Érzéki lebegés bábokkal

Hajózva a fények és a dallamok között, előhozza a gyermeki képzeletet, majd felnőtté érleli a nézőket Stephen Mottram darabja. Az Organillo tengerei című bábelőadásban olyan fokú a precizitás, hogy már szinte animációs filmet perget az asztalnyi színpadon. A bábos jelleg a filmessel keveredik.

Elenyésző a felnőtteknek szóló előadások száma a bábosok ösvényein, épp csak gyertyát gyújtanak a sötétben. Esetleg a pécsi nemzetközi felnőttbábfesztiválról hallhatunk, de azok, akik idősödő embereknek szeretnék kinyitni a bábszínház kapuit, nincs könnyű dolguk. Stephen Mottram angol bábművész is jócskán megújította az egykor vásári színpadon lavírozó fabábok által életre keltett világot. A játéktér mérete apró maradt, ahogyan a bábokat is, a képiséget is a költészet ihlette. Mottram, a budapesti Trafóban két este előadott Organillo tengerei című előadása már az első öt percben kiköveteli magának, hogy a néző visszavegyen kicsit a tempóból. Emlékezzen ösztöneire, ismerje fel önmagát a gömbölyű női formákban vagy a fallikus férfi elemekben. A bábművész a tenger élőlényeit, a halakat, a növényeket, a sós vizét kelti életre, hogy lefesse azt a környezetet, amelyben mindannyiunk élete (Darwin szerint) kezdődött. Az egyedfejlődés kiindulópontjába, a tengerbe vezet vissza, a születés jelképeként.
Stephen Mottram Moszkvában tanult, egy hagyományos angol marionettszínházhoz szerződött kitanulni a mesterséget. A budapesti Állami Bábszínháznál is képezte magát, több mint húsz éve hivatásos bábművész. A leginkább egyedül dolgozó Mottram, elektronikus zenei aláfestéssel, vagy épp egy kintorna emberi hangjaival aláfestve – Sebastian Castagna zeneszerzővel együtt dolgozva – boncolja a színpadon az emberi anatómiát. A szexualitás által átélhető lebegést, az érzékiséget, a megtermékenyítés pillanatát, a születést. A vörös, sárgás fények a kicsi, ugyanakkor rendkívüli érzékenységgel mozgatott bábok és az ezzel összefüggő zeneiség filmes hangulatot teremt a fekete kesztyűs, paravános, felzsinórozott bábszínház helyett. Mottram törekszik arra, hogy előadása bábos maradjon, ugyanakkor – ahogy halad az előadás előre – ezt sokszor elfeledtetik a beépített elektronikus szerkezetek, amelyeket segítségül hív.
A művész végül bebizonyítja, hogy a bábszínház is lehet mélyebb gondolatok forrása, csupán a megfelelő eszközöket kell használni, hogy felkeltse a mai kor emberének érdeklődését.
(Stephen Mottram: Organillo tengerei, bábelőadás. Trafó, január 4, 5.)