Fent a hullámvasút

Egyesben elbukta az első fordulót, párosban viszont vigasztalódott a 175 ezer dollár összdíjazású Gold Coast-i női tenisztornán Szávay Ágnes, hiszen az orosz Dinara Szafinával az oldalán nem talált legyőzőre. Honfitársnőnk, akinek a két egyes mellett ez a második párosbeli WTA-tornasikere, az e heti sydneyi viadalon nem indul, helyette már Melbourne-ben készül az Australian Openre, ahol kiemelt lesz.

Munkatársunktól
2008. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Honlapjának tanúsága szerint Szávay Ágnes szombaton este mindössze fél órát hullámvasutazhatott a Gold Coast-i vidámparkban, hiszen a 175 ezer dollár összdíjazású kemény pályás női tenisztorna páros döntője viszonylag későn ért véget, korábban pedig sokat esett az eső. A hullámvasút metaforaként is megállja a helyét, hiszen honfitársnőnk az egyes küzdelmek 1. fordulójában kikapott a nála bő száz hellyel hátrébb jegyzett ukrán Julijana Fedaktól, az orosz Dinara Szafinával párban viszont végigszaladt a mezőnyön. Két győzelem után az elődöntőben a világelső Cara Black, Liesel Huber duó sem jelentett akadályt, a szombati fináléban pedig a második kiemelt Ce Jan, Csie Cseng kettős még annyira sem. A kínaiak az első szettben 0:3-nál nyerték egyetlen játékukat, a másodikban 1:1 után leragadtak, és 1:5-nél tudtak még egy kicsit kozmetikázni az eredményen.
„Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, könnyebben ment, mint gondoltam. Annak különösen örülök, hogy az elődöntőben megvertük a világelsőket! Dinara nagyon kedves lány, hihetetlen sokat nevettünk és szuperül játszunk, mintha már több hónapja lennénk együtt. Sajnos az Australian Openen nem tudunk együtt indulni, de szerintem Kirilenkóval is jót fogunk játszani” – nyilatkozta Szávay. Utolsó fél mondatában mi is nagyon bízunk, ráadásul úgy néz ki, hogy az orosz Marija Kirilenkóval alkotott duóját kiemelik az év első Grand Slam-tornáján (ahol egyesben szintén kiemelt lesz). Mivel honfitársnőnk a 600 ezer dolláros sydneyi tornára nem kapott szabadkártyát – Czink Melinda és Nagy Kyra pedig kiesett a selejtezőben –, azonnal Melbourne felé vette az irányt, és ott edz bő egy hetet, hogy szokja az új borítást. Mindezt annak érdekében, hogy a további sikereket is szokhassa! Szávay eddig egyesben (Palermo, Peking) és párosban (Budapest, Gold Coast) is két-két WTA-tornát nyert.
Ami a további idény eleji versenyeket illeti, az új-zélandi Aucklandban a korábbi női világelső, Lindsay Davenport diadalmaskodott. Az amerikai klasszis szülése utáni visszatérése óta három trófeát szerzett, tizennyolc mérkőzést nyert, és csak egyet veszített el. Az indiai Chennaiban a férfiak 436 ezer dolláros ATP-viadalának fináléjában az orosz Mihail Juzsnyij szűk egy óra alatt megalázó vereséget mért a spanyol világsztárra, Rafael Nadalra. Utóbbinak mindössze egy játékra telt.
Gold Coast-i női torna, páros döntő: Szávay, Szafina (magyar, orosz, 3.)–Ce Jan, Csie Cseng (kínai, 2.) 6:1, 6:2; egyes, döntő: Li (kínai)–Azarenka (fehérorosz) 4:6, 6:3, 6:4. Női torna (Auckland), döntő: Davenport (amerikai) Rezai (francia) 6:2, 6:2.
Férfitorna (Chennai), döntő: Juzsnyij (orosz, 4.)–Nadal (spanyol, 1.) 6:0, 6:1; férfitorna (Adelaide), döntő: Llodra (francia)–Nieminen (finn, 3.) 6:3, 6:4.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.