megoldani, mert az nemcsak a romák, hanem a teljes társadalom érdeke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.